HonvedelmiTanacs összes bejegyzése

Mesterek, Tollra fel!

Ismeretlen művész alkotása a Római parton, fotózta engedély nélkül k. Nem tudom, mondjuk, hogy a fa meg lett-e kérdezve

Apák, bizonyára olvastátok, hogy Csirko mester szögre akasztotta a bakancsot, és ez bizony nem csak azért szomorú, mert itthagyott minket, hanem azért is, mert eddig sem voltunk egy nagylétszámú szerkesztőség — 3 fő — na ebből sikerült lesorvadni két főre, ami már annyira kevés, hogy el kéne rajta gondolkodni, hogyan vigyük tovább a boltot, a szokásos elé-mögé formátum nem tűnik tarthatónak. Épp ezért, szeretnénk feltölteni az egységet friss erőkkel. Hajtás után írunk egy pár szót, hogy s miért lenne ez óriási buli 2-3 jobb tollú figurának — szerencsére itt mindenki az.

Continue reading →

Kiket igazoljunk?

Apák, nem minden nap kapunk vendégposztot, és most nem is akármilyet. Molnár Krisztián barátunk tollából olvasható az alábbi remekmű, minden, de minden, ami a mercato szempontjából releváns. Fogadjátok speciálisan sok szeretettel legyetek szerencsések az egész életetekben!!! Krisztián kolléga is + a sok boldogság és gratulációk a második kisfia születéséhez, reméljük, nagy milanistát farag belőle is!!!

Continue reading →