Az előző heti gyász után, a Samp ellen próbálkozhattunk újra, akik idén meglepően jól küldik, pláne ahhoz képest, hogy Mihajlovic az edzőjük, aki eddig mindenhol akkorákat bukott, mint egy ház. Idén viszont egy egészen agresszív és eredményes Sampot épített fel, szóval a Marassi látogatás nem tűnt egy egyszerű menetnek. Ennek megfelelően zanzásítva kaptuk meg azt, amit eddig is láthattunk Pippótól, Bonera kezdetésétől a kiállításáig, a szétcsúszó védelmünkön át a közepesen szellemes, de mégis egész hatékony támadójátékunkon át. Röviden csak a szokásos.
csirkopasek összes bejegyzése
°10 Giornata: Milan-Palermo 0-2 – Felelősségtől duzzadó Pippo
Az Inzaghi alatti leggyengébb játékkal, széteső védelemmel, értelmezhetetlen középpályával és fogatlan csatársorral hoztuk le az ünnepi tizedik kört. A szezonban eddig is elég hullámzó alakítást mutattunk fel, de vasárnap este sikerült mindent alulmúlni, nagyjából minden csődöt mondott. Még szerencse, hogy Pippo a meccs után többször is elmondta, hogy vállalja a felelősséget. Az, hogy ez miben nyilvánul meg, még nem teljesen világos, mert már korábban is mondott ilyet, és akkor se történt semmi. Mindenesetre egészen csodásan indult a meccs Alex sérülésével.
°8 Giornata: Milan-Fiorentina – Stresszteszt
Szinte újszerű érzés úgy készülni az esti meccsre, hogy annak tétje is van, és nem feltétlen egy valószínű bukóra várunk. Pippo eddig meglepően jó munkát végzett, egész jó eredmények jönnek, van valami játékszerűség is. Honda és Menez is felülmúl minden elvárást, elbírjuk Monti hiányát, a Verona ellen NDJ nélkül is összejött a győzelem. A védelem még mindig igen suta, de legalább úgy tűnik, hogy megvan az Alex-Rami kezdőpáros, ami első lépésnek bőven jó, ráadásul nálami is ők ketten kezdenének, szóval itt ez is pipa. A Fiorentina több szempontból is jó teszt lesz, röviden rangadó, Montella.
°5 Giornata: Cesena-Milan 1-1 – Pippo Inzaghi segna per noi
Egy újabb feljutó elleni döntetlennel folytatta Pippo a nagy menetelést, ezúttal is egyenlítettünk, ezúttal is szétesett volt a védelem és ezúttal sem lehettünk túlságosan elégedettek. A Cesena ellen nem csak az eredmény, a játék is elég bánatos volt és vasárnap már a támadásokban sem volt sok spiritusz. Nagyon messzemenő következtetéseket továbbra sem érdemes levonni a meccsből, de egyre jobban látszik, hogy mit várhatunk Inzaghitól.
acmilan.com
°4 Giornata: Empoli-Milan 2-2 – Kár érte
Úgy tűnik Pippónak sikerült elérnie, hogy kellőképpen mozgalmas meccseket játsszunk, mondjuk az is igaz, hogy ezt nem feltétlen ilyen formán képzeltük el. 35 perc katasztrófafilm után 35 perc akciófilm, majd 20 perc művészinek szánt, de lapos lezárás. Pippo munkája azért beérni látszik, a lesrefutás egyre jobban megy.
acmilan.com – az élet apró örömei