Túl vagyunk néhány edzőmeccsen, és Szinisának maradt cirka két hete, hogy összegyúrja mindazt, ami a Bayern és a Tottenham ellen nem igazán mutatott túl sok jót. Az utóbbi hetek összegzése mellett vitába szállunk néhány döntéssel. Continue reading
Túl vagyunk néhány edzőmeccsen, és Szinisának maradt cirka két hete, hogy összegyúrja mindazt, ami a Bayern és a Tottenham ellen nem igazán mutatott túl sok jót. Az utóbbi hetek összegzése mellett vitába szállunk néhány döntéssel. Continue reading
Valószínűleg mindannyiunk számára megvan az a momentum, ami köt bennünket a Milanhoz. Valószínűleg mindannyiunk számára van egy, vagy éppen több játékos, akire mindig is fel tudtunk nézni, és valószínűleg számtalanszor hallhattuk és tulajdonképpen úgy is érezhettük, hogy a Milan-család szlogen valójában is létezik, és nem csak egy rossz maszlag. Viszont egyre több jel utal arra, hogy át lettünk verve, fiatal barátaim. Continue reading
Péntek délután elkezdődött az új szezonra való felkészülés: ez a Raduno megint más volt valamiben, hiszen előtte hivatalosan is bemutatták Szinisa Mihajlovicsot, és kérdezni is lehetett Silvio Berlusconitól: még ha úgy tűnt, hogy nem kapunk, de végül elhangzottak ígéretek is, mi pedig várhatjuk a mercato végét, hogy ebből ugyan mi sül majd ki. Idénykezdet, és ami egy nap alatt történhetett – a hajtás után. Continue reading
Nincs is jobb, mint lerakni a munkát pénteken, és rögtön azzal szembesülni, hogy centikre vagy a klubtörténelem utóbbi három évének legfontosabb igazolásától. Geoffrey Kondogbia egyetlen helyeselő szavára várunk a milannews-al közösen. Continue reading
A lehető legjobb termelői mézzel öntötték le azt a madzagot, amit egészen eddig húztak előttünk: Carlo Ancelotti visszajövetele, 120 millió költhető euró, hangzatos tervek – erről mind olvashattunk az elmúlt hetekben, azonban egyelőre ez a kártyavár kezd összedőlni, bár durva lenne, ha nem lenne alatta még álló talapzat. Közben tartottak egy régiós választást is, ami talán sok mindent megmagyarázhat. Continue reading
Hol van már az az idő, amikor Brienza küldte a mélybe a Milant a legutóbbi bergamói meccsen – mindenesetre Franco gólja tényleg baromi nagy ütés volt, mert azóta sem sikerült padlóra állni, mondjuk a leginkább azt kellene tudni, hogy pontosan melyik státuszában tartunk ennek a folyamatnak. Emlékezetes szezonzáró következik, szerencsére nem borítékolható végkimenetellel. Continue reading
Azon kívül, hogy az ég egy adta világon semmi tétje nincs a hátralévő bajnokinak (ugyanabban a helyzetben vagyunk, mint a Juventus, hé!) azért még egy-egy apró momentum meg tudja melengetni az ember szívét. Bármennyire is hihetetlen, de volt ilyen az elmúlt héten is, még ha ez a győzelemmel kicsit érthetőbbé is vált.
Continue reading
Ez volt az a meccs, amit ha elveszítünk 11 emberrel, akkor sem tudunk szólni egy szót sem, mert a „kalkulálható pontvesztések” kategóriájába tökéletesen illeszkedett. Lényegében semmi meglepetés nem ért bennünket, még ha nem is az alap forgatókönyv érvényesült, de a vége ugyanaz lett: néhány nap alatt ebből nem lehet csapatot formálni. Continue reading
Az idei, teljesen korrekten lehozott szezont nem sok minden mentette eddig, de az különösen tetszett azért, hogy vagy baromi jól összezárt a fal, vagy ténylegesen elenyésző számban voltak konfliktusok a csapaton belül. Hétvégén viszont rés mutatkozott a védelmi egységeken. Continue reading
Ma este végre nem kell tovább várnunk, és újra megkapjuk, amire egész héten vártunk, amiről még majd szerdán is beszélni fogunk a haverokkal, kollégákkal és méltán nagy örömöt, vagy legalább szenvedélyt vált ki bennünk. Ugye Ti is remegve várjátok az Udinese elleni csörtét? Continue reading