Címkearchívumok: udinese

11. Giornata Milan:Udinese/ Nyerni kéne

Kezdetét veszi a picit könnyebb sorsolás. Rögtön érkezik is az Udinese akik elképesztően pazar formában vannak. Talán még nálunk is jobban dübörög arrafelé az AC/DC az utolsó öt meccsből öt döntetlen. Valamint hét közben sikerült a kupából is kiesniük Lapadula révén mindenhol jelen vagyunk egy kicsit. Megsüvegelendő teljesítmény ennek fényében pedig el is foglalják a jól megérdemelt 17 helyet. Hát mi ez, ha nem ideális ellenfél?

Amit biztosan el lehet róluk mondani az az, hogy Di Natale már valószínű nem lesz. Persze meglepetések mindig lehetnek. Aki viszont valószínű lesz az Samardzic rá kell majd némi figyelmet fordítani. Deulofeu még mindig sérült így az ő góljától most kevésbé kell majd tartani.  Érdemes még megemlékezni a védelem bal oldalán tevékenykedő Pérez személyéről is reméljük sok dolga lesz most és kis hatékonysággal fogja tudni megoldani azokat.

Voltak még érdekes dolgok errefelé. Mint például a kispadon gyengélkedő Sottilt kitessékelték.  A helyére pedig leültették Cioffi mestert. Hogy ez jó vagy nem azt itt most nem én fogom megmondani. Ez lesz a harmadik meccse Udinese edző ként reméljük, nem most kapják el a fonalat és az új edző által ilyenkor megjelenő új impulzusok még váratnak magukra.

Ami pedig Milánót illeti a Dóm még mindig nagy turista látványosság. A víz elvezetést viszont még mindig nem sikerült megugrani, de ez sem akkora gáz Velence már úgy is a végét járja. Ja, igen és van ennek a városnak egy futball csapata is, ők fognak ma az Udinesevel játszani.

Problémák nyilván vannak. Feszültség a csapaton belül hát, hogy ne. Egy nagy rakás sérült miért is ne? Ami viszont állandó és folyamatos az Pioli és Leao mert bármennyire is vágyik az elküldésére és a zálogba bocsájtására most minden hithű milánista mindketten itt vannak még. Mi pedig élvezhetjük az elképesztő taktikai újításokat és finomságokat. Valamint a kilencven percen át tartó fel alá rohangálást a baloldalon. Szóval itt nem lehet majd semmi probléma.

A kapuban Mike próbálkozhat meg egy újabb kapott gól nélküli meccsel. A védelemben természetesen a Theo Calabria kettősnek nincs pihenő lehet majd ívelgetni továbbra is.  A védelem közepén pedig a már jól bejáratott mindig higgadt Thiaw-Tomori kettősé lesz a főszerep.

A középpálya már érdekesebb lesz, ugyanis van egy kiváló Krunic. Egy mindent is a kapuba beverő Tijjani. Valamint egy sérülésből éppen visszatérő Cheek. Mellettük az Amerikai Makelele valamint mindenki kedvenc Algír Francia embere, aki ráadásul még nem is kopasz, mint a kevésbé ismert elődje. Ki tudna ebből összerakni egy verhetetlen hármast a pálya közepére, ha nem Pioli?

A támadó szekció sem fog sok meglepetést tartogatni az egyetlen kérdés talán csak az lehet, hogy vajon Okafor vagy Giroud? Esetleg mindkettő? De akkor mégis mi lesz Romeroval? Akit amúgy nem szép dolog rommá gyalázni még mindig csak 18 szóval még tuti, hogy növésben van lesz ő még 1,90-es bolya center meglássátok.  Ja igen és itt még van egy Jovic is de vajon minek?

Talán kezdő: Maignan-Calabria-Thiaw-Tomori-Theo-Krunic-Reijnders-Musah-Leao-Giroud-Jovic

Tipp: 3:0 Leao2x Giroud  

°1 Giornata: Milan-Udinese 4-2 – Folytatás következik

Akkor el is indult a szezon. Akkor nyertünk megint. Kezdünk ehhez hozzászokni. Jól esik.

Nyilván annyira nem kell túlgondolni, de ez így is elég örömfoci jelleget öltött. Még úgy is, hogy ennél mélábban nehezen kezdhettünk volna. Ahogy az első félidő legvégén is sikerült kapni egyet. De túl nagy izgalom így se volt, Brahim gyorsan odatette, Rebic bebiztosította. Külön funky, hogy kettejükkel kapcsolatban voltak kérdések, mennek-maradnak. Ez nagyon meggyőző volt. A két kapott gólt betudhatjuk a kánikulának, ez most bőven belefért.

Piolinak ezúttal is jár a pacsi, nem pánikoltunk a kapott gólok után és a győzelem mellett a játék is egész pofás volt.

Mister Singer ismét jókor utalt.

Kalulunak volt egy kegyetlen nagy blokkja az első félidőben. Szívderítő volt még, hogy rendszeresen megindult half-space-ben, ha sikeresen, akkor Bennacer zárt vissza a helyére. Nagyon úgy tűnt, hogy ezt gyakorolhatták a nyáron, mert elég tudatosnak és hatékonynak tűnt. Szóval itt Kalulu mellett jár az újabb pacsi Piolinak. Nagy szükség lesz ilyen apróbb upgrade-ekre a fejlődéshez, szintlépéshez.

Theo magabiztosan büntetett. Calabria szórakoztatóan harcolta ki, hogy aztán tanárian készítse elő Rebic elsőjét.

Bennacer továbbra is hihetetlen, hogy tudja megtartani es kihozni a labdát.

Ahhoz képest, hogy sokan már Milanellón kívül látták, Diaz és Rebic voltak a szezonnyitó legjobbjai. Nagyon vicces, nagyon pozitív.

De Ketelaere bemutatkozott. Csak röviden, de a kalapemelés így is jár. Pobegát utoljára 2018-ban láthattuk volna Milan-mezben, ha néztünk volna Primavera-meccseket. Origi debütált még, benvenuti.

A mercatóból még van bő két hét, sok pletykát, ám annál kevesebb igazolást várhatunk a héten. Cserében ott a vasárnapi Atalanta. Az ütős lesz, de amíg Ante velünk van, nincs mitől tartanunk.

°17 Giornata: Udinese-Milan 1-1 – Sikertelen

Ez megint csak nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. A fos játékkal győzelemből csak az előbbi sikerült. Azért a végén San Remo királya szerencsére beköszönt.

Eléggé úgy néz ki, hogy az év végére ismét megfáradtunk. Lendület se volt sok, elképzelés se, ennek megfelelően túl sok helyzet sem. Hátul meg már meccsek óta dekoncentráltak vagyunk, ez a kapott gól megint hihetetlen bohóc volt.

Ahelyett, hogy elkezdenénk túlságosan gyalázkodni a gyatra teljesítmények miatt, készüljünk rá a Napoli ellenire, toljuk le az Empolit és a téli szünetben kicsit bővebben is értékelhetünk.

°17 Giornata: Udinese-Milan – Van másik

Miután az idei Bl-túránk kedden véget ért, és sokak bánatára és talán még többek örömére a nagy európai utazgatásból is kimaradunk, jöjjön a Serie A és az Udinese. Eddig elég jól össze tudtuk kapni magunkat egy vereség után, reméljük ez ma is így lesz.

Az Udinese elvileg ideális ellenfélnek tűnik. Idén elég ótvarban küldik, tizenötödik hely, két hazai győzelem nyolc próbálkozásból. Gottit ki is penderítették, helyette pedig az eddigi asszisztens Cioffi dirigál. Di Natale ugyan örök, de ő is inkább Tonival es Tiribocchival ultizik.

Nálunk továbbra is sok a hiányzó meg minden. De ehhez jobb lesz hozzászokni, kár meglepődni. Giroud nincs, Ibra van. Rebic nincs, Leao van. Calabria nincs, Florenzi és Kalulu is vannak. Szóval, nincs baj baby, Sipos F. Tamás legyen veletek!

Talán kezdő: Maignan, Florenzi, Tomori, Romagnoli, Theo, Tonali, Kessie, Saelemaekers, Diaz, Leao, Ibra

Tipp: Udinese-Milan 0-1 (Mr Rick)

°23 Giornata: Udinese-Milan – Rino szakállára

Miután az önbizalom.exe lefutott, az Udinese ellen tesztelhetjük, hogy mennyire bugos Rino pörgető programja. Az eredmények mellett még a szellemes nyilatkozatok is jönnek. Gattuso iménti szösszenete, miszerint nem Brad Pitt vagyunk, hanem rondák, mint a Maestro szakálla, nálam eléggé betalált. Rino továbbra is szórakoztató vagy csak beépített Chokito-ügynök.

Continue reading

A Kalinka erejével # Milan 2-1 Udinese

Az egész eddigi szezon leghatékonyabb passzteljesítményével – 88%-os pontossággal találták meg egymást a srácok, eddig ez a liga csúcsa – vertük meg az Udinesét ma délután. Ez így muszáj volt az elejére, hogy el ne felejtsem, a lényeg azonban nem ez volt. Hanem inkább az, hogy a Kalinka kiütötte a kis zebrákat. Vergődtek nagyon, de az anyag ütött, hirtelen, gyorsan, ahogy odaért, már bumm-páff feküdtek a kis szarosok. Mielőtt még bármit elképzeltek volna maguknak. A tripla nem jött össze, de hát nem is volt rá szükség, tegyük csak szépen vissza a sapekot a butykosra, jó lesz az máskor is. És még a VAR is szerzett 2 gólt, csak hogy mindenki örüljön. Hajtás után rövid hozsannázás.

Continue reading

Most mutasd meg, Józsi gyerek! # Milan v Udinese

Urak, jó estét kívánok. Én csak a gólokat láttam a bécsi fellépésről, ezért nem biztos, hogy olyan sokat kéne adni a véleményre, talán még annyit se, mint egyébként. Mindegy, azok alapján, amit láttam, cseppet sem győződtem meg arról, hogy itt a formációváltás meg néhány csere akkorát dobott volna rajtunk. Az Austria részéről nem tudom, mi volt az elképzelés, most lehetne azt mondani, hogy zemanos, de nem,  mert a vén cseh csapatai azért nem ilyen vérszegény támadásokat szoktak vezetni. Szóval ezek a szerencsétlenek rúgattak maguknak egy halom könnyű gólt. Köszönjük, ezt szerintem zárjuk is le. Következik a valóban kihívást jelentő, a megreformált összeállításról és hadrendről – aktuális állapot alapján! – sokkal többet elmondó olasz első osztályú bajnoki mérkőzés az Udinese ellen, mi pedig hajtás után be is harangozzuk, ahogy a rendje és a módja. Continue reading

A refrén # Udinese 2-1 Milan

Ajjaj, gyerekek, nagyon úgy néz ki, hogy tartósan berendezkedünk a szopóágon! Én még azért nem akarom elhinni, hogy amiben már elkezdtünk hinni, az nincs, és minden ugyanaz lesz a végére, mint ahogyan az szokott. Sajnos azonban túl sokat nyelünk mostanában, és szép lassan ott tartunk, hogy megint monnyonle az edző. Ha egy Delneri-alakulat játékban üti a tieteket, az milyen dolog? Hát, elég szar. De szerintem ezt most még engedjük el, és reménykedjünk benne, hogy sikerül visszatérni a clean sheetek és a győzelmek ösvényére. Addig is egy jól bejáratott típusú összefoglaló még az ántivilágból.

Continue reading

Egy picit elakadtunk # Udinese v Milan

Sajnos mostanában nem jön ki nekünk a lépés, míg ősszel sokat tudtunk nyerni úgy, hogy éppen csak, ha ugyan jobbak voltunk az ellenfélnél, most így január végén szomorúan állapíthatjuk meg, hogy mindössze egyetlen egy bajnokit tudtunk behúzni karácsony óta, bár az a meccs is olyan volt, hogy 3 pont, aztán szevasz, ne is kérdezzen senki semmit. De vesztett pontok tekintetében még így is a negyedik helyen állunk, ami – azt gondolom – több, mint elfogadható a csapattól. Ma délután 3 órakor az Udinese vendégeként próbálhatjuk meg realizált pontok vonatkozásában is érvényesíteni ezt a pozíciót. Hajtás után rövidre szabott felvezető következik.

Continue reading

Jelentkezzen, aki meglepődött # Milan 0-1 Udinese

Tipikusan mindenki megmondta előre-meccsen, helyenként kilátástalan, helyenként kifejezetten kilátástalan játékkal, fél-őszinte hajtással szoptunk ki az Udinese ellenében, úgy, hogy egészen a hajráig minden esélyünk megvolt arra, hogy egy random akcióból valahogy bevigyük a győztes találatot. Most azonban az a szerencse, ami a Torino elleni nyitómeccsen mellénk szegődött, most a vendégek pártját fogta, mi pedig egykedvűen konstatálhattuk a szezon első hazai vereségét. De mi ebben a pláne? Hajtás után könnyen elengedjük a dolgokat.

Continue reading