Urak, maga a vereség egyáltalán nem meglepő, azon viszont szabad, és talán meg is kell hökkenni, hogy ennyire erkölcstelenül szélesre vettük a terpeszt. Mindennemű statisztikai alapon nyugvó kimosdatás okafogyott: az eredmény teljesen reális, kiütött minket a Lazio és szevasz. Az elején még nem látszott, hogy ekkora gáz lesz belőle, ugyanis úgy volt, hogy nem is lesz meccs. Aztán mégis pályára kellett lépni, innentől pedig nagyon rosszra fordultak a dolgok. Az egész egy olyan boxmeccsre hasonlított, amely hiába volt pro forma sokáig kiegyenlített, sajnos egyértelmű volt, melyik fickónak nehezebb a keze. Aztán belenéztünk egy arcot leomlasztósba, de mivel a fociban nincs TKO, és nem is lehet bedobni a törölközőt, mehetett tovább a méta, hogy legalább kozmetikázni tudjunk az eredményen, ha már a kiütés tényét nem tudtuk meg nem történtté tenni. Ez van, pont, aki azt hitte, hogy nem kell a pályán is leróni a nyári mega fifázás árát, az bizony álomvilágban élt.

Talán kezdjük azzal, hogy ez a Lazio tényleg egy nagyon erős csapat, és nem csak azért  mondom ezt, mert lekormolták a púzónkat. Nekik már évek óta az a bajuk, hogy kevesen vannak, emiatt ki szoktak pukkadni év végére rendesen. Tavaly mondjuk nem tudtak hol, hiszen nem EL-eztek. Eh, de mindegy is, láthatta mindenki, mi van. Biglia ide, Keita oda, attól még a csapat magja egyben maradt, az edzőjük pedig tudta, hogyan folytassa nélkülük. De ettől még nyugodtan előttük is végezhetünk év végén, csak most megmutatták, mit kell behoznunk. Valami olyasmire gondolok, hogy  míg Pippo Jr. már tavaly rájött, hogy kell 20 gólt lövetni Immobilével, addig a mi Vincénk még a kanyarban sincs ahhoz, hogy letisztázza, most akkor Cutronéból, Kalinicsből vagy André Silvából szeretne gólvágót csinálni. Ma délután az olasz gyerekre esett a választása, nos, akkor mutatta a kamera, amikor lecserélték.

Most itt el lehetne menni két irányba. Az egyik, hogy egyénileg mennyi mindenki milyen mennyire szar volt. A másik, hogy Montella és a taktikája mennyire de mennyire szar volt. Én viszont egy harmadikat javaslok. Most láthattuk, hogy egy komolyabb csapat ellen, amelyet már nem lehet lenyomni két-három egyéni villanásból, mennyire nincs tartalma a játékunknak. Nem tudjuk, hogy hozzuk ki a labdát. Nem tudjuk, hogy építsünk támadásokat. Nem tudjuk, hogy találjuk meg az éket. Nem tudjuk, hogyan kéne egységesen mozogni labda nélkül. Mindez bizonytalanságot, ötlettelenséget, kényszer-improvizációkat szül, amely magában hordozza azt a rengeteg egyéni hibát, amit most láthattunk. Vagyis, van  egy nagyon homályos elképzelése mindenkinek mit kéne csinálni, de olyan lassú és olcsó a gondolat, hogy egy Lazio röhögve olvassa előre a szánalmas kis kottánkat. Megfordítva, amikor ők kezdenek el mocorogni, kombinálgatni, vissza- vagy éppen ellépni, akkor látszik, hogy csak képzeltük azt, hogy itt védelem meg szűrés van. Lehet azt mondani, hogy Immobile semmi különöset nem csinált – és azon túl, hogy ez így is van, bár csak veretett egy triplát – az a helyzet, hogy nem tudtuk kivédekezni ezeket a banálisnak vehető helyzeteket, tök mindegy, hogy hányan voltunk hátul.

Mindez az idő hiányára, a nyári felfordulás mértékére és az összeszokatlanságra vezethetők vissza. Emellett persze lehet vitát nyitni arról, hogy tényleg ebben a formációban és ezekkel az emberekkel fogjuk-e megtalálni az üdvösséget. De nem ettől leszünk jól, és nem is a végleges megoldás (ha ugyan lesz) konkrét leképeződése lesz a fontos, hanem maga az út, ami oda elvezet. Oravecz Nórával közösen írjuk egyébként a posztot, ha nem tűnt volna fel. Idő van még, ennél meg sokkal nehezebb meccsünk azért nem lesz sok a szezonban, azért bőven kisebb kihívást jelent ennél egy átlag A-ligás meccs. Csütörtökön példának okáért Nyilasiékhoz megyünk, ott azért könnyebbnek ígérkezik a téma. Részemről kb ennyi is, én még nem kezdek el sikongatni, szeptember elején azért még ne küldjünk el szerintem mindenkit a faszba, ha 4-1-re kaptunk ki, akkor se.