Öcsi kéri a sallert # Inter v Milan

Pajtások, ma este hattól rendet rakunk a családban, és kiosztunk egy jó nagy csattanós lángost a saját magát idegesítően túlexponáló, izgága kisöcsinek. Pusztán testvéri szeretetből, jobb lesz nekik tőle, ha segítünk a helyükre kerülni végre. 2016 óta tartozunk ezzel magunknak, éppen ideje volt már, hogy bekövetkezzen ez a nap is. Ide már a tockos nem elég, oda kell csapni istenesen. Hajtás után nem kegyelmezünk, max 6-0 után, mint anno Billy.

Kár lenne kendőzni, hogy az elviselhetőség mértékét súroló csalódottság, dühvel kevert keserűség halmozódott fel bennünk az elmúlt évek Madonnináin. A papírforma bukók mellett még akkor is szénné égtünk a végére, amikor egyébként már úgy tűnt, hogy sikerül magunkról lekaparni a rontást. Ez a nyár viszont áttörést hozott, 0-2-ről is ellazsnakoltuk a fegyenceket, asszem vagy 20 meccse veretlenek vagyunk, ez már nagyon nem az a Dzsámpi-féle anyámasszony katonáják gyülekezet, amelyik kilátástalan teljesítménnyel, momentum nélkül elvérez egy ilyen meccsen. Ez egy nyertes és győztes Milan, a sinterek szopni fognak. 

Leaónak mondhatják majd….

Az előjelek parádésak. Visszatér a Capitano, Sándor bástya, a jó öreg Roma. Gabikával se volt akkora baj, de na. Szegény gyerek persze összeszedte a kenerát, remélem, jól van. Kell hátra a stabilitás, meg kell taposni a lókukit, hogy ne fickándozzon. Ibra is újra az ékben, vele egy klasszissal többet tud az egész gárda. Mondanom sem kell, miért. Szegény kuzinoknál elég sokan elkapták ezt az átkot, jobbulást nekik, és nyugodtan kenjék majd erre, nem gáz. Azért lesznek itt nagy talák, élmény lesz nézni, ahogyan Keszi bedarálja majd a kiöregedett Vidalt, Kastély pedig majd hátrafelé futva is röhögve lehagyja a nyugdíjas Kolarovot. Mire Leao beáll, azt se fogják már tudni, hogy merre van az előre.

Ez egyébként a várható kezdő: 

Dollár — Dávidka, Szék, Roma, Theo — Bence, Keszi — Kastély, Kebab, Széle — Ibra

Gyertek majd, egy élmény lesz!!! Régóta vártunk rá, és kurvára megérdemeljük!!!

Tipp: Inter 0-5 Milan (KesziKesziKeszi, IbraIbra)

Oktatás mesterfokon

FORZA MILAN!!!