°6 Giornata: Spezia – Milan / Szombati speciál

Hölgyek-urak, zsinórban a harmadik kiesés ellen küzdő csapat elleni meccs jön, tudjuk vigyázni kell velük, mert tavaly sikerült itt istenesen kiszopni a szezon egyik legfontosabb szakaszában, de tartani kell a lépést az élen, nem szabad most pontot veszíteni semmiképp. Van új sérült, vannak visszatérők, van rövid beharang a tovább után, legyen újabb győzelem is.

Nem kell ezt itt most túlragozni, nyilván egy kötelező győzelemről van szó, minden sérülés és rotáció ellenére bármi más nagy csalódás lenne. Főleg, hogy Stef is felemlegette a tavalyi meccset, ott van tehát a fejekben az a szánalmas performansz. A szokásos meccs utáni sérült díjat ezúttal Florenzi vitte el a Venezia elleni csörte után, ő csatlakozik tehát a lelátón Ibra, Fajsz, Szék, Radó és Messi mellé. Kiváló hír viszont, hogy Dávidka és Zsír visszatér a csapatba, utóbbi akár rögtön a kezdőbe, előbbit Anulu remek játéka miatt talán nem fogjuk kockáztatni az elejétől fogva. A kapuban Mike teszi a dolgát tovább, a védelemben Zsuzsi és Capitano hozhatják az újabb clean sheetet, baloson Theo futja szét az ellenfelet immáron megint kezdőként. A középpályás nagy trióból ezúttal Keszi helye biztos, hogy Benny vagy Tonhal lesz ott mellette, még kérdéses. Most elöl variálhatja meg a dolgokat kicsit Pioli a rotáció jegyében, Dinhomaekers nem csak 30, hanem 90 perc erejéig kápráztathat el minket, a hírek szerint viszont Leao vagy Dikaz helyett KisMaldini kezdhet, ami azért bátor húzás, akárhogy is nézem, de nagyon jó lenne, ha idénre már ő is megütné a szintet. Ékben Zsír visszaveszi a helyét a jelek szerint, Ribi pihenhet végre egy kicsit.

Így nézünk ki, nagyon pofás eddig ez a 13 pont 5 meccs után, addig kell ütni a vasat, amíg meleg, mert ha a következő nehéz szériát is ilyen szinten tudjuk lehozni, akkor esetleg a bajnoki címről is elkezdhetünk beszélni majd. A mai könnyű biztosan nem lesz, főleg hogy ez a szombat délután 3-as kezdés olyannak tűnik, mint a vasárnap déli szokott lenni, de kiforzázzuk, ahogy szoktuk!

Tipp: Spezia – Milan 1-3 (Maldini, Maldini, Maldini)