Csirko megfejtésére még a nagyhírű Michael Cox sem jött volna rá. Nemhiába, mi magyarok tudjuk a legjobban, milyen az, amikor eladjuk, hogy hótszerencsétlenek vagyunk, inkább el is szaladunk, aztán amikor zsírosszájú ellenségeink önhitten győzelmi tort ülnének, egyszer csak megfordulunk, és elsütjük a hajóágyút. És jól felprédáljuk Európát. Pippo is szegről-végről honfitársunk, ősapja, Ozorai Pippo kiváló magyar ember volt, még akkor is, ha 1401-ben Zsigmond királlyal egyetemben Siklós vára alatt lesre futott, ha-ha. A patinás Sassuolót ezzel a taktikával aláztuk rommá, így a nemes Lazio ellen tényleg oda kellett tennünk magunkat, hogy bedőljenek nekünk. Nos, a vitézek kitettek magukért, most már tényleg csak meg kell fordulni, és szitává lőni Berisha kapuját.

Na, a hülyéskedést félre téve, a szombat esti produkcióban pont az volt a legrosszabb, hogy ilyet már láttunk, méghozzá majdnem pontosan egy éve, Reggio Emiliában. Ez már a vállalhatatlan kategória. Olyan, ami után okkal félhetnek az érintettek, hogy meglincselik őket a stadionból kifelé menet. Nem, ez nem középcsapat-teljesítmény volt, – de nem is kiscsapatos, mert az megbecsüli magát – ez a totális morális összeomlás lenyomata volt. Edzők jönnek-mennek, van fluktuáció a keretben, és pont ott tartunk, ahol egy éve. Rohadt alma nélkül is szarrá lehet rohadni.

Alex és Mexes mindent megtett azért, hogy gólt lövessenek Kloséval, szürreális volt, ahogyan a veterán center mutatja Candrevának, hogy hova kéri, meg is kapja a hosszú labdát, a mi belső védőink pedig udvariasan úgy helyezkednek, hogy már csak Lopezen múljon minden. Kevés volt. Pedig fejelhetett is a jó öreg Miro, ami elvileg a fő profilja, de még az sem ment be. Félidőben Montolivo jól kiröhögte csapattársait, és megmondta nekik, hogy neki egyből menni fog. És adott neki egy gólpasszt. Valamelyikőtök megemlítette nemrég Ambrosini nevét mint az utolsó szenátort. Igen. Amikor visszavonult tőlünk, akkor Pálka csak nagy nehezen tudta róla megírni a búcsúposztját, pont azért, mert mégis mit írjon? Benne volt a Milan-szív, és annyi. Most már meg tudnám becsülni a nagy öreg Ambrót, köszönöm, Riccardo!

Röviden: a teljes koncepciótlanságba, a sehova sem történő araszolásba, az izzadságszagú hitegetésbe én már beletörődtem, az élveboncolást azonban nem vagyok hajlandó megszokni. Most komolyan, ennyi erővel nézhetnék Való Világot is, hogy mást ne mondjak. De majd hülye leszek. Úgyhogy tisztelettel megkérem a kedves csapatomat, hogy erőltessék meg magukat legalább annyira, hogy hasonlítsanak egy focicsapatra. Ennyi, tényleg, köszönöm.

Néhány szóban a várható összeállításról. Abbiati kap egy meccset. Éljen vele. Rami hátha megkéri Alexet, hogy most ne igyon meg két hosszúlépést a meccs előtt. Abate is ott lesz. Albertazzi megmutathatja, hogy semmivel sem rosszabb, mint a többiek. Montolivótól talán egy kicsit több felelősséget kérnék, ha már egyszer ott az a kurva szalag. De Jong. Muntarinak lejárt a büntije. Cerci hátha megint dob egy gólpasszt Pazzininek. Menez kimegy a szélre.

20:45-től indul a méta. A tét a négy közé jutás a Coppa Italiában. Gyertek, mi itt leszünk. Forza Milan, csók, puszi, pá.