Nem történt semmi meglepetés a kupában: bár a meccs előtt Inzaghi állása és egyes források szerint Taarabt érkezése is volt a tét, ez úgy látszik, kevésnek bizonyult. Volt némi akarás, meg talán helyzeteket is kidolgoztunk – ennyiben mondjuk előreléptünk a legutóbbi Lazio meccshez képest, de ilyen előjelekkel talán többet is kaphattunk volna a meccstől, pláne emberelőnyben.
Viszont ezzel le is zárnám szigorúan a meccsre vonatkozó részt, ugyanis az jól látszik, hogy itt teljesen felesleges bármilyen (még ha szitokszónak is hangzik) szakmai részt vizsgálni, mert az most a legutolsó pont a csapatnál. A végén képtelenség volt megmondani, hogy mégis mit akarunk játszani, hogyan szeretnénk kiegyenlíteni, pláne úgy, hogy az ellen emberhátrányban van. Pályán volt már Pazzini, Honda, Menez, Cerci, Suso – és ez leginkább azt támasztja alá, amit le lehet szűrni az utóbbi hetekből, egy brutális nagy katyvaszt. Abban most nem szeretnék állást foglalni, hogy ez edzőbuktatás volt-e, vagy sem, még ha lehet is benne valami. Nem a legnagyobb problémánk ül a padon, de vele ennél jobbat hosszabb távon (értsd legalább két, egymást követő meccs) nem fogunk produkálni, és ezt kár tagadnia. Ugyanúgy érthetetlen Galliani nyilatkozata is, mi szerint nem látják, mi a probléma, hiszen jól kezdtünk a Sassuolo meg a Lazio ellen is, aztán láttuk, mi lett a vége. Akkor javasolnám, hogy ne is keressék tovább a problémát, mert máris megtalálták. Nyilván egyik csapat sem jön nekünk rögtön a harmadik percben, hanem kivárnak kicsit: voltunk olyan mákosak, hogy az elején begyömöszöltünk egyet mindkétszer, és ezzel véget is ért a meccs. Az ellenfélnek kár volt visszahúzódnia, minket meg olyan pofonként ért az, hogy ez a fránya ellenfél még akar valamit ebből a meccsből, hogy képtelenek voltunk mozogni a továbbiakban. Most a kupameccsen annyi változás volt, hogy nem ez a forgatókönyv zajlott le – vagyis nagyjából igen, de csak minimális változtatásokkal.
Egy újabb edző kivágása nem változtatja meg a rossoneri történelmet. Elég volt a régi vezetőség inkompetenciájából!
Nagyon sajnálom Inzaghit, de ez vele nem fog megváltozni, hozhatnak ide bárkit. Nem azért, mert ne jelentének erősítést a bedobott nevek, hanem azért, mert egyszerűen nem tudja összerakni a csapatot csapattá Pippo. Nincs nem hogy több (ahogy azt a szezon elején ígérte) játékunk, hanem konkrétan egy sem, és e mellé még botrányos a védekezésünk is, tegnap is 10 emberrel borítékolható volt, hogy mit fog csinálni a Lazio, de azért 2-3x csak lekontráztak minket – ellenben a részünkről elég kevés tudatos motívumot láttam.
#elégazingyenigazolásokból
Nem tudom, hogy mi állhat pontosan a háttérben, ami miatt nem rúgják ki Inzaghit, és valószínűleg azt sem engedik neki, hogy lemondjon, de valami van, az biztos. Az létezhetetlen, hogy a két öreg az elmúlt években közel sem híres türelme után (emlékezzünk csak Allegrire, egy elért harmadik hely után is nagyon rezgett a helyzete) ennyi időt és támogatást adna Inzaghinak, miközben a szezonunk januárban véget ért. Kupából kiestünk, a bajnokságban nincs értelmes perspektíva, ebből augusztusnál hamarabb nem lesz éles tétmeccs. Az bejátszhat mondjuk, hogy Seedorf pénzét még mindig fizetjük, ha kirúgják Inzaghit, akkor az övét, és egyben az új edzőét is állni kellene – viszont egy új edző talán elkezdhetné tesztelni a játékosokat, és nagyjából világos lenne, hogy kikkel szeretne dolgozni a nyártól. Feltéve, ha ez szempont még, mert Destro kapcsán sem úgy tűnik, hogy minden áron Inzaghi ragaszkodna hozzá, ellenben Berlusconi már néhányszor körbeudvarolta a rómait. Ráadásul egy újabb edzőváltás talán könnyebben terítékre hozná a vezetőség hibáit, amiért egyébként tegnap meg is kapták a magukét a szurkolóktól, Gallianinak például 10 perccel a meccs előtt el kellett hagynia a helyét, mert folyamatosan inzultálták őt a szurkolók. Tavasz végéig viszont rá lehet húzni Pippóra a felelősséget – azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a gyomortartalmam kifordul, ha tényleg egy újabb legendát használunk fel ilyen „nemes” célokra.
Káosz, fejetlenség, és koncepció nélküli cselekvés – jelenleg ez a három szó, amivel leírhatnánk a mai Milant. Sötét egy tavasz lesz, amiben minden erőnkre szükség lesz. Hogy a futballistáknak ér-e annyit a saját becsületük, hogy változtassanak valamennyit ezen, az még kiderül, feltéve, ha ez számítani fog, és lesz rá akarat. Addig viszont Filippo „nemprobléma” Inzaghit kell nézzük a kispadon, amint puszta szeretetből teszi magát, és imádott klubját nevetség tárgyává. Hát, ilyen időket élünk most. De ez nem probléma. Hónapok mehetnek úgy el, hogy közben a Milan becsületén folyamatosan rondábbnál-rondább foltok esnek. Mert úgy gondolják, hogy ez belefér.