Az alsóházat magabiztosan verjük, és nincs kevesebb győzelmünk, mint a Sampnak – még ha utóbbi majd kedden pótolja a világítótorony-derbit. Inzaghi Milanja mutatott némi életjelet, de ezt kevésbé annak lehet betudni, hogy beérett mindaz, amit gyakorolnak augusztus óta a fiúk. Talán a dac elég volt ennyire? Mindenesetre két hónap után először zártunk kapott gól nélkül.
Kénytelen-kelletlen Pippo megint variált a csapaton – a szezonban még kétszer ugyanazzal a kezdővel nem feltétlenül sikerült felállni egymás után. Talán ebben a rendszerben még mocoroghat is valami, azaz nincsenek kimondott szélsők, Destro és Menez elöl mocorog (mondjuk jobbára inkább a francia), mögöttük pedig Bonaventura próbál meg életet lehelni a döglődő támadásainkba. Persze mindettől a középpályánk nem lesz jobb, és nem biztos, hogy a Cesena elleni meccsből bármit is le kell vonni, de azt kár lenne tagadni, hogy tegnap jelezte a Milan: még nem múlt ki végleg. Nyilvánvaló, hogy néhány éve egy ilyenért még komoly szidalmak zápora lepte volna az internetet, de ma ezt meg kell becsülnünk. Nem, nem szabad célokat megfogalmazni. Mármint olyan tekintetben, hogy hova is kell odaérnünk. Teljesen felesleges. A lényeg, hogy csapatunk és tervünk legyen. Az, hogy mit játszunk, másodlagos. Őszintén, kellenének nekünk a BL-beli ellenfelek? Biztos, hogy jót tenne ez a klubnak? Jól jönne a streamvadászat csütörtök esténként egy kazahsztáni meccs alatt? Jól jönne egy ezer kilométeres túra hét közben? Kétlem. A Milan jelenleg nem hogy Európára nincs kész, de jelenleg még önmagát is nagyon erősen keresi. Azzal, hogy vasárnap sikerült nyernünk, persze még nem találtunk semmit, de annyi talán látszódik, nem teljesen halott ötlet az, hogy ebből a bagázsból formáljunk egy futballcsapatot. Hogy ez milyen módon fog zajlani, azt valószínűleg most azok sem tudják, akiknek erre a legnagyobb befolyásuk van, lenne – és leginkább ez a probléma. Mind a mellett, hogy a tüneteink nagy része persze nem tűnt el a Cesena ellen sem, de annyit keseregtünk, hogy most ezek fölött nagylelkűen szemet hunyunk.
Izgi egyébként, hogy december huszadika, a Roma elleni idegenbeli 0-0 óta először kaptunk gólt: azóta hét meccsen tizenkétszer mehettünk közepet kezdeni úgy, hogy az nem az első vagy a negyvenhatodik percben történt. Bármennyire is durva, de mindössze négy ilyen meccsünk volt a szezonban, a Roma ellenin kívül a Chievo elleni hazai (2-0), a Napoli elleni hazai (2-0) és most, a Cesena elleni szintén kettő-null alkalmával húztuk le a rolót. Négyből háromszor egyébiránt Bonerával a kezdőben: csupán a Chievo ellen nem játszott ezek közül, akkor ugye az Empoli elleni botrány után kimaradt a csapatból a Lord, ellenben vele sem a Roma, sem a Napoli, sem a Cesena ellen nem kaptunk gólt. Hail to Bonera!
A keret korlátai persze nem fognak eltűnni néhány hét alatt, de legalább rátaláltunk a helyes dinamikára, legalábbis annak elejére. Hogy ehhez most kellett Abbiati is, nem probléma, mindenki kivette a részét a sikerből, a Gazzetta egyébként Bonaventurát látta a legjobbnak (7), de ugyanígy hetest kapott Antonelli is. A jók közé került Abbiati, Rami, De Jong és Menez (6,5), egyedül Destrót húzták le a rózsaszín lapnál (5), láthatatlannak titulálva a csatárt – mondjuk mögötte a középpályánk meg sokszor „védhetetlen”, de ilyen egy center élete. Igazi partytime lenne, ha Veronában bezúznánk a Chievót, ami persze ugyanúgy nem jelentene a világon semmit sem, de valószínűleg lázasabban fogom keresni a streamet, mint vasárnap.