Szombat este mindent megmutatott magából a Milan, amiért bőven lehet kritizálni: borzasztó védekezés utáni tanácstalan játék, majd kihagyott helyzetek tömkelege, és tulajdonképpen mégsem mondhatunk egy rossz szót sem. Igazán feladja a leckét a megfelelő jelző megtalálása erre a jelenlegi csapatra, de leginkább a sótlan pörköltöt használnám.

Szóval, sótlan pörkölt: az első falatok baromi szarul esnek, de hát ugye, szólni sem nagyon mersz, csak dicséred. Ismered a szakácsot, régóta jóban van anyádékkal, miért is tennéd. Aztán úgy két-három perc után azért csak próbálsz finoman jelezni, hogy az addigi gondokat elfelejtsd, mert hamar sikerült bajba kerülnöd. Ahogy halad az idő, egyre jobban ízlik, sőt – de végül mégis úgy állsz fel az asztaltól, hogy a picsába is, ez azért bőven lehetett volna jobb. Na kb így festett a szombat esténk Rómában. Nem tudom, hogy mi vagy mi nem hangozhatott el az öltözőben, de az az első negyed óra az maga a pokol kénköves bugyra volt – és nem túloz a Gazzetta, amikor arról ír Donnarumma kapcsán, hogy megmentette Szinisa állását. Mert persze, abban mérhetetlenül igaza van a szerbnek, hogy kiválóan reagáltunk a második félidőben, és ez a csapat megérdemli a bizalmat, satöbbi, csak arról ne feledkezzünk el, hogyha ez a kölyök nem fog két baromi nagyot Rüdiger gólja után (meglepő, pontrúgás után sikerült kapni egyet, már nagyon hiányzott) akkor reagálhattunk volna mi akárhogy, kettő-nullról valószínűleg az életben nem jövünk vissza. A leírás és talán a vitathatatlan példa a mai Milanra Kucka játéka: tulajdonképpen az első félidőt lehozta azzal, hogy Gervinhót megállította egy ígéretes kontránál a sárga árán, majd fejelt egy gólt, de ott maradt a lábában a második – egyszóval nem volt ez olyan rossz, de a jótól azért még nagyon messze van. Éppen ez a kettősség, ami Mihajlovics csapatát jellemzi: gyakorlatilag nincs olyan ellenfél, aki ne tudna veszélyes lenni a kapura – még ha nem is dolgoznak ki ellenünk ziccerek tömkelegét rendre, de egyetlen hibánk általában gólba szokott kerülni, miközben megint lehet arra mutogatni, hogy de hát uraltuk a játékot. Ezen át és túllépni minden bizonnyal a jelen körülmények és keret adta lehetőségekkel nem fogunk, variálhatjuk akárhogy a dolgot ; azt mondjuk hozzátenném, hogy ha Bacca már ennyire gyatra befejező formában van, akkor ha valakit visszavontabb csatárban játszatnék, akkor inkább őt, mint Luiz Adrianót, és ugyanitt megjegyezném, mint a legjobb Szuperinfó-hirdetéseknél, hogy Niang nem hiányzott, bármennyire is szebben passzolt mostanában, mint a brazil dj.

Nagy szerencse volt egyébiránt, hogy ez a Roma volt az ellenfél, mert papíron ez a csapat kivégezte volna Zapatáékat. Elég csak a középpályát megnézni, a Nainggolan-Pjanic-De Rossi hármasból bármelyiket azonnal elfogadnánk a Milanba, és e miatt a rómaiak jóval bosszúsabbak lehetnek a szombati meccs után: nekik azért van anyag bőven, amihez lehet nyúlni, még ha Strootmant el is vesztették, de ezzel a csapattal lehetne formásan játszani, a mienkkel már azért vannak kétségeim, de legalábbis nehezebb edzői feladatnak tűnik Hondából kihozni a jót – ami egyébként nagyjából sikerült ezúttal, szóval nekem innen látszik, hogy nem reménytelen ez a dolog ott Milanellóban, csak hát, mindenből kellene egy picit jobb és több, épp úgy edzőből is. Ha már a széle, Cercitől azért remélhetőleg tényleg sikerül megszabadulni, annak ellenére, hogy játékra jelentkezett, át sem kellett öltöznie, nem volt keretben, a szerdai balhé után beszüntette az összes közösségi profilját, majd egy kaszinóban vigasztalódott, erre kikerült a csapatból is – ennek, és persze az eddig Mihajlovics által előszeretettel használt taktikák bármelyikének tükrében pedig pláne érthetetlen, hogy miért passzoljuk le magunkról rögtön a Fáraót, azért annyit valószínűleg hozna, mint Cerci. Persze értem én, hogy amíg nem megy el valaki, addig nem is jön senki, azaz jön megint a klasszikus mercato-feeling, de ha a Honda-Diego Lopez-Nocerino-Cerci négyes valóban le is lép, azért ebből már csak befolyik egy olyan összeg, ami szabadon felhasználható. Mindenesetre ez már több mercato volt, mint ami kell, kapunk még belőle eleget.

A Bologna elleni meccs után jóval dühösebb voltam, mint a tegnapi után: bármennyire is pocsékul indult, ez azért egy másfajta elégedetlenséget szül az emberben, mint amikor Donadoni csapata ostoroz a San Siróban. Kaptunk persze ilyen érzést is a meccs elején, de a szünet után egy, még ha jelenleg nem is tündöklő Roma ellen tudtunk dominálni, és nagyon kevésen múlt a győzelem. Kérdés, hogy lehet-e ezt eredményként értékelni: önmagában sosem lenne rossz az iksz Rómában, ez mondjuk éppen nem ért scudettót, ellenben pont semmire nem megyünk vele, feltéve, ha még számolgatunk. Nagyjából ugyanazt hozzuk hetek óta, csak azzal a kilengéssel, hogy most három ziccer nem elég egy gólhoz, ez pedig azért nem szokott túl sok jóra vezetni. Ebből csak akkor tudunk kimozdulni, ha tényleg érdemi erősítés lesz a télen, különben ebben a sztoriban nagyjából ennyi van – olykor bravúrgyőzelmek, máskor szenvedés, és helyenként előfordulhat egy-egy sima siker is. Biztosan más lenne Balotellivel és Menezzel, ahogy egy normális középpályással is ; szóval hasonló kategóriában kell gondolkozni a télen, és akkor talán eredménykényszer nélkül rápörögni a tavaszra. Ja, Prince pedig úgy tűnik, tényleg tud segíteni.

Gazzetta osztályzatok: