Jugók haza!!!

Fiúk-lányok, nekem jutott csapatunk római bajnokijának felkonferálása. A pasztázást – hála az édes jó Istennek – nem láttam, most így megnéztem egy összefoglalót, hát tényleg minden részvétem a hősiesen kitartóknak, azt hiszem, ezzel ugyan alaposan leszedálhatták magukat. Amellett, hogy ez tényleg erősen szopol kategória volt, azért gondoljunk csak bele, hol volt és mit csinált –mondjuk– 21 éve Mihajlovics? És Donadoni? És mi lett belőle? Hiába, az emberi fantázia még mindig képtelen akárcsak megközelíteni is azokat az abszurditásokat, amelyeket az Élet produkál. Grátisz. Csak neked és csak most! A helyzet egyértelmű: takarodjon az a szar szemét Mihajlovics!!! Hajtás után már a következő misterünk kommentálja az eseményeket!

Na. Emlékeztek mi volt szinte napra pontosan 1 éve? Én igen. Óvatos reménykedéssel várt esztendőkezdést a San Siro népe, a verhetőnek ígérkező ellenfél azonban 3 ponttal hagyta el a pástot. Mégis, félelmetes, hogy mennyire ugyanarra a rugóra jár szinte mindenkinek az agya: pöcs edző – takarodjon! Takarodjon, az biztos, üsse el a ráckevei HÉV, legalább. Meg is kapta a magáét rendesen a büdös tahója, de nem csak ő, hanem az összes játékos is. Dermesztő, amikor negyedházas füttykoncertet kell hallgatnod. De vajon mit hallhattunk volna még?

Köszönjük. Ez a félév valahol akkor lett nagyon elbaszva – ha ugyan volt még mit elbaszni rajta – amikor odafentről becsicskították Szinyót. Én nem mondom, hogy olyan sok múlna ezen, de valahol szeptember közepén kihátrált a vezetőség a jugó mögül, aki szarnak merte nevezni a szart. Győztek azonban a teljes joggal leszarozottak, és nézhetjük, hogy a hajrában 0-0-nál csak kábán lődörögnek vissza a szarnak nevezettek a vendégkontránál. Szinyó legfeljebb katonacsapatot tudna csinálni, de mivel itt azt nyilvánvalóan nem lehet, inkább megvárja, hogy szépen kirúgják, és elmehessen 2 év Hawaii-ra. Mit üzenünk ezeknek a pondróknak?

‘Fölszólítom Önöket arra, hogy végre tessenek dolgozni!’

Köszönjük. De vajon mi lehet a megoldás, ha ezek a piszkos szemétládák feszt nem akarnak elkezdeni dolgozni? Erre még vissza kell térnünk. Ami engem illet, nem tudok hinni abban, hogy bármi múlna itt Mihajlovicson, és tudom, hogy lapítson ki egy úthenger, de nem tudom elképzelni, hogy akár Ancelottival egy huncut ponttal többünk lenne, mint amennyi most van. Persze ettől még Szinyót kössék csak ló farka után, húzzák el egészen a nápolyi szeméthegyekig, annak is a legeslegtetejére, ott rohadjon meg az a mocskos féreg. De mégis mitől lesz több pontunk, ha már minden kötél szakad? – a doktor válaszol.

‘Ezért én azt javasoltam, hogy közjogi keretek között ajánljuk fel Magyarországot a Szűz Mária tulajdonába.’

Köszönjük. Ja, Roma. Nem kell őket túlmisztifikálni, nagy rakás szar az a banda is. Hétközben a C-csapatunk Birsával meg Paloschival már alájuk pakolt, nem kell félni tőlük. A döbbenetes az, hogy már minimum 2. éve a mi oldalunkról számít rangadónak ez a meccs, ők meg nyomatják a számomra teljesen érthetetlen beleszarós spleent. így hát jók leszünk egy ikszre, akárki megmondhassa.

Probabile formazione: Bushmills – Crown Royal, Craganmore, Duncan Taylor, Master of Malt – Chivas Regal, White Horse, Bells – Brackla, George Dickel, Old Overholt.

Végezetül – mintegy reagálva az underground kultúrák elkommercializálódásos trendjére, engedjétek meg, hogy figyelmetekbe ajánljam blogunk első nagy pénzes dobását, amelyet most roppant jutányosan vehettek meg a Szerkesztőségben!!!

 ‘Önök előtt is ismeretes, hogy a napokban CD-lemezt adtak ki, sőt , külön magnókazettát is Best of Communism címen.’