Erősen megkésve, nem túl bő lére eresztve következik az összefoglaló. Ha válaszolni akarunk a beharangozó címében feltett kérdésre, akkor kijelenthetjük, hogy elkezdeni semmit sem kezdtünk el vasárnap, legfeljebb ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk. De nincs ezzel semmi baj, mert nincs benne semmi meglepő, mert nem lehetett reális elvárás, hogy más legyen. Ami tényleg fontos lehet, az most távol a pályától zajlik. Ha nem jön össze, az csúnya lesz, mert ekkora fejetlenség 30 éve nem volt a klubnál. És akkor ehhez képest hol jön a sorban, hogy megfogta-e Donnarumma a 94. percben? Hát, az már egy másik koordinátarendszer….
Hajtás után röviden, tömören, egyszerűen.

Győztes csapaton ne változtass – nem is debütált új igazolás az idénynyitón. Leszámítva persze Montella edzőt – node, higgyük el, hogy ez a csapat bekötött szemmel is odatalál már a 7-10. helyek valamelyikére – a vezetőedző személye indifferens. Fekete gyász, hogy 10 ezer bérlet kelt el mostanáig – ennél nagyobb szegénységi bizonyítványt nem kaphattak volna Berluskáék. Elnök úr a csapat első számú szurkolója, ha csak egy picit kevésbé lett volna fukar, akkor csak két és fél talicska pénzt kér a klubért, és nem hármat, hogy maradjon már szabad forrása az újaknak. Persze senki sem tudhatja, tényleg leköszön-e a régi garnitúra, annyi azonban bizonyos, nincs szomorúbb, mint amikor a régiek már nem, az újak még nem tudnak foglalkozni a klubbal. Fogatlan, anyátlan, szegény-szegény AC Milan.

Tökéletes sűrítménye volt ez a 94 perc a korábbi évek borzalmainak. És teljesen esetleges. Persze biztos vannak olyanok, akiknek másképp jöttek le a dolgok, szerintem viszont önámítás azt hinni, hogy bármiféle vezetőedzői döntés vagy fizikai elfáradás következménye lett volna a 3-1 utáni összeomlás. Kontroll alatt meccset tartani mi nem tudunk. Ez ilyen kibaszott egyszerű. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne láthattunk volna pozitív dolgokat – Niang első gól előtti indítása pofát leejtős, Bacca szuper hatékony, Suso posztján kívül is elviselhető, Montella győzelemmel debütált – nagy kár, hogy mindennek ott volt a fonákja is – Niang a második félidőre eltűnt, Baccának akkora arca nőtt, mintha ő Milan-szinten értékelhető jelenség lenne, Montella is csak sodródott a fejleményekkel.

És tényleg benne volt minden, de minden az elmúlt évekből. Csak most sikerült megtartani az előnyt a törvényszerű összeomlás után is. A Torino persze jelen állapotok mellett közvetlen ellenfél, az egymás elleni EL-helyről is dönthet akár. Amíg középpályás sztárunk a bíróval történő lefújás utáni összeugatásban látja csapatkapitányi mivoltának kiteljesedését, addig tényleg ez lesz a módi. (A sor tetszőlegesen folytatható – nem lesz nehéz. Donnarumma ettől persze hatalmas királyfi – neki persze könnyű – gondoskodnak róla a srácok, hogy miél többször megvillanthassa csodálatos képességeit. Niang pedig akkora labdákat osztott ki, mintha nem is ő lett volna. Mindenki gondoljon még ide jó sok pozizívumot!

De hogy ne csak a rosszról essék szó, el kell mondani, hogy mi voltunk szinte az egyetlen olyan  olasz csapat az elmúlt 10 évben, amely képes volt abszolválni a BL-playoffot. Az Intert pedig Birsa vágta gerincre – hár nem szürreál? Szombat este Nápolyban lép fel a csapat – lehet abból is bármi. Addig is jó szurkolást!!!!