A börtön ablakában is süt a nap // Milan-Lazio 2-0

niang_bacca_vs_lazio

Egész korrekt kis meccset toltunk a Lazio ellen: a puszta győzelem mellett azért annak is tudunk némelyest örülni, hogy kettőt nyertünk zsinórban, ez pedig a mostani, klubnál zajló életben ha nem is ritka, de abszolút nem gyakori vendég. Fájdítjuk kicsit a szívünket, és nem képzelünk bele egy dekával sem többet a tegnapi sikerbe, mint amit ez jelent.

 Tulajdonképpen hajazott a dolog az Udinese elleni meccsre, és egészen hamar elérkeztünk arra a pontra, hogy itt a saját erőnkből talán az életben nem fogunk gólt lőni a keddre a harmatosabb arcát választó Laziónak: aztán jött Parolo hibája, és brutális szerencsénkre van egy ilyen csatárunk, akinek az ehhez hasonló helyzeteknél kár utána futni, mert energiát spórol meg az ellen azzal, ha már felkészül a középkezdésre. A dolog továbbra is ott hibázik, hogy kezdeményezni egy közepes csapat ellen sem fogunk tudni ezekkel az emberekkel, mert vagy erővel nem bírják, vagy technikailag alkalmatlanok erre – ezzel ellentétben most viszont jó volt nézni, hogy tulajdonképpen 90 percig le tudtuk fojtani a Laziót, akik inkább rámentek a field goalokra. Montella keresgél, és bogarászik, de valószínűleg hamarosan eljutunk arra a pontra, hogy egy-két apróságot leszámítva nagyjából mindegy lesz, hogy hogyan is rakja össze a csapatot, mert jóformán ugyanazokkal a hiányosságokkal fogunk találkozni. Na de elég a rút kesergésből, hiszen elvégre február után újra nyertünk két meccset egymás után, ráadásul most gólt sem kaptunk, szóval olyan napok ezek, amiket lehet még majd a statisztikamániások fel fognak vésni a folytatásban.

Csak még egy kicsit Bacca, de róla inkább külön értekezünk majd: a kolumbiainak ez volt a huszonharmadik gólja, amit 45 lövésből (!) ért el – ezek azért brutális számok, főleg, ha hozzátesszük, hogy csak idén már a második olyan meccse volt, amikor az első kapuralövése rögtön gól lett. Esetében már nem mondhatjuk azt, hogy most nagyon ad a gép, hiszen ez már egy éve így van, szóval a véletlennek, meg a bolygók szerencsés együttállásának aligha tudható be a dolog, viszont elgondolkoztató, hogyha a középpályán csak egy, hozzá hasonló teljesítmény érkezne mondjuk tavaly óta, akkor merre is tartanánk.  Ami még izgi, a Lazio ellen a csapat átlagéletkora 24 év volt (egész pontosan 24.54), szóval a new project egyik elemeként legalább tényleg fiatalokat láthatunk, és meglepő módon többükből még lehet is valami. Abba pedig felettébb izgi belegondolni, hogy ha nem szórakozzuk el az Udinese elleni meccset, most lehetne 12 pontunk.

Nem volt ez rossz, még hogyha a Lazio tényleg nem igazán tudott felpörögni-összeállni erre a meccsre: vagyunk abban a helyzetben, hogy ne kelljen túl sok citromlét nyelnünk egy, bárhogy aratott győzelmet követően, és azért Pippo juniorékban is több van, mint amit kedden este előadtak. Nagyobb remegés nélkül nyertünk ellenük, lehet menni tovább, és kivárni, hogy mit hoznak majd a pályán kívüli történések januárig – az egyik legfontosabb cél lenne, hogy ne kelljen a csapat belső viszályaival vakarózni, mert most nagyon könnyen félrecsúszhat az egész, és nagyon nem mindegy, honnan is indulunk.

milan_lazio_pagelle_gazzetta