Kedves barátaim, nyertünk ugyan 2 nappal ezelőtt, végül is rangadónak is beillett a dolog, de engem nem ragadott torkon az élmény. De hát végtire is csak lőttünk 2 szép gólt, s csak egyet kaptunk, erősen felforgatott csapatunk vitézül állta a sarat a hétközi fritzveréstől kissé lekonyult violákat. Ez azért így rendben is van, az meg, hogy a második félidőben eléggé „taktikussan” játszottunk, az egy másik dolog, azt már tényleg csak túl kellett élni. És hogy ezzel még mindig csak a 7. helyen vagyunk? Na és, volt már rosszabb is, nem??? Naugye.

Jack és Alessio komoly hiányzóknak számítanak, emellett  Loca csak a kispadon találta magát,  mégsem kapott el minket kollektív hidegrázás a kezdőt megpillantva. A Paletta-Gómez páros szép lassan össze is csiszolódik, és ugyan egyikük sem virtuóz, de Paraguayban meg Argentínában aztán igazán rendesen meg lehet tanulni a csontzenét, és ehhez értenek is. Vangioni is zenész, komolyan, kezdünk interesedni. Lassan ott tartunk, hogy az egyetlen olasz (Iggy) lesz a legnagyobb rizikófaktor a képletben. Sosa bácsi is gész szépen elmuzsikált irányítóban, a gólpassza minden dicséretet megérdemelt, ezen felül magához képest tök sokat dolgozott a mezőnyben is. Jack helyett meg Deulofeu volt az, aki megcsinálta a meccset eldöntő faszaságot, a többiektől meg azt kaptuk, amit várhattunk.

A meccs maga nem volt túlságosan élvezetes, de ilyenkor jön az, hogy de legalább nyertünk. A Fiorentina sincs a topon, hétközi EL-terhelés ide vagy oda, magunkat pedig ugye ismerjük már remélhetőleg. Mind a két csapat addig volt elemében, amíg a másiknál volt a labda. Lehet, hogy nem hangzik ez valami szépen egy ilyen párosításnál, de hát igazán nem én tehetek róla. Cserébe, ha valaki ki tudta hozni a labdát, akkor abból általában helyzet is lett, persze inkább a sok-sok bedobás dominált, az meg nem annyira látványos. No de sebaj, nem mindenkinek volt szűk a pálya, Deulofeu mester nagyon keményen bevarrta, valaki odafönt be is mondta rá, hogy ez bizony 3 pontot ér.

Sok játékunk nem volt, a Fior 3 bekkje simán levette Baccát a pályáról, momentuma is alig akadt a kolumbánnak. Persze senki se várta volna, hogy egymaga megegye a védelmüket, de az azért megalázó volt, hogy egy az egyben úgy lepergett Gonzalo Rodriguezről, hogy a labda is majd belepirult. Centerjáték híján meg maradtak a szélsők egyéni megoldásai meg a pontrúgások. És ez ért is 2 gólt. De hogy ez győzelmet érjen, mindenekelőtt kellett egy kilúgozott vendégcsapat, amely Kalinic elfáradása után csak minimális veszélyt tudott jelenteni Giggio kapujára, tök mindegy, hogy  a szélrózsa minden irányába leadott Borja Valero egy ötméteres körömpasszt. Most persze lehetne méltatlankodni a második félidőn, az ötvédőssé szelídült felálláson, de ezt már úgyis sokan megtették előttem. Persze, nekem se tetszett, de hát ez volt a terv, a célját elérte, mostanában meg pont  nem nyertük annyira szét magunkat, hogy olyan sokat tudjunk finnyáskodni. Abban a kényelmes helyzetben vagyunk, hogy innen nagyon már nem tudunk lejjebb csúszni, ha meg nem sikerül senkit sem megelőzni, akkor csak hoztunk egy mérsékelten pesszimista várakozások szerinti szezont. Nagyon mondják már, hogy vége a régi világnak, hát majd meglátjuk. Addig azonban még el kell fogadnunk, hogy nagy vonalakban a helyünkön vagyunk.

Figyelem, hétvégén Sassuolo!!! Legyen majd  otthon védőital mindenképpen.