Ahogy a művelt olasz mondja, azaz „elsőre jó volt”. Nagyjából ennyiről szólt a Romániában lejátszott Európa-liga meccs, ami lehet, hogy több dologra rávilágított, csak az a kérdéses, hogy ezekkel mennyire kell foglalkozni, nagyjából három héttel a bajnoki rajt előtt.

Főképp egy olyan ellenféllel szemben, ami ellen a győzelmen kívül minden eredmény csalódás lett volna. Nem hunytuk be a szemünket persze, annyira azért még nem tett le sokat az asztalra ez a Milan, hogy kitörlődött volna a szótárunkból a kritika, de egyrészt egy formálódó csapat volt, azt például nagy összegben merném fogadni, hogy ez a támadóhármas (Niang-Cutrone-Borini) tétmeccsen nem igen fog kezdeni a szezonban, és bármennyire bírjuk Zapit is, (kicsit hozzánőtt a szívünkhöz, na) valószínűleg neki sem az teszi majd ki az idejének nagy részét, hogy bemelegítsen a kezdő sípszó előtt. Szóval egy foltozott csapat minimum rövid felkészülési időszakának első tétmeccse volt ez csütörtökön. Montella jobbat nem bírt felrajzolni, így maradt a 433, ami Nianggal és Borinivel ugyan lendületet kapott, de ezzel ki is fújt minden pozitívuma: ja, talán még annyi, hogy Niang is bátran lőtt távolról, meg Borininek volt néhány meglepően okos passza, kár, hogy Cutrone nem verte be a rövidbe a ziccerét. Az elején kellett Gigio nagy védése is, Montolivo nem gyorsult fel júniusban, Andre Silva pedig valószínűleg még nem szokta meg az olasz borokat, mert elég bódultan futballozott – Musacchio viszont hosszú kihagyásai ellenére is baromi magabiztos, ahogy Kessiébe is több intelligencia szorult, mint amennyit elsőre kinéznénk belőle. Ehhez a rendszerhez nagyon kellenének szélsők, persze Susóval már alapvetően más lesz a sztori, ahogy azzal is, ha Jacket feltoljuk, a helyére meg jöhet Hakan. Arra mindenképp jó volt, hogy kiderüljön, egy ilyen ellenfél ellen sem biztos, hogy ez bele fog férni, mert bár a szünet után nagyon szépen lezártunk mindent, ami mozog és azt is, ami nem, viszont rengeteg ziccerünk nem adódott – barokkos túlzás lenne, ha azt mondanánk, hogy ennyire volt szükség, de valószínűleg ott volt a fejekben az is, hogy megszakadni még nem most kell. Ami nem volt még szimpi, az Locatelli jegelése, kaphatott volna egy húsz percet, de szerencsére jövő csütörtökön már újra meccs, szóval Vince már meg is kezdheti a rotálást.

Az még mindenképp királyság, hogy pontrúgásból szereztünk gólt: még ha nem is begyakorolt figura volt, de látszik, hogy Rodriguez lábában ott a lehetőség, hogy ne kelljen előre legyintenünk minden rögzített szituáció előtt. Hakan is jól tekerget a jobblábas szögekből, ezekre lehet építeni – ha már évekig szívtunk ezekből a védekezésnél, remélhetőleg most a mérleg másik nyelvére kerülünk. A leglényegesebb részt hoztuk, nem kaptunk gólt, lehet egy nézőket vonzó San Siróban játszani egy örömfutballt jövő héten, aztán pénteken meg jöhet a következő áldozat. Sokat kell még gyúrni ezt a gyurmát, hogy valami olyan legyen belőle, ami az ínyenceknek is tetszik, de hát pont ez a feladat, úgyhogy valaminek a közepén még nem biztos, hogy sommás értékelést kell adni. A visszavágó újabb esély, a napok, hetek teltével pedig közelebb kerülünk ahhoz, hogy hangosabbak és határozottabbak legyünk.

A GdS osztályzatai: