°22 Giornata: Milan-Lazio 2-1 – Maestro Rino

Egyre jobban kezd összeállni Rino keze alatt a csapat és a Lazio elleni dupla meccs első epizódját némileg meglepően izgatottan vártam. Ennél már csak a meccs kimenetele volt meglepőbb, ahol rég látott jó játékkal nyertünk az elég atom Lazio ellen. Ollé!

Úgy tűnik, hogy Rinónak sikerül egy egész pofás és értelmezhető játékot összehoznia. Az elmúlt két győztes meccs után most a Lazio ellen kellett megmutatni, hogy mit tudunk és ez egészen jól alakult. Ahogy Pálka is írta, megvan a rendszer, amit játszatni akar és megvan, hogy kik az első számú jelöltek az adott posztokon. Közben pedig elég karizmatikus és legendás ahhoz, hogy a motiválással se legyen sok gondja.

11tegen11

Ennek pedig már látszik az eredménye. A Lazio ellen összeszedettek voltunk és hatékonyak. Cutrone kezes gólját még ki tudta egyenlíteni Marusic, de a félidő vége előtt Calabria parádés beadása és Jack ehhez méltó befejezése azt jelentette, hogy a félidőre előnyben voltunk. A második félidőben pedig ugyan vissza nem álltunk, de inkább a kűzdős, hogyan tartsuk meg az előnyt stílust hoztuk, nagyon helyesen.

Egy elég brutál, a bajnokságban harmadik Laziót vertünk jó játékkal. Az első félidőben gólt kellett lőni, a másodikban meg elkerülni, hogy kapjunk. Ezek sikerültek, szóval örülhetünk pár napig, hogy a kupában szerdán jöhessen a második felvonás.