°26 Giornata: Milan-Sassuolo 1-0 – Csak behúztuk

Szigorú meccsen vagyunk, ahol ugyan nagy játék vagy Milan-játékos által vállalt gól nem volt, de így is sikerült lenyomni a Sassuolót. Márpedig most ez volt igazán fontos, az Inter újabb bukója után és a római derbi előtt ez a győzelem egyenesen a harmadik helyre lendített.

Az, hogy a szezon kétharmada után dobogós helyen vagyunk, amennyire meglepő, annyira kellemes. Már a nyár se úgy indult, hogy akkor idén tarolunk, december pedig arról szólt, hogy ki jöjjön Rino helyére. Szerencsére senki, Rino maradt, mi pedig eléggé összekaptuk magunkat. Idén tizenegy meccs alatt a nyolcadik(!) clean sheetet hoztuk le és a maradék három meccsen is csak egyeket kaptunk, egészen brutális. Donna is nagyon összekapta magát, és kegyetlen jó formát mutat.

Ez a felvezetés azért is kellett, mert maga a meccs elég ótvar volt. A Sassuolo jó volt, mi nem igazán. A kiállításukkal együtt is több lövésük és helyzetük volt, jobb labdabirtoklással. A San Siróban. De így is meglett a győzelem, köszönhetően egy újabb szögletgóllal. Nem az a tipikus Milan-meccs. Az pedig csak viccesebbé teszi a győzelmet, hogy a szögletre Musacchio remekül érkezett, de Lirola elég szépen kibújt mellette és vágta be a meccs egyetlen gólját.

Ott még nagyon nem tartok, hogy győztes meccsek után sírjak, hogy de-hol-a-játék-más-csapat-ellen-ez-kevés-lesz. Most inkább örülök, hogy csak behúztuk, a riválisok eredményei miatt különösen fontos helyzetben. Dobogón lenni a szezon kétharmada után egészen viccesen pozitív. Még két meccsünk lesz az újabb válogatott szünet előtt, előbb a Chievo, utána pedig jöhet a Madonnina. Hosszú még a szezon, de már csak két hétközi meccsünk lesz, egy az Udinese ellen, egy pedig a kupában a Lazio ellen. Szóval meglepően jók a kilátások a szezon végére, hurrá.