°35 Giornata: Milan-Bologna 2-1 – Borini győztes

Elég combos meccsen vagyunk túl, kiállítások, balhé a kispadon, sérülések és Borini győztes gólja. Kemény, hogy a Bologna ellen is így kell teperni a hazai győzelemért, de a lényeg, hogy nem csak meghajtották a srácok, de nyertek is.

Az ötnapos ritiro megtette a hatását két szempontból is. A döntő többség igen csak odatette magát a meccsen, Bakayoko pedig köszönte szépen a lehetőséget, és beadott egy kabbe-gyíkok-én-leléptemet. Feszültség volt bőven a meccsen, amit végül csak sikerült behúzni.

Pedig nem indult túl bíztatóan. Orsolini ziccere Rodriguez bambulása után és Biglia sérülése se volt túl szívmelengető. Még szerencse, hogy Bakayoko sztrájkolni kezdett, így Jose Mauri egy meglepő gólpasszal nyitott tíz perccel pályára lépése után. Ok, Suso elég masszívan vitte át három védőn, elég király gólt vállalt megint. És, hogy ne legyen elég a jóból, Borini érkezett előszőr a padról, majd öt perccel később a kipattanóra és yeah és gól.

Ekkor egész jól néztünk ki, hogy újabb öt perccel később egy teljes védelmi elcsúszást Destro büntessen, ha már Polinak nem sikerült volt csapatának gólt lőni. Majd Paqueta kiállítása, ami elég fura volt. Szerencsére így is kihúztuk az utolsó húsz percet, hogy a végére Sansone és Dijks is megőrüljön.

Az is kiderült, hogy Bakayokót se látjuk már többet Milan-mezben. Nem fog hiányozni. Annál kevés türhőbb megoldás van, mint hogy nem akar beállni és elküldi a Maestrót a rákba. Mindezt egy ötnapos ritiro után, amit alapvetően miatta tartottak. Mert késett egy órát edzésről, majd képes azzal az iszonyat olcsó szöveggel jönnie, hogy kifogyott a benzin. Még szerencse, hogy nem a troli felsővezetéke szakadt le. Az is hihetőbb történet lenne. Meg, hogy nem volt képes telefonálnia vagy üzenetet küldeni, hogy bocsika kések egy órát. A primadonnázást nem sok helyen értékelik. De mindez Bakayokótól egészen röhej. Volt egy egész használható fél szezonja, de a klasszistól valami egészen távol van. A szezon elején hónapok mentek el, míg megértette a játékot, alig játszott, akkor is ócskán. Nagyon távol van Bakayoko attól, hogy komoly jelenség legyen. Mehet vissza a Chelsea-be, ahonnan majd továbbpasszolják a West Ham-nek vagy a Brightonnak.

De a lényeg, hogy nyertünk, így még továbbra is ott az esély a Bl-helyre. Szombaton Fiorentina Montellával. Az is szórakoztató lesz. Addig is Borini szelleme legyen veletek!