Az 5 az sok, nagyon sok, borzalmas és brutálisan megalázó. És ezzel pont sikerült le is zárnunk egy teljes évtizedet. Szép. És biztosan nem véletlen, ezt észre kell venni. 2010. január 6-án Dinhóék verettek egy ötöst Gasperini Genoájának, most viszont mi kaptunk az arcunkba ezt a korábban elképzelhetetlen mélységű megaláztatást. Szép hosszú a klubtörténet – ugye épp a megelőző meccs volt az a bizonyos, szintén gyászba forduló 120 éves jubileum – nem gyakori, hála a Jóistennek, de volt már ilyen. Legutóbb 1998. március 5-én sikerült belenézni egy ekkora pofonba, akkor a Roma büntette ilyen arányban Maldiniéket. Az a szezon egy gusztustalan tizedik hellyel végződött, a következő viszont scudettót ért. Igen, nagyon gyorsan vissza tud pattanni. Hajtás után lerázzuk magunkról ezt a gyászos időszakot. 

Béna kacsák

Magáról a meccsről nem fogok sokat írni. Aki nem látta, örüljön, aki meg igen, hát, biztos nem akarja részleteiben újraélni a borzalmakat. Már az elején ijesztő volt, hogy például Iluska full üresben megkap egy labdát olyan 20 méterre a kapunktól. És kellett is a torna Giggiotól, persze. De Papu fifás góljánál már ő is kevés volt. Darabjainkra estünk, többen azt se tudták, ki kivel van, volt, akit csak a livescore tudott azonosítani a pályán. Teljes rövidzárlat, full leolvadás. Alapélmény, hogy a hazaiak labdás faszija több emberünk között is meg tudja játszani, kapura tud törni. Szerintem egyesek még mindig nem tudták összerakni, milyen rendezvényen vettek részt, neveket kár is írni. Minek. Ekkora szarok nem először vagyunk már, a kurva nagy különbség abban rejlett, hogy most nem volt elég az ellenfélnek a 2-3.  Ők itt tényleg ki akarták szolgálni a saját közönségüket, valóságos matinét rendeztek az aranyvasárnapi napsütésben. Lehet azt mondani, hogy Iluska a büdös életben nem lő még egyszer ekkora dugót, viszont vegyük észre, hogy mindent megtettünk annak érdekében, hogy belője magát a tag – ez legalább ment. Elöl meg akkora NULLA, hogy arra nincsenek is szavak. Bizonyos statisztikai oldalak szerint volt kapura tartó lövésünk, még a bot is érezte, hogy kegyeleti alapon be kell számítani egy field gólt, ha már mást nem tudtunk felmutatni. Vagy a térségben lebegő meteorológiai léggömböt. Volt az a szélirány, hogyne lett volna. Sikerült odáig eljutnunk, hogy a nálunk kissé flegma, hebrencsnek tartott Pasalic az ellenfél mezében erkölcsi hőssé nemesedhetett. Ha megvennénk még Paput és Malinovszkijt, akkor mennyi lenne legközelebb??!

Nem hiszi el

A szakadék mélységét megvillantja, hogy fel sem merült Stef mester menesztése. Úgy lehet a faszi a Milan edzője, hogy reálisan be sem lehet számoltatni az eredményekért. A letámadás nem letámadás, a feltartóztatás nem feltartóztatás, a labdakihozatal nem labdakihozatal, a támadásépítés nem támadásépítés, ha mi csináljuk. A letámadás letámadás, a feltartóztatás feltartóztatás, a labdakihozatal labdakihozatal, a támadásépítés támadásépítés, ha ők csinálják. Komolyabb csapat ellen nem tudunk futballozni. Stef azt mondta, álljunk bele, csapassuk, hát, tessék, ez lett belőle. Kifutott eredmény, annyi szent, viszont megvan a maga szimbolikája. Ezt a sok kisebb-nagyobb égést, amelyről a mögöttünk hagyott évtized 90%-a szólt, nem lehetett egy mezei 0-3-mal zárni. Az igazán szép novellák kurva nagyot csattannak a végén. Köszönjük. 

Ő is ott volt

És hogy mi az alja ennek az egésznek? Az, hogy egyszer minden szarnak vége lesz. Olyan nincs, hogy az örökkévalóságig szopni kelljen. Nincs és kész. Nem tudom, hány év szopás volt nekünk felírva, és mennyi van még vissza. De az biztos, hogy a történelmi negatív rekordok döntögetése a talajfogás biztos jelei. Nincs már hova süllyedni, skacok. Igen, el fogunk indulni felfelé, igen, ennek hamarosan vége lesz.