2021. március hónap bejegyzései

Milan – Udinese 1-1 / Lehangoló

Hát hölgyek-urak, ez valóságos tortúra volt, nem tudom mit vétettünk, hogy végig kellett néznünk egy gyönyörű 90 perces 2012-2020 közötti múltidézést, de azt a rohadt életbe ez egészen szánalmas volt, respect mindenkinek, aki kibírta a KesziTiziig. Megérdemelten nyert volna az Udinese, valahogy sikerült egy pontot otthon tartani egy tippmixelős hiba után, viszont ennek örülni azért nehezen lehetett, nekem legalábbis nem ment.

Continue reading

Merre tovább? # Milan v Udinese

Pajtik, remélem, a Csapat kevésbé hullott atomjaira, mint a T. Szerkesztőség — előbb megírjuk, hogy kikaptunk, pedig nyertünk, aztán meg szinte el is felejtjük, hogy mi van. Mert meccs van, bizony, a macska rúgja meg. A Zebrette érkezik a San Siróba, most mondhatnám, hogy mumus, de ez elmondható szinte a teljes ligáról az elmúlt 10 év alapján, szóval nem lenne sok értelme. A nagy kérdés pedig, hogy mire megyünk a vasárnapi kiharcolt győzelemmel, visszatalálunk-e a győzelmek ösvényére, vagy csak pont jó ütemben vergődtünk, és most visszahuppanunk. A feladvány szép. Amit még ki szeretnék emelni, hogy a másik oldalról többen is azt emelték ki, hogy ezek a milanisták bezzeg hogy csúsztak 5 méterről is, megmutatták, hogy kell küzdeni. Szóval olyan kurva nagy baj nincs, csak a fókusz változott meg. Hajtás után kezdő sípszó, jönnek a tizik és nyerünk!!! Continue reading

°24 Giornata: Roma-Milan 1-2 – Ez jól esett

Egész jól sikerült a kilábalás a nyeretlen sorozatból. Az első félidő brutál volt rengeteg helyzettel, meg nem adott gólokkal és egy Kessie-bombával. A második már eggyel lágyabbra sikeredett, de Rebic úgy fordult le, hogy még Bergkamp is megtapsolta.

Pioli elég keményet vállalt, hogy a Capitanot padoztatta, de Tomori nagyon nagyot ment. Egy ideig a letámadás is pofás volt, a helyzetek is jöttek, de vagy les vagy Pau Lopez megviccelt. Még szerencse, hogy Calabria lelkesedését az Elnök úr megjutalmazta.

Veretout egyenlítésére gyorsan érkezett a válasz, Rebic hihetetlen nagyot vállalt. Az a lefordulás zseni volt, a befejezés precíz. Nagyon kellett egy győzelem az ezt megelőző négy meccs után, főleg, hogy a közvetlen vetélytárs Roma ellen lett meg. Sok pihenés most se lesz, a szerdai Udinese elleni viszontforzára.