°30 Giornata: Parma – Milan / Csak a győzelem

Mondhattuk már idén sokszor, hogy ez bizony kötelező, de most elértünk egy olyan meccshez, ami már tényleg teljesen, 100%-ban kötelező, mert ha nem nyerünk, akkor bizony valószínűleg el is kezdünk pozíciókat veszíteni a tabellán. Nyugodtak nem lehetünk, de reálisan nézve ez nem kéne, hogy nagyon nehéz meccs legyen, aztán majd minden kiderül este 6-tól.

Olyan jó hírrel tudok szolgálni, hogy idegenben fogunk játszani, éppen csak megfelelő távolságra az elátkozott San Sirotól, ennél a csapatnál ez csak jót jelent. A mostani ellenfelet sem sikerült ugye ősszel otthon megverni, elmentek 2-0-ra is, hogy aztán egy Theo duplával egyenlítsünk, igen, azok voltak ám a szép idők, amikor még nem az ellenféllel rúgatott gólt. 

Pioli most már gyakorlatilag teljes kerettel dolgozhat, rég nem látott módon több támadónk is a rendelkezésére fog állni, mivel Raffello és a szinte már elfelejtett Mandzukic visszatért a keretbe. Az egyetlen nagy hiányzó az idén már biztosan nem játszó Calabria lesz. Ebből következően pedig az egyetlen nagyobb kérdés a kezdőt illetően, hogy ki fog jobbhátvédet játszani, a múlt heti próbálkozás Szélével itt, Kastéllyal jobbszélsőként csúfos kudarcot vallott, úgyhogy most készülhet Daló vagy Anulu, utóbbit tippelik inkább, aztán majd meglátjuk. A Krunic szélsőként kísérletet is elengedi Pioli, visszakerül Rebic a balszélre, nagyon helyesen. A többi adott a szokásos módon:  Dollár – Anulu, Szék, Fehér Zsuzsi, Theo –  Benya, Elnök Úr – Széle, Kebab, Ribi – Sanremo

Reméljük most tényleges 1 hét pihenővel nem lesz annyira enervált a társaság, mint a múltkor, és akkor simán be kell ezt húzni. Pláne, hogy tizenegyest is rég kaptunk, ideje lenne már, szerintem bőven átért az utalás a FIGC számlájára! Amúgy meg mi kezdjük a fordulót az élmezőnyből, így könnyen nyomást lehetne helyezni a többiekre, aztán talán valaki bukik, az FKF-Coccolino kettős játszik nehezebb ellenfelekkel most, ott lehet inkább reménykedni, de egy Pirlo magic is bármikor beeshet a rabruhásoknál.

Melegítésnek itt van néhány szép gól a párharcból, olyan legendás eseményekkel, mint Menez sarkazása, vagy Allegri őrült kísérleteinek ékköve, a trequartista Emanuelson:

Tipp: Parma – Milan 0-3 (KesziKesziKeszi, tizitizitizi)