2022. január hónap bejegyzései

Milan – Juventus 0-0 / + Mercato / Unalom, majd pánik

A fenti két szó leírja, mi jellemezte a csapat legutóbbi meccsét, illetve az azóta mindenkit lázban tartó mercatot. Mivel egy teljes poszt erejéig senkit nem kínoznék a már bőven elfelejtett múlt hét vasárnap esti rémes derbyvel, ezért csak röviden értékelném, aztán inkább ráfordulok a (számunkra nem létező) mercatora, ami szerintem kissé indokolatlanul erős indulatokat váltott ki a szurkolótáborból, értem is persze, hogy miért, mégis meg vagyok lepődve. Én eléggé máshogy látom a dolgokat, úgyhogy vitaindító is egyben a poszt, kommentek között várom az ellenvéleményeket, főleg hogy amikor ezt olvassátok, valószínűleg már semmilyen komolyabb mozgás nem lesz várható a piacon részünkről.

Continue reading

°23 Giornata: Milan-Juve – Csak nyerjünk

Akkor jöhet a Juve. Remélhetőleg mindenki túllendült a hétfői sokkon. Ma este nagy játékra lesz szükség. Az előjelek vegyesek, de az óvatos optimizmus határozza meg nemcsak a közhelyszótár 142. oldalát, de a hangulatomat is.

A méltán jelentős Afrika Kupa miatt hiányzik ugyan Kessie, de a hallatlanul magas színvonal miatt még az is megesett, hogy Algéria kiesett, Bennacer pedig az öltözőbe még idejében beesett. Király. Meglátjuk, hogy mennyit fog tudni játszani. A várakozás a legtöbb helyen, hogy csereként jön csak be. De azon se lepődnék meg, ha kezdene, a csodakupa első meccsét eltiltás miatt úgyis kihagyta. Arról nem is beszélve, hogy amennyire ütős a Tonali-Bennacer páros, az alternatív opcióként szóba jövő Krunic annyira már nem az a szint.

A védelemben a két kérdés, hogy Kalulu vagy Gabbia, illetve Calabria vagy Florenzi. Kalulu eddig stabilabbnak tűnik es Dybala sebességéhez is jól jöhet a gyorsasága. Morataval lesz nehezebb dolga, aki viszont a levegőben elnyomhatja. Calabria úgy tűnik visszatérhet es egyből kezdhet is. Florenzi is teljesen jól küldi az utóbbi időben, de úgy tűnik, hogy ez most így is kevés lesz a kezdéshez. Cserében csereként jó eséllyel bejön.

Jobb szélsőben minden bizonnyal Saelemaekers indít, középen pedig Brahim próbálhatja megvillantani a tehetségét. Leao akkorát megy, hogy tőle nem csak kezdést, hanem parádét is várunk. Elől Ibra nagyot küzdhet Chiellinivel. Fiatalos lendület.

A Tonali-Locatelli párharc érdemel még említést. Kemény lesz, aż biztos. Valahol zavaró, hogy kinevelünk egy tehetséget, aki aztán a Juvénél teljesedik ki. Valahol viszont megnyugtató, hogy a Tonali-Bennacer double pivot-nk annyira atom, hogy így is nálunk látom a masszívabb középpályát. Mondjuk ehhez tényleg kell, hogy Bennacer kezdjen.

Nagyon nagy esélyesnek nem gondolnám magunkat, de így is egész biztató a helyzet. Szóval forza, adjunk neki!

Talán kezdő: Maignan, Calabria, Kalulu, Romagnoli, Theo, Bennacer, Tonali, Saelemaekers, Brahim, Leao, Ibra

Tipp: Milan-Juve 2-1 (Rafael, Leao)

°22 Giornata: Milan-Spezia 1-2 – Szerencsétlenkedés

Ez most rohadtul nem hiányzott. Még úgy is, hogy tényleg elképesztően szerencsétlenül alakult a meccs.

Itt tényleg volt minden, mi szem-szájnak ingere. Hogy nézni is tereh. Három legjobb középső védő hiányzott. Három legjobb belső középpályás hiányzott. Mellé lőtt tizenegyes. Rengeteg kihagyott helyzet. Utolsó előtti percben kapufa. Előtte Messias. Fejben túlságosan elhittük és már a Juve-Inter meccsre ment a fókusz. Pff.

Van ilyen, hogy ennyire ostobán és szerencsétlenül alakul minden. Rohadt egy érzés ez, az is biztos. Mert tényleg scudettóra megyünk. Ez a három pont pedig még nagyon hiányozhat a végén, így megy ez.

A klasszikus mindenki mekkora gyökér, hogy kikaptunk és mehet az ujjal mutogatás, hogy ki miatt  helyett egy extra észrevétel. Nem azzal a céllal, hogy ki mekkora gyíkhuszár, inkább csak, hogy mi a realitás es mivel számoljunk. Saelemaekers néha tényleg választ gyászos megoldásokat támadásban, de a letámadáshoz és a védekezéshez elképesztően sokat tesz hozza. Ez különösen látványos volt tegnap. Amíg Széles a pályán volt, közel egy órán keresztül nagyjából helyzetig nem jutott a Spezia. Messias viszont annyira nem erős védekezésben, kevésbé zár vissza, ennek megfelelően a Spezia is sokkal veszélyesebb lett. Nem sokkal a csere után egyenlítettek egy Messias oldalán futó kontrával. A második gól pedig inkább káoszos volt, de az is az ő oldalán ment. Vagyis még a Spezia ellen hazai pályán is kell az extra fókusz a védekezéshez. Ez nyilván nem felemelő érzés, de ez a realitás. Ha pedig ebből tanulunk, és legközelebb nem szerencsétlenkedünk ekkorát, akkor még valami pozitív hozadéka is lehet ennek a gyötrelemnek.

Leao gólja még megér egy mondatot, mert továbbra is annyira laza, de annyira laza, de annyira laza, hogy. Arra mar nincsenek is szavak.

Most jöhet egy közel egy hetes felkészülés a Juve ellen. Ott megint eggyel okosabbak lehetünk azzal, hogy most ez az évi egy oltári szerencsétlenkedés volt, vagy instrumentálisabbak a problémák.

°22 Giornata: Milan – Spezia / Rangadók előtti csend

Folytatjuk a kötelezően bedarálandók sorát, ezúttal a Spezia következik otthon, egy szokatlan, kellemes kis hétfő kora esti meccsen. A változatosság kedvéért most hátul és a középpálya kétfős részén kezdünk elfogyni nagyon, elöl viszont a teljes arzenál Pioli rendelkezésére áll, így pedig hát egy ilyen ellenfelet különösebb izgalmak nélkül illene megverni. Az Atalanta-Inter döntetlen miatt ideiglenesen a vezetést is átvehetjük, növelhetjük az előnyünket egy top 4-es riválishoz képest (egy elmaradt meccse van mindkét csapatnak), a Napoli pedig velünk párhuzamosan játszik idegenben Bolognában. A mi fordulónk lehet ez tehát, több motiváció remélem nem is kell a csapatnak.

Continue reading

Milan – Genoa 3-1 / Letudva

Lehet kicsit izzadósabb volt ez, mint vártuk előzetesen, de az én fejemben még a 60. perc körül 0-1-nél sem igazán fordult meg, hogy itt nem fogunk kiegyenlíteni, aztán valahogy továbbjutni. Sikerült is, viszont a pechsorozatunk is folytatódik közben, mert úgy néz ki Tomori sérülése elég komoly, és minimum egy hónapot ki kell hagynia. A tovább után rövid keserédes értékelés következik, hűen a Coppa Italia egetverő színvonalához.

Continue reading

Egy újabb gázolás # Milan v Genoa

Pajtások, ma este újabb epizódjához érkezik az alsópolcos ellenfelek ellen nagy sikerrel vívott hadjáratunk, a szétesettek szétesettjei közül is kiemelkedik a szétesett Genoa, amely bár már Ballardini alatt szétesett, Sheva alatt egyenesen elemeire hullott. Szóval simán szétesettebbek, mint mondjuk a fogatlan farkasok, a részeg gondolások, a Speciálba küldöm a Zolinak a börtönbe legyen szerencsés ezer évig, vagy éppen a plusvalenza bajnokság győztesei. És ez nagy szó. Cshoro még el is kapta a koreszt, már megint és újra, úgyhogy nem más, mint a jó öreg Tassotti lesz a legöregebb falkavezér griffkakas az estve. Olyan pletyik mennek egyébként, hogy 20 milcsi bánatpénz ütné Andrij és stábja markát egy könnyes és gyors búcsú esetén szóval azért hosszú távon biztosított lesz az a 2.8%-os tej, legalábbis neki. Rudi Garciát akarják amúgy hozni a helyére — pedig csak ki kéne nevezni pályaedzőnek Ballardinit, de csak egy hónap múlva, aztán pedig májusban kirúgni. Na de nem akarom megoldani a gondjukat — olgyák meg — hajtás után egy kis szétesett felvezetés.

Continue reading

A velencei karnevál # Venezia 0-3 Milan

Pajtások, sokak nagy örömére a csapat bemutatta a tökéletes vasárnap déli partit: vezetés már a második percben, utána kisebb lazázásokkal is vegyített ultralezser macska-egér játszadozás – az utolsó fél órát már emberelőnyben, három gólos fórban hoztuk le. Biztosan ez volt minden képernyő mögött ülő legaktívabb 90 perce, én fél 4-kor ébredtem fel, a délelőtti futás után 2 sörrel leküldött nagy bajnok paprikáskrumpli találkozott ezzel a nyugtató-ellazító-stresszoldó videóval. Hajtás után rövidebb lesz, mint mondjuk “A velencei kalmár” című örökbecsű.

Continue reading

°21 Giornata: Venezia-Milan – 64

A Roma elleni királykodásnak épp csak vége szakadt, 64 óra elteltével jöhet a Venezia. Vagy inkább mi mehetünk Velencébe. Rövid kommentfogó, a 64-es velencei mottójára.

Ne feledjük, a sok hülye nyomorog a Balcsiban, pedig Velencén is pancsi van.

Nyolc a négyzeten.

Négy a köbön.

Kettő a hatodikon.

64 kilobyte.

Leao annyira laza.

Tonali annyira tanár.

Pioli annyira Maestro.

Ja, és nyilván nyerünk.

Talán kezdő: Maignan, Florenzi, Kalulu, Gabbia, Theo, Tonali, Krunic, Messias, Brahim, Saelemaekers, Ibra

Tipp: Venezia-Milan 1-3 (Vera, Chuck, Dave)

Milan – Roma 3-1 / Meggyőző visszatérés

A lehető legszebben indítottuk az új évet: magabiztos győzelem otthon egy rangadón, ráadásul Mourinho újbóli teljes beárazásával, annak ellenére, hogy felforgatott csapattal álltunk ki ezúttal is, a listavezető kuzinokat nem hagytuk ellépni ezzel, a BL helyért folyó várható harcban (már ha lesz ilyen egyáltalán) pedig Napoli-Juventus-Roma trió mindegyikéhez képest növeltük a különbséget. A visszatérők és az újonnan berobbanó húzóemberek ismét letették a névjegyüket, Maignantól kezdve Tonalin át egészen OliG-ig van kit dicsérni bőven, ezt meg is tesszük a tovább után, némi taktikai elemzés mellett, mert Pioli apró, de annál hatásosabb változtatásokkal élt.

Continue reading

°20 Giornata: Milan – Roma / Ritorno

Reméljük mindenki kifújta és teleette magát a szünetben, visszatérünk, jön a szezon második fele, az új sorsolási szabályoknak köszönhetően pedig rögtön a Romát fogadjuk, annak ellenére, hogy mindössze két hónapja játszottunk velük a 11. fordulóban. Már ha egyáltalán megrendezik a meccset, jelenleg úgy állnak a dolgok, hogy mindenképp le kell játszani, elvileg a liga nem akar semmit sem elhalasztani, ha nem jelenik meg egy csapat, akkor 3-0 a másiknak (aztán fellebbezés és újrajátszás mint tavaly a rabruhások-kukások párharcban), szóval csak a szokásos káosz és elképesztően kompetens vezetés a Serie A-tól. Mindenesetre be kéne kezdeni, a november végi és decemberi botladozást jó lenne magunk mögött tudni egy győzelemmel, ezzel egyben jelentősen le is szakítva a Romát. Az AFCON és a Covid miatt azonban ez nem lesz könnyű, mondhatni már szokásosan a kezdő fele hiányozni fog ezúttal is.

Continue reading