°1 Giornata: Milan – Udinese / Rajtolunk

Eljött az idő végre, indul az új szezon, és bizony címvédésre készülünk, ízlelgessük még ezt egy kicsit továbbra is. Rögtön egy kellemetlenebb ellenféllel kezdünk, ezek a zebrák még a tavalyi menetelés során is megszívattak minket a San Siroban, mumusnak nem nevezném őket, de szoktak gondot okozni. Még többnyire mindenki a nyarat éli, a mercato nyitva, ez a szokásos felvezető meccs lesz a dögmelegben, úgyhogy komoly sziporkázást nem érdemes várni. Győzelmet viszont igen, a tovább után a szezon első beharangozója, előtte pedig egy képen a tegnapi nap kiváló híre.

Nem tudom mikor vártam utoljára ennyire szezonkezdést, nem egy rossz dolog az a Scudetto pajzsocska a mezen, na. És ugyan a komoly szezonkezdő szerkesztőségi értékelő és jóslatparédá még odébb van kicsit, ezért nagyon a részletekbe nem is mennék bele, de egy dolgot ki kell mondani: igen, van esélyünk a címvédésre bőven. Kessié hiánya égető, és egyáltalán nem megoldott, sőt, de ezen kívül egyértelműen erősödött a csapat, jött egy nagyon komoly igazolás is CDK személyébe. A fiatal mag pedig minden bizonnyal tovább fog fejlődni, annak a fontosságát sem szabad alábecsülni, hogy állandóság van, és csak 1-2 új embert kell beépíteni.

Van is hová, tavaly azért tudjuk, hogy voltak gyengébb periódusok, és a riválisok is erősödtek, szóval fel van adva a lecke. Egyébként ez nem is baj, sőt, kifejezetten tetszik, hogy megint az underdog szerepébe kerültünk, a fogadóirodáknál az Inter és a Juventus is sokkal esélyesebbnek számít (utóbbit mondjuk őszintén nem értem, mi alapján), sokan a Romát látják meglepetésként bejönni, ez pedig tudjuk, hogy nagyon fekszik ennek a csapatnak, írjanak csak le minket, aztán jöhetnek a meglepetések ismét. Persze aki komolyan követi a ligát, az pontosan tudja, hogy milyen erőt képviselünk, szóval az elvárások idén már magasabbak szurkolói részről és általánosságban is.

Na de tényleg ennyi spoilert csak, foglalkozzunk inkább az első fordulós meccsel. Ellenfél tehát az Udinese, mit is tudunk róluk? Messze már a Di Natale-Alexis-még vetődni tudó Handanovic stb évek vonala, idén is az várható tőlük, mint az elmúlt időszakban mindig: langyos teljesítmény, középmezőny alja, a kiesés szele azért nem igazán csapja meg őket, végül pedig bejönnek egy tetszőleges helyre 11. és 14. között. A nyáron edzőt cseréltek, Andrea Sottil érkezett azok után, hogy az Ascolit Serie B playoffig vezényelte, ez lehet kifejezetten jó húzás is majd, meglátjuk mit tud. Továbbra is 3-5-2-ben fogják nyomni, akire figyelni kell elsősorban, az persze Deulofeu, valahogy megtartották a nyáron, pedig voltak érdeklődők magasabb polcról a tavalyi erős szezonja után. Aztán ott van még Beto, akiről rossz emlékeink vannak, szerencsére nem mondják a kezdőbe most. A csapat többi része 1-2 kivételtől eltekintve a tisztes középszer, most hogy ezt leírtam tutira fényt kapnak és életük meccsét hozzák páran, ilyen ez.

Na és akkor a mieink: a kapuban Mike – imádjuk. Jobboson Calabria, aki immáron az első számú csapatkapitány is, és valószínűleg mindnyájan tudjuk, hogy ő azért nem a világklasszis kategória, de az évek alatt rengeteget fejlődve fasza játékossá vált, most pedig saját nevelésként, olasz bajnoki címvédőként Capitano. Bennem él még annyi futballromantika, hogy ennek nagyon örülni tudjak. Középen Anulu és Zsuzsi – beton, ami még baromi gyors is, utóbbi pedig ahogy a bevezető képen is látható, aláírt egy új 5 éves szerződést, örülünk nagyon. Baloson Theo, azaz a posztján egy a világon top 3-as játékos, azt hiszem rendben leszünk. 

Előttük ott lesz természetesen Benya, hogy szokásosan kitekeregjen a presszingelő ellenfelek közül, és a 2 fejjel nagyobb embereket odébb rakva szerezzen labdákat. Tonhal sérülése miatt sajnos kimarad (reméljük nem sokáig), a mindenes Radót így már a szezonnyitón megcsodálhatjuk, nincs kétség, hogy oda fogja rakni ezúttal is. 

Elöl is tavalyi sor köszön vissza egyelőre, Messi a jobb oldalon kavargat, az előszezont elég jó formában nyomta le, tavaly is korrekt szezont ment, idén végleg lehagyhatja névrokona hagyatékát. Középen Brahim, na ez szinte biztosan nem sokáig lesz így, úgyhogy ő biztosan extra motivált lesz, most kell megmutatnia, ha rendszeres játékidőt akar. Izmot mindenesetre pakolt magára bőven a nyáron, ez segíthet a párharcokban, ahol korábban rendszeresen elnyomták. Bal oldalon az MVP, Rafát most már mindenki ismeri, ha nem flegmázik túlzottan, idén is le fogja tarolni a ligát, és hát tegye fel a kezét, aki nem imádja nézni azt a könnyedséget és alázós stílust, ahogy ez a fickó focizik…Nem látok egy kezet sem, pontosan így gondoltam! Az ék pedig valószínűleg Ribi lesz, ő is remek előszezont futott 4 gólt elérve, ha tudja replikálni a tavaly év eleji csatárban nyújtott játékát, nem lesz gond. Zsír kerülhet be még esetleg az első perctől fogva, de ő a hírek szerint kisebb izomproblémákkal küszködik.

Nem lesz tehát új ember a kezdőben, az összeszokott csapat megy neki a szezonnak, a padon meg persze ott figyel Adli, CDK és Origi is, majd szépen lassan beépülnek, mindhármuktól sokat várok. Remélem sikerül egy könnyedebb meccset hozni, brutális menetelés lesz ősszel a VB-ig, minden nem vért izzadós 90 perc aranyat érhet.

Kezdés 18:30-kor, mindenki legyen itt, tavaly egészen Scudettoig Forzáztunk, idén sem kéne ennél alább adni!

Tipp: Milan – Udinese 4-0 (Messi, Brahim, Rafa, Ribi)