Még hogy uborkaszezon!

De még milyen, azt a sistergős kutyaúristenit!!! Annyi a hír, hogy csak kapkodjuk a fejünket!!! Több itt a fordulat, mint a bajnokságban!!! Nem szeretnék nagy életbölcsességeket megosztani, de vidéken sokkal inkább túlélhető ez a fenenagy hőhullám, mint egy nagyvárosban!!! Pedig azt mondják, hogy a Kiskunság már most is félsivatag, lehet, de szerencsére még nem betonozták le!!! Így hát maradt erő egy hevenyészett és szedett-vedett miabánat van poszt megírására, hajtás után!!!

Ad 1

A Maldini-Massara-duó

Emlékszem, volt egy szerkesztőségi válságtanácskozás az utolsó előtti nap este, hogy még mindig nem írtak alá. Csirko meg Harkness mesterek még bizakodtak, én már nagyon nem. És a legvégén mégis!!! Persze a sok huzavona sok jóval nem kecsegtet, illetve, dehogynem, valszeg arról van szó, hogy egy olyan kompromisszum született, ami még pont belefért Maldininek. És ez még mindig egy nagyon magas szint, Milanhoz méltó, nekünk jónak kell legyen. Olyan szinten fontosnak érzem ezt, hogy voltaképp mindegy, jönnek-e a lejjebb görgetés során előbukkanó nevek vagy nem. Ez itt a perdöntő, mert ne feledjük, hogy előttük egy olyan gépezet voltunk, aminek tök mindegy mi volt a bemeneti oldalán, csak szar tudott kijönni belőle. Velük meg bajnokok lettünk, egyesek szerint Coccolino-szintű kerettel – ez azért túlzás. De persze álmodjunk nagyot, nekem sem egy pedáns, tankönyvi etalon negyedik helyezett Milan az álmom.

Ad 2

A Dél Keleti szél

Aki már annyira itt van, hogy csak optikai csalódás, hogy nincs itt. Vagy csak délibáb. Most már húzzuk be valahogy, aztán tőlem le is húzhatjuk a rolót. A kisgyerek elvileg tízesben és szellőben is, meg akár hamis kilencesben és még ennél vadabb posztokon is bevethető, és szupertehetséges. Hiányposztra jönne, a kezdőbe, akár egy ilyen igazoláson is múlhat a jövő évi scudettó. Nem tudjuk olyan drágán megvenni, hogy pénzügyileg hatalmas bukó legyen, akkora körülötte a felhajtás és annyira fiatal. Na jó, itt most fél liter bor után magabiztosabb lennék, amondó vagyok, ünnepeljük az eljövetelét itt és holnap!!!

Ad 3)

Az átlagfogyasztás felett

Aki igazán nem is fontos, hogy jöjjön. Nyilván 1987 óta kitartóan üldözzük, őt is. Valahol jó volt, utána a bőrgatyásoknál szar, aztán a Lillánál jó, sorminta kell valakinek? Nyilván jó lenne nálunk is, de ha a szimpatikus párizsi maffiózók többet fizetnek neki, akkor oda fog menni. Egy baromi jó kis játékos, aki anno ellenünk is megmutatta, viszont egy percig sem sajnálnám, ha Bodegát kéne nézegetni a helyén, akinek még talán jelentene is valamit a mez.

Ad 4

Akit nem is értek, hova

Gyerekek, nem FIFA meg PES, vele azért sok lenne a jóból. Vagy azon az áron, hogy meglovasítják Rafát, de azt senki sem akarja, gondolom. Emberek, nálunk nyomja Széles, komolyan mondom, nem tudom, mi akadályozza meg azt a gyereket, hogy összelapátoljon egy közepes 15-20 kanadai pontot ebben a nem történelmi színvonalakat döntögető olasz 1-ben. Messi meg most már muszáj összekapja magát, mert az új katával már neki sem fér bele az alibi a pályán.

Ad 5

Járt útról ne térj le

Főleg, ha nagyon durván bejött. De nem biztos, hogy kell nekünk ez a kör.

Ad 6

Bármikor<3<3<3!!!

Ad 7

Végül is csak 43 fokot mondanak, és a MAGYAR KIRÁLYI ÁLOMVASUTAK külön szóltak is, hogy csak különösen kiemelt életuntsággal és elkeseredettséggel induljunk csak útnak. Bármilyen eszközt választanak is, nagyon szurkolunk Harknesséknek és minden kedves kummanttársnak, nincs szar helyzet, csak kevés sör, erre az egyre figyeljetek!!!