1/16 Milan – Rennes / Répázunk

Urak, ma megröcögtetjük a nemzetközi kupaporondot. Felmerült a kérdés, ami már-már költői, hogy kell-e ez nekünk? A kontra szekcióba annyit tudnék bevésni, hogy ha és amennyiben sokáig menetelünk, szignifikánsan meg fog nőni a sérülések valószínűsége, az pedig nem hiányozna, ami tavaly Bencével történt, hogy átemelünk pár sérültet a kövi szezonra. Pro viszont, hogy nagyon nincs más, ami elvihetné a fókuszt. A bajnokságon jelen állás szerint nem kell izgulni, bajnokok már nem leszünk, cserébe a BL helyekből se csúszhatunk ki, a Coppában meg udvariasan magunk elé engedtük Kareszékat. Továbbá egy trófea se mutatna rosszul a stelázsin – Pifta ide vagy oda. Barokk körmondatok után ráfordulunk kicsit a meccsre is.

A nehézsúlyú Renével fogunk ma este kardot csörgetni, akikről személy szerint nem sokat tudok, de a zinternet nemsokára kiokosít. A Farmers Ligue-ben jelenleg a 7. helyen állnak egy 5 meccses win streak-kel, összesen pedig 8 alkalommal hagyták el 3 ponttal a pályát, szóval a vérszem náluk garantált. A játékosállományukból egyik név sem mond nekem semmit, bár ez az én szegénységi bizonyítványom is lehet, mindenesetre van egy (pitbull) Terrierjük, őt jó lenne rövid pórázon tartani.

Nálunknál Pistukán a hírek szerint felhúzta a 12 unciást és (egy kivétellel) a gálakezdővel akarja K.O.-zni a franciákat. SziaUram már kerettag, de még nem kezd, és remélhetőleg a sérülésekből visszatérő emberek helyére nem küldünk mást lábadozni. A kapuban Májki lepkészhet foghatja ki az ellenfél szemét, a sérült Capitano helyett Flóri Urbánkodik, középen Gabbstacurta oktat és Szék állhat 4 lábon, balon pedig Thegoal Hernandez lesz, ahogy annak lennie kell. Középen Vegyesbolt csütörtökön zárva tart, Múzsa ihletődhet a helyén Rén mellett. Elöl pedig semmi új nincs a nap alatt, AmeriKapitány szólózik Rafa beatjeire, köztük Lótusz mutat majd valamit, vagy nem, teljesen cointoss a csávó. A Prima Punta pedig Mindenki Kedvence, a Férfiállat, Szekszszimbólum, az avasodni képtelen Zsírosdeszka, hisz mind tudjuk, a Jóviccnek csak a végén jöhet a csattanó.  

 

Aszondják ebből kalózstream lesz, mert az RTL sokadik csatornája adja, ha adja, de én akkor is adom, adjátok hát ti is! Közös meccsnézés lesz valahol, valahogy K, H és BB Ügynökök szervezésében, memóriatörlés pedig töménnyel javallott.