Mesterek, alább megpróbáltam utánamenni a zárófordulós összefoglalóban ismeretett hipotézisem ellenőrzésének – van-e bármi bizonyíték arra, hogy a tavaszi összeomlás fő oka a középpályások erőnléti, nettó fizikális teljesítményt mérő mutatóinak bezuhanása. Rövid leszek: nem találtam, de nem is fértem hozzá megfelelő adathoz. Azért valami így is kikerekedett belőle, megosztom, ha már csak arra elég, hogy keltsen 1-2 építő gondolatot, megérte. Hajtás után egy kis számmisztika.

A sors fura fintora avagy egyenesen igazságtétele, hogy az utolsó fordulóban az a Roma és Como került a BL-helyekre, amelyek végig szimpatikus vesztesnek tűntek, a nagy taktikus, a futballt csak csaló Milan és Juventus pedig mehet a 2. ligába vitézkedni. Szebb is így, amit mi tudtunk vagy a zebrák, azt kár lenne kitenni a kirakatba, bőven jó lesz nekünk a kapásból futottak még esztrádműsor. Hogy csúsztunk ki a négyből a legvégén? Le kellett volna győzni a San Siróban a bentmaradást már kiharcoló Cagliarit. Óriási gatyafos lett belőle. Én viszont köszönetet kell mondjak, mert a tegnap este világos helyzetet teremtett: a szar az tényleg büdös, Allegrivel ez a csapat tavasszal pedig vállalhatatlan volt. A vezetőség jó részétől elbúcsúzunk: Max, Tare, Furlani, Moncada. Ide kívánkozik még Ibrahimovic is, remélem, lapátra kerül ő is, mert rögeszmém, hogy amíg itt rontja a levegőt, addig felesleges igazán jó Milanra számítani. Hajtás után rövid összegzés.

Feltámadt a blogmotor, a gépek tengere.

Egy korhadt körtefához támasztom Jimmy leeresztett biciklijét.

Ránéztem a kezdőre, és felviláglott az idevágó 0-0.

Amikor még bizonyos nézőpont szerint a bajnoki címért mentünk, de igazából nem.

Bármilyen csoffadt győzelmecske már csak az ánuszmentegetésre elégséges.

Bármilyen csoffadt győzelmecske életbevágó, mert ez dönti el, hogy a lilára fagyott hegyi hulla Allegriball projekt-e, vagy elviszi magával a sárlavina.

Szurkolni kell.

Miki-Zsuzsa,BabyG,Kutty-Atis,Pofon,Dzsás,Rabló,BartosCs-Fülig,Kankó

FORZA MILAN

Mesterek – nem ragoznám túl a nyilvánvalót.

Zanzásítva: úgy mentünk ki a gyepre, mintha ez már egy júliusi edzőmeccs lenne. A szimpatikus zöldek mint kés a vajban cikáztak át a védelmünkön. Berardi nagy veterán, Allegri konzervatív hagyománytisztelő. Utána legalább volt egy-két momentumunk, igen. Tomori elintézte a lényegi kérdéseket azzal a furfangos utánanyúlással. Majdnem bejött. Ezután már csak meddő és kilátástalan fosfaragás. Továbbra is előzzük a Juventust, valamint 5 egységgel a Comót is – ennyit nem lenne szabad leadni 3 meccsen. Főleg, hogy le is adhatjuk az egymás ellenik miatt – Atalanta, Genoa, Cagliari – tőlük kéne összesen az a 4.

Hajtás után még több matek.

Régen a Milan futballozott, a Juventus nyert, az Inter pedig egyiket sem. Mostanra ez némiképp megváltozott – a Milan és a Juventus egyiket sem, az Inter pedig mindkettőt, csak megjelenik az apró betűs kikötés, hogy nehogy norvég legyen az ellenfél. Láttunk már sok nézhetetlen közeli örökrangadót, és ez is jó eséllyel egy lesz a sok közül. Ha minden igaz, az utolsó 4 csörte közül 3 gól nélkül végződött, én amondó vagyok, most sem számítok nagy csillaghullásra. Anno a Fradi-MTK-kat eladta Lipcsei Péter és Illés Béla, ezeket a posztmodern olasz csúcsderbyket viszont még mindig rejtély, mi viszi a hátán, ha egyáltalán. Max mester világosan kijelölte a célokat, hét pont kell öt meccsen. Céltudatos profik vagyunk, ezért nem kezdünk el felelőtlenül lövöldözni a dobogós helyekre. Ennek megfelelően, és mert a rabruhásoknak is elmegy a döntetlen, minden előjel a minimális kockázatvállalás felé mutat. Hajtás után röviden felvezetjük ezt a kiváló mérkőzést.

Pajtások, elérkeztünk a szezon véghajrájához, már csak 6 forduló van vissza. Mostanra minden illúzió szertefoszlott, és az egész szezon egy matematikai feladvánnyá absztrahálódott. Bármi áron bent kell lennünk a TOP 4-ben. Az ötödik helyezett Como és a hatodik helyezett Roma előtt is 5 ponttal állunk, vesztett pontokra tekintve. Mindezt úgy, hogy nekik már csak 5 meccsük lesz, ergo a délután folyamán növelhetjük előnyünket 6 vagy akár 8 pontra is. Utóbbi esetben, riválisaink 100%-os teljesítmény mellett sem remélhetnének merészen, ugyanis a tetemes ponthátrány, a hátra lévő kevés számú forduló mellett még az egymás ellenik is nekünk kedveznek. Ezért hát, a soron következő rangadó tétje, hogy teszünk-e egy nagy lépést a jövő évi BL-szereplésért, vagy továbbra is nyitva hagyjuk a kérdést.

Pajtások, hintem is az etikett szabályai szerint:

Pavlovic gólja.

A Torino megpróbált futballozni, tehát nem nyerhettek.

Páratlanul izgalmas, fordulatos mérkőzés, szájkhó triller.

Puff.

Hajtás után saját értelmezésben.

A célfutball megöli a futball célját.

Krémesen habzó Borsodi a vasárnapi ebédhez.

A Cremo tudja, hogy kell megverni a Milant.

De egyelőre 0-0.

Idegenben jó az x.

Ha az ötösre ívelnek, a szar is megáll bennem.

Forza, gyerünk előre a 76 pontért!!!

A majonézes öntetet pedig a VAR-szobában kavargatják. Na, elég volt a gusztustalankodásból, hisz oly szép nap is ez. Teljesen véletlenül ránéztem a szerkesztőre, pont 400 publikált posztom volt bent. Szóval ez lesz a 401. A másfél éves Népsport meg diavoli.hu-s tevékenységemmel együtt nem lehetek már olyan messze az 500-tól! És még születésnapom is van! Szóval, minden adott hozzá, hogy megkoronázzuk ezt a kis kellemes hétvégét egy léleksimogató Allegriball-etüddel. Érkezik a Parma, a San Siróban mindig kemény dió egy ilyen alsó-középkategóriás céh. Valahogy vezetést szerzünk, utána semmi, aztán a ködből egyszercsak egyenlítenek, és még az a jobbik forgatókönyv, amikor a szépkorú Modric bátyó beveri a győztest a 90-ben, és akkora gólörömöt csap, mintha vb-döntőben meccselne a kis Horvátország kapitányaként, vagy El CLassico BL-döntőt húzna be. Ő az elemi futball, a Mengyelejev-tábla oszlopos tagja. Ha van az a Delacroix-festmény, amely a Szabadságot megszemélyesíti, akkor a Futballról szólót Modric nélkül nem lehet elképzelni. Minden további csak Allegri jól megszokott, telibevert, savanyú húgyszagú calciója. Hajtás után rövid felvezetés.

Mesterek, a nem túl felfokozott elvárásokhoz képest is sikerült elég visszafogott teljesítményt letenni az asztalra. Igen, újabb x, igen, ismét kaparni kellett érte, igen, ismét egy kiesőjelölt ellen. Még akkor is, ha a Dózsa ennél azért többre hivatott. Kell itt most haragudni? Kire legyünk kiakadva? Siker, pénz és csillogás, vagy valami más rejtőzik az idegenben szerzett pont mögött? Hajtás után van képem egy képnélküli összefoglalóval kedveskedni. Akinek pont azok hiányoznak, fizessen elő a Buci Macira avagy a Hustler magazinra! De lesznek benne tagolások, és nem kell érte 400 oldalt olvasni, hogy Anna Karenyinát megfektessék.