2015. november havi bejegyzések

Táncolj még, te ébenfekete bikaborjú!

M’Baye Niang a tegnap esti győzelem hőse. Szinte minden jó tőle indult, alig volt olyan akciónk, amiből nem vette ki a részét. Robbanékonyságával, villámgyors helyzetfelismerésével és azokkal a zseniális első érintéseivel ő volt a sztár. 3 év szenvedés után végre megtört a jég, és megszerezte első A ligás góljait piros-feketében. Valóban, a sok ügyetlen, félszeg, önbizalomhiányos megmozdulását maga mögött hagyva ez a még mindig csak 20 éves srác megrázta magát, és parádés játékával főszerepet vállalt a szezon eddigi legnagyobb győzelmében. Nehéz elhinni, de tényleg így volt. Persze sok dolog kellett ahhoz, hogy ez így összejöhessen, de a lényeg mégis maga Niang, Niang és Niang. Hajtás után is a földön maradunk.

Igazi rendes gólt azért még mindig nem lőtt…

Continue reading

Konzervlecsó

Váratlanul, mondhatni derült égből villámcsapásként ért ez a derby, a vele együtt járó beharangoztatási kötelezettséggel együtt. Még a hét elején elvállaltam, mert jó fiú voltam, aztán kiment a fejemből, és most utolért. Juventus-Milan. És nem akar megmoccanni az a bizonyos. Az elmúlt két hét hullámvasútja norvégokkal, Fülöppel, Párizzsal, meg a szokásos hétköznapi húsdarálóval zárójelbe teszi ezt az ötszázforintos pezsgőlocsolást. Mert odaírhatják egy olyan kép alá, amelyen Mihajlovic, Montolivo és Abate ülnek egy asztalnál, hogy ‘top-flight classic‘, de én inkább a Dacia Sanderót reklámoznám az illető urakkal, vagy a Lehel téri nejlonzacsis csokis nápolyit, bár annak nem kell reklám, az eladja magát. És igen, nyugodtan a szememre lehet vetni, hogy  ezzel a múltba révedős, mindent leszarozós, százszor elcsépelt olcsó fogással megúszom az “érdemi elemzést”. Hajtás után nincsen érdemi elemzés. 

Ha Juve-Milan kell valakinek

Continue reading

A bab nem hús

De nem is kutyagumi. Küzdelmes mérkőzés volt, végignézni mindenképp, bele is szunyáltam, ahogy azt kell. De ne szépelegjünk, hogy most voltunk először kuplerájban, nem volt ez cefetebb, mint bármelyik random szemkifolyatós meccsünk az elmúlt évekből, hogy a Sarri papa féle merényletről ne is beszéljünk. És még ki sem kaptunk, ugye?! Sikeresen összeguberáltunk magunknak 20 pontot így november elejére, legutóbb bajnoki címvédőként volt ennél többünk a szezon ezen szakaszában, semmi okunk nincs rá, hogy intenzívebben rinyáljunk, mint ahogyan egyébként szoktunk. Való igaz, három jutifali után belefért most ez a csontkemény szalonnabőrke, azok meg, akik bármiféle feltámadást vizionáltak, remélem faszagyerekek voltak, és elmentek szépen a vasárnap délelőtti istentiszteletre. Hajtás után felületesen megvakargatjuk a dolgokat, aztán megyünk szünetre.

Nedved lesz a következő nagy bajnokunk

Continue reading

Ezt a terhet simán bírtuk // Lazio-Milan 1-3

bacca_vs_lazio

Vajon tényleg képes egyetlen meccs megváltoztatni mindent? Tényleg annyira komolyan lehet venni egy ilyen sikert, még hogyha valóban jó ötletnek tűnt a családi értékeket is a Lazióra pakolni a meccs előtt? Ez azért valószínűleg könnyebben fog kiderülni, mint egy átlagos krimi legfontosabb kérdése, ugyanakkor egy baromi nagy pluszt tehetünk Mihajlovics mellé a vasárnapi győzelemért. Continue reading