Címkearchívumok: Samp

Női kézilabda # Milan 3-2 Sampdoria


Hölgyek, Urak, jól jöttünk ki a sok rohanással, hibával, esztelenséggel tarkított meccsből.  Próbál neki örülni az ember, csak nem fér a fejembe, hogy miért kell még mindig itt tartanunk. Teljesen esetleges volt az egész. Ebből nem lehet rendszert csinálni. Illetve, dehogynem lehet, csak akkor minden harmadik meccset nyerjük majd meg. (Nagyjából itt tartunk most is.) Én sok mindent megértek, tényleg nagyon sok mindent, és nem is azzal van a bajom, hogy tele vagyunk lyukakkal. Hanem inkább az fáj, hogy nem látszik kiút ebből az őskáoszból. Pedig – becsületére legyen mondva – Gatta próbálkozik, de ez még mindig nagyon messze van a valamitől is. Suso második próbálkozásra már eltalálta, a Fed meg nem tartott kamatdöntő ülést, ezért nem mozgott szeszélyesen a Dollár. Ennyi röviden, ennyin múlott. Hajtás után egy szuszra értékelünk, hisz már nyakunkon a genoai viadal második felvonása. Continue reading

Vernyák off # Milan v Sampdoria

Pajtások, pajtásnők, majd akkor kezdjünk el  szontyologni a tócsa felett, ha valóban a földre borult az a keservetös tejeskancsó! Volt most gyorsan egymás után két világi szenny-genny, szar-szutyok-ótvar pöcskenőcs meccsünk, az igaz. De ezekről ennyit és többet ne. Még semmi sem veszett el, hisz mi lett volna meg?! Más szempontból, ha október végén még azért nem Szevasz topol a negyedik hely, akkor azért annyira mennydörgősen kibaszottul de kurvára mennyire még nem lehet elbaszva minden. Persze most az kell, hogy holnap este ékes példával tétessék zárójelbe mindaz, amiről szó volt. A lehetőség adott, a feladat megoldható, a körülmények legalább kielégítőek. Ezt meg lehet csinálni. És meg is kell. Hajtás után szűkre szabott felvezetés. Continue reading

A sétarepülőzés vége // Milan-Sampdoria 0-1

Szerencse, hogy tegnap még volt több olyan esemény, ami elterelte a figyelmem a vasárnap déli lecsóról, amiről túlzás lenne azt állítani, hogy a pokol legmélyebb bugyra, de megint kaptunk egy jobbegyenest, és elkezdtünk szédelegni – a kiütés határán vagyunk, ebből pedig tényleg baromi hamar végleg a padlóra kerülhetünk. Nem így nézett ki, de ez van – egyelőre megmentő viszont nem sok mutatkozik. Continue reading

°33 Giornata: Samp-Milan 0-1 – Brocchi bemutatkozik

Elérkezett a várva várt nap, mikor Brocchi bemutatkozott, mint a Milan új edzője. És ahhoz képest, hogy ez mennyire kevéssé tűnik ígéretes ötletnek, a Samp elleni meccs egészen rendben volt. Ami még egész bíztató volt, a clean sheet, Bacca győztes gólja és, hogy hajtás nyomait is fel lehetett fedezni a bagázson.

Continue reading