°38 Giornata: Milan-Roma 1-3 – NB2 keleti csoport

Az egészen méltatlan szezonhoz illően teljesen méltatlan utolsó bajnokink után nem sok minden maradt. Jön még egy hét fogadkozás, hogy majd a kupadöntőn megmutatjuk mekkora fasza csávók vagyunk. Vidám lesz és főleg esélyes, hogy bármi közönk is lesz majd hozzá. Mindegy is, a lényeg, hogy Silvio továbbra is elemében van.

Csendélet esernyővel

Brocchi első öt meccse valami egészen bántóan nevetséges volt, kiscsapatok ellen ment a kilátástalanság, de ez a Roma elleni produkció, ha lehet még jobban pofán vert. Még akkor is, ha valami ilyesmire számítottam, de mindezt végignézni rettenetes volt. A Roma úgy szedett szét, olyan könnyedén került helyzetbe, ahogy egy nagycsapat leoktat egy kiscsapatot, amikor nyernie kell. Támadás-kísérleteinknél szokás szerint a teljes ötlettelenség. Ezzel szemben a Fáraó-Salah páros ellen sikerült Alex-Mexes-szel és majdnem félpályáig feltolt védelemmel kiállni. Szerencsére legalább SuperBalo megtett mindent azért, hogy jövőre véletlenül se legyen nálunk, eddig is szimpatikus jelenség volt, most még erre is sikerült rátenni egy lapáttal.

De, hogy valami vidám is legyen, a Fáraó kimondottan penge volt, a gólja után meg egészen visszafogott. Meg a Roma reklámmentes fehér meze is kimondottan jól nézett ki. A meccs végi feszkózás meg ha nem is túl vidám, azért némiképp szórakoztató (lehet, hogy inkább Nascart kellene néznem). És benne volt az is, hogy nem arról volt szó, hogy nem kell az Európa-Liga, az elszántság meglenne, a tehetség sajnos már kevésbé. Egyszerűen ennyire szar és szürke a keret. Nem véletlenül voltunk szarok és szürkék Mihajlovics alatt is. Annyira azért Szinisa nem király, hogy ebből a szarból várat építsen. Cserébe jött Brocchi, aki viszont még a keretnél is szarabb és szürkébb és megmutatta, hogy mindennél van lejjebb, mindig lehet egy csapat szarabb és szürkébb. Ilyen vidám hangulatban várjuk a kupadöntőt, ahol még jöhet egy elképesztően súlyos gyalázás. Végül nem igazán fun factnek, de ha már Brocchit így szétszarfaszoztuk az elmúlt hat bajnokiján szerzett rettenetes játékkal és nyolc ponttal, akkor azért legyen itt, hogy Mihajloviccsal ez ellen a hat csapat ellen kilenc pontot szereztünk, nagyjából hasonlóan értelmezhetetlen játékkal.

Pacsi, srácok

Az már egy ideje teljesen nyilvánvaló, hogy addig teljesen reménytelen bármi fejlődés, amíg a Berlusconi-Galliani páros viszi a boltot. Elvileg megy is a tárgyalás kínai befektetőkkel, akik majd betolnak rengeteg pénzt. Ehhez csak annyit, hogy még mielőtt nagyon beleélnénk magunkat, várjuk meg, hogy aláírják a szerződést, átutalják a vételárat, lemegy egy mercato, ahol igazolunk, meg a szezon, hogy kiderüljön, hogy mennyire működőképes az egész. Ez pedig elég távlati.