Fékezve, sötétben// Milan-Udinese

Folytatódik a nehezen definiálható valami, ami alatt játszani fogunk 19-20 bajnokit, és az isten sem tudja megmondani, hogy milyen értékítélet alá fog esni majd mindaz, amit elérünk. Az Udinese ellen próbálgathat egy kicsit Montella, aztán bízunk abban, hogy sikerül eltalálnia, és kap egy alsót a 19-re.

Kezdjük a legfontosabbakkal: Niang egy, Kucka pedig két meccset kapott, Bertolacci és az utolsó pillanatokban (felvetődött, hogy nem biztos, hogy megengedett eszközökkel, de erről többet nem nagyon tudni még) szerződtetett Mati Fernandez is kidőlt, szóval a kisrepülőnek valami borzasztóan látványos dolgot kellene kitalálnia egy, az alapnál is butítottabb Milanban. Mindezek mellett lassan már túltettük magunkat azon, ami történt a nyáron – állítólag meg is érkezett a kínaiak lovettája, és ahogy várható volt, komolyabb, vagy fogalmazzunk úgy, olyan változás nem volt a keretet illetően, amelyik mértékadó lett volna ; lehet bízni talán Mati Fernandez játékában, de ha minden jól megy, valószínűleg január után ő sem kapna túl nagy szerepet, addig viszont kulcsfontosságú lehet a játéka. Szóval hiányzók: Montellának életet kellene lehelnie Montolivóba, ami azért nem olyan művelet, amelyiknek két hét alatt eredménye szokott lenni, de tény: valamit kezdeni kell a középpályával, mert Montolivo meg sem közelíti azt, amit tavaly mutatott, mellette pedig Poli az, aki ott lehet a kezdőben – Sosától pedig várni valami komolyat még minden bizonnyal korai, mégha az említett hármasból benne lehet a legnagyobb reményünk is a Bacca-Suso-Bonaventura trió mögött, mert ez jól hangzik, az vitathatlan – csak ezt követően nehezen tudunk mondani olyan embert, aki képes lenne 90 percen keresztül megbízhatót hozni, mondjuk egy hónapon át.

Tartom, ami a pályán történik, az most tényleg másodlagos lesz, bármennyi ideje is volt a gyémántcsiszolásra Montellának: egyrészt nagyon valószínű, hogy Massimo Mirabelli lesz Galliani utódja, aki az Intertől érkezik, a kuzinok áldást is adtak a dologra a Sky szerint. Egyelőre hatályba lépésről és hasonlókról nincs szó – de innen elég sanszos, hogy Gallianinak tényleg véget ért a történet. A másik dolog, aminek lehet, hogy sok látszatja nem lesz, már ha a játékot vizsgáljuk, de a kamerák képei mást fognak mutatni: két csoport, a Fossa dei Leoni és a Brigate Rossonere, amiben persze lehet akár többet is belelátni, mint ami, de az, hogy két ilyen kultuszú csoport újra ott lesz majd a San Siróban, talán a bizalom visszaállásának egy jele – vagy legalábbis ennek próbáljuk meg betudni.

Visszatérve Montella csapatára: a legnagyobb kérdés az lesz, hogy miként tudja átvariálni a középpályát: egyébként azt is elmondta a Mister, hogy nem feltétlenül a 433-ban gondolkozik, mint játékrendszer, sokkal fontosabb, hogy úgy működjön a csapat, hogy látszódjon, hogy van szerkezete, nincsenek kőbe vésve a számok. Ez mondjuk nem rossz dolog, csak nagyon kevés olyan játékost látni, aki képes lenne olyan sokoldalú játékra, ami ehhez kellene – de ha sikerül belőlük kihoznia ezt, akkor már nyertünk valamit.

Várható kezdő:
Donnarumma – Abate, Romagnoli, Gomez, De Sciglio, Sosa, Montolivo, Poli, Suso, Bacca, Bonaventura.

Tipp:
Milan-Udinese 2-2