Nem probléma, hanem feladat # Lecce v Milan

Vagyunk ezzel így, ugye? Bevallom, előnyben vagyok, mert az előző kettő ottózást nem láttam, mert kijöttem Polákiába, és ki kell élvezni, hogy fizeti a cég. De feladatom nekem is van, el akarok menni futni, úgy hogy közmondásosan gyenge gyomorral tegnap az ukrán boltból sikerült megvacsorázni. Végre Borogyinszkij-kenyérhez jutottam, csodás, most nézem, ez június 14-ig jó. Szerintem ez túléli azt, aki megeszi. Legalábbis most így érzem. És még szerencse, hogy csak addig, mert különben felkerekedne, és bevenné a Bastille-t is. A Lecce védelme is meg tud kötni keményen, annyi gólt kaptak eddig, mint mi, és az egész élmezőny megszenvedett velük, vagy csak eggyel kaptak ki, vagy iksz, de volt, akit ütöttek. Lényeg a lényeg, ma este 6-tól fel kell kötni a hózentrógereket, ezt sem írják nekünk jóvá automatice. Hajtás után rövid felskiccelés.

Sok baj közül a legnagyobb, hogy a védekezésünk teljesen megbízhatatlan. Ahogyan Harkness kolléga is rávilágított, gyakorlatilag Sanyi a kapusunk idén, és ennek számos implikációja van. Nagyon hiányzik az a bizonyos plusz, igen. Meg persze, sosem szabad elfelejteni az ózdi vadászemberek nagy igazságát a fodbalról. Itt egy másik, szívesen: „Vagy vadászat, vagy nők, nálam ez így működik.” És a legszebb az egészben, hogy csak relatíve vagyunk kókányok, gyakorlatilag hozzuk a tavalyi teljesítményt időarányosan, csak közben a szeméttelep rámegy a 100 pontos szezonra. Most ezzel mit lehet kezdeni?

Szóval, a dolog úgy áll, hogy Sanyettótól már véresen-mocskosan de gennyesen jól esne egy clean sheet, ha nem, akkor előre szólok, hogy előveszem a soviniszta káromkodásgyűjteményemet. Kezdésnek itt van ez: https://youtu.be/dPU_uCW7q68 Végig se tudtam nézni, Ti se akarjátok. A lényeg az, hogy betonozni kell, Sanyi, a román kurva életbe már!!! Ha már betonozás, nos, most bontódik a molekula, mert Tonhal eltiltását tölti, még összeszedett egy lapot, amikor múltkor agyonbasztuk a farkasokat 2-2-re. De majd beugrik Franz, egyenesen Beckenbauer, vagy rögtön a hentesek hipsztere, Bodega. Calabriai Dávid újra kezdő, Zsuzsa meg Anulu belsővédőznek, Theo meg Theo. Bence aláírt, és oktat. Rafa nem írt alá, de oktat. Széles aláírt, de nem oktat. Brahó meg nem írt alá, és nem is oktat. Lehet választani, csak tessék! Zsíros már szétfolyik a kenyéren, de nem lehet nem kezdetni. Ketten együtt Lazatinccsel kihoznak két jó korban lévő csatárt, de az az igazság, hogy majdnem hármat is. A Hadnagy a másik oldalon egész jót megy, már négynél tart a ligában, ha ki tudja kerekíteni 10-re év végére, az nem is lesz rossz így 20 évesen. A pancsínáról meg be tud állni Karotta, Origo, avagy az y tengely mélységei, Pizzaboy vagy éppen Ködhomály is. BabyGaby csak akkor, ha 2-0-ra vezetünk. Vegyesbolttal nem tudom mi van, lehet, nincsen cipő a lábára.

Soraimat egy újabb ózdi vadász örökbecsűvel zárom:

„Ahhoz, hogy a pihenés örömét élvezhessük, el kell fáradni.”

Akár magatokra is vehetitek.

Aztán gyertek majd, fergeteges lesz!

Lecce NULLA – 3 Milan (Bence, Theo és Sanyi-felhőfejes)