BL negyeddöntő: Napoli – Milan / Áprilisi döntő

Eljött a nap – 2007 után újra BL elődöntőbe juthatunk, ehhez viszont egy közel tökéletes meccset kell majd játszani, hiába várjuk előnnyel a visszavágót. Könnyen lehet, hogy 120 perc játék vár majd ránk, úgyhogy a szívgyógyszert mindenki készítse be. Így a harmadik felvonásra már teljesen hozzászokhatottunk az ellenfélhez, úgyhogy sok újdonságot nem tudunk mondani, de azért a tovább után beharangozzuk az év legfontosabb meccsét.

Rég vártam annyira meccset, mint ezt a ma estét. Jó, ez nem teljesen igaz, mert a tavaly május 22 nem volt annyira rég, de ez most egy valódi rangadó egy baromi erős csapat ellen, teljesen megjósolhatatlan kimenetellel, egy BL negyeddöntőben, és hát valami ilyesmikkel nőttem fel az Ancelotti korszakban, szóval ennyi idő után újra megtapasztalni ezt nem semmi érzés. A tét tehát adott, a Napoli ultrák alja csoportja tett arról, hogy még nagyobb legyen a feszültség, Theo 1 éves gyerekét is sikerült betalálniuk többek között, jó lenne lenyomni a torkukon a saját stadionjukban.

Nem is ragoznám túl ezt a beharangot, mert szerintem a hangulat is adott mindenkinél – meg pontosan tudjuk azt is ki az ellenfél, mi a tét, mit kell hozni, és hogy 90 (vagy 120+) perc egekben lévő pulzus vár ránk. Szóval csak a legfontosabbak az ellenfélről itt a harmadik felvonás előtt: Osimhen visszatér és játékra kész az elejétől fogva, ez nyilván igazi game changer, az idei szezonban még nem játszottunk velük úgy, hogy pályán lett volna. Hátrébb viszont gyengültek a múlt heti dolgok miatt, Anguissa helyett Ndombele fog játszani, ez papíron egyébként korrekt pótlás, kezdőként azért nem sokat játszott a szezonban, pótolni nem is fogja a csapat egyik legjobb játékosát, de nem szabad lebecsülni a melóját. A védelemben lesz a legnagyobb lyuk, Kim Min-Jae helyett az a Juan Jesus lesz, aki pályafutása csúcsán a bajnokság jobb védői közé tartozott ugyan, talán 1-2 kiemelkedőbb szezonnal, aztán viszont komolyan visszaesett. Amit ezzel mondani akarok, az az, hogy gólt mindenképpen kell lőni ennek a védelemnek, amúgy sem tartom valószínűnek, hogy zsinórban három meccsen képesek vagyunk 0-án tartani őket, produkálni kell majd tehát elöl valamit. Annyi kérdés van még náluk, hogy Lozano vagy Politano kezd a jobboson, bárki is lesz az, nem engedhetünk nagy meccset neki Kvara meg Osimhen mellett, mert az halálos ítélet.

A mienk az előző Napoli elleni meccseken jól megszokott felállásban mennek majd ki, ez gyakorlatilag biztos, nem is érdemes változtatni a két győzelem után – kapuban Magic Mike, egy isten, és ma is annak kell lennie. Előtte Dávidka, tőle még egy közel tökéletes Kvara elleni meccset kérnék, ez az egyetlen fontos feladata. Középen marad Szék, aki elképesztően beton, és a hosszú labdái is aranyat érnek, Osimhen sebességétől ugyan nagyon féltem, de az öregben maximális a bizalom, na meg ott lesz mellette Zsuzsi, aki hajlamos túlpörögni a nagy meccsekre és kicsit izgulni, ezt ma el kell kerülni, nagyon fog kelleni a biztosítása a gyors megindulások ellen. Baloson Theo, nem is kell róla mit mondani, ő a nagy meccsek embere, most ez személyes is neki, a higgadtságot kell megőrizni és oktatni fog, plusz a fejekbe is belemászhat megint. Középen Tonhal, ő garantáltan meg fog halni egy ilyen meccsen,  a fizikalitása borzasztóan kell, mellette Radó, a megbízhatóság mintaképe, radar alatt megint az egyik leghasznosabb játékos lesz. Aztán a trió, akik parádéztak az előző két alkalommal: Brahiminho a rémálmuk, ma is csak egyszer kéne úgy megfogartnia a teljes középpályájukat, mint az előző két meccsen egy-egy gól előtt, és már jók vagyunk. Középen Benna, akit vicces módon annak idején szinte még erre a posztra igazoltunk, aztán tényleg itt van a legfontosabb meccseken, ha ma gólt nem is várunk tőle, Lobotkát le kell szednie és egy-két kulcspasszra szükség lesz. Balon Raffaello, ember nincs, aki meg tudja állítani, csak oda kell tennie magát maximálisan, egy gólt bármilyen meccsen össze tud hozni, most rajta a világ szeme. És végül elöl az öreg Zsír várhatóan, aki elvileg küszködött valamilyen kisebb sérüléssel, de bevethető lesz. A rutinja kell, a melója kell, és tudjuk ő milyen meccseken szokott betalálni, pattanjon csak be véletlen a seggéről vagy valami. A padon nem nagyon lesz olyan ember, akitől nagy extrát várhatunk, hacsak Széle meg nem őrül megint, szóval ezt most ennek a tizenegynek kell lehoznia. Kemény lesz, de a tavalyi bajnoki cím is az volt, és megcsináltuk – ma sem lesz másképp, kiforzázzuk, és jöhet a Madonnina elődöntő, mint 2003-ban. Mindenki érkezzen este, forzázzuk ki!

Tipp: Napoli – Milan 2-1 (Osimhen, Zielinski, Rafa), tizenegyesekkel 3-4 (Ibra, Maldini, Massara, Galliani)