Egészen jó arányban jöttek Harkness kolléga kérései: sima és izgalommentes győzelem pipa, megfelelő rotáció és pihentetés pipa, ugyanakkor az újabb sérülést nem sikerült elkerülni. Pietro Pellegri — aki annyira észrevétlen tudott mindezidáig maradni, hogy még beceneve sincs — egy komolyabb sprint után bemondta az unalmast, mindezt első meccsén kezdőként. Ez óriási pech, ami viszont a többit illeti, igen, kijött az osztálykülönbség a két gárda között, csak a vendégkapus Belec bravúrjai, no meg a mieink teszetoszáskodása mentette meg a kiscsapatot a súlyosabb vereségtől. Ez ennyi is, nagyjából annyi izgalmat tartogatott magában a meccs, mint anno kétmilliónyolcázötvenkilenc éve, amikor még volt vízállás-jelentés, és bemondták, hogy A …………………………………………………………………………………………….DU…………………………………………………………………………………………………………….NA……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………MO…………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………HÁCS……………………………………………………………………………………………………………………………………..NÁL……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………….NÉGY………………………………………………………………………………………………………………………………………………….SZÁZ…………………………………………………………………………………………………………………….HET………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………..VEN………………………………………………………………………………………………………………………………..NYOLC………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………CEN………………………………………………………………………………………………………………..TI…………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………..MÉ……………………………………………………………………………………………………………………TER…………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………….APAD, BMEG.
krasnaja összes bejegyzése
Vitájemó, Andrjusa! # Genoa v Milan
Drága elvtársak, nincsen lazálás, nincs idő a sebek nyalogatására, itt az újabb hétközi, nagy kaland: megyünk Genoába. És ha már régi ismerősök, ki más ülne a padon, mint a jó öreg Seva, a 2000-es évek egyik legpengésebb gólvágója, Carlo nagy csapatának oszlopos tagja. Ha nincsenek a tulajdonosváltások, akkor már biztos ült volna a mi padunkon is, de ami késik, az nem múlik. Az sem lehet véletlen, hogy a testvéri Griffekhez került, amennyit bizniszelt egymással a két csapat. Emlékszem, még Gál Jani bácsi idejében, ha nem volt 20 közös tulajdonunk velük egy időben, akkor egy se, és tényleg ők voltak azok, akikkel nagy dolgokat kis pénzből meg lehetett oldani okosba. Hajtás után nagyon röviden felskicceljük a dolgokat, a lényegi történések úgyis a kummantmezőben lesznek.
Szopóvágányon # Milan 1-3 Sassuolo
Pajtások, szépen keretbe foglaltuk a Bajnokok Ligája diadalt, vagy ha jobban tetszik, Stef mesterék valamilyen bizarr kereszthímzéses projektbe kezdtek a nagy hidegek hatására, melynek alapmotívuma, hogy az A-ban szopunk. Nem volt Csirko kolléga egyedül, amikor azt írta a hariban, hogy ő még legszívesebben örülne magának egy pár hétig. A fasznak sem hiányzott ez a piszkos Sassol, sok nekünk ez az erőltetett menet. Sajnos az van, hogy erősen kifingóban vagyunk, megborult a játékunk, a kapott gólok pedig csak csúsznak lefelé, mint kisgyerek arcán a takony. A Susu meg tipikusan egy olyan csapat, amelyik nem fekszik nekünk, a magas, intenzív presszinget nagyon nem bírjuk. Stef meg egy olyan csávó, akinek megvan az elképzelése, mit játsszon a csapata, mit szeretne a pályán látni. Ez pedig egy építő, pozitív, szemet gyönyörködtető támadójáték. Lenne. Sajnos viszont ezzel együtt elég merev is, és a legritkább esetekben hajlandó kompromisszumot kötni, és alkalmazkodni az ellenfélhez. Úgy esett, ezt itt bizony csúnyán buktuk. Hajtás után egy kis Pietro Magneto-színvonalú pacsmagolás kritikus játékhelyzetekről — igen, azt gondolom, ez ennyire egyszerű volt — aki másképp látta, OK, állok rendelkezésére a kummantszekcióban.
Continue readingAzért csak piszkáljunk oda # Atletico v Milan
Még akkor is, ha semmi értelme és nem is reális. Nem tudok úgy posztot írni, hogy ne mi nyerjünk. Igenis nyerjünk! Hét meccse nyeretlenek vagyunk a BL-ben, ez mégis mi??? El se hiszem, hogy ez a Milannal előfordulhat. Csórókoporsó, bánatkutya, csicskagyász — egyik se mi vagyunk, engedjük el. Ráadásul, ezek ellen még ment is a játék az odavágón. Azóta ez persze kellően kontextusba került, egy leprás kancsal Porto oda-vissza letolt minket a pályáról, de ez most mindegy. Igenis jó lenne nyerni, jó lenne Milan-gólokat látni, visszavágni ennek a szimpatikus és patinás ellenfélnek. Meg különben is, még sajog a szombat esti koki helye, az igazi gyógyírt csak Rafaelló-lazázásokban meg Ibra-alázásásokban mérik. Hajtás után nagyon röviden megágyazunk egy vagány partinak.
Boldog névnapot, Jolánka!!! # Fiorentina 4-3 Milan
Pajtások, kezdjünk ezzel. Teljesen indokolatlan és rendhagyó, de nincs érkezésem megmagyarázni. Több multimédiás tartalom máma itten — legalábbis a posztban — nem lesz. Túlcsordultam, kész, legyen ennyi elég. Megvolt akkor az első zacskózás a bajnokságban. Fájni nem tud, sportszerű, pörgős meccsen szoptunk ki egy egyébként játszós, szimpi gárdától, kétséget nem hagyva, hogy egyébként mi lennénk itt a jobbak — tekintsük ezt is ajándéknak. Az előjelek nem voltak rózsásak, de egészen idáig működött a „mindegy, mi van, a végén valahogy behúzzuk” elve. Ötöt azért nem sikerült vágni, de még négyet se, na bumm. Fejben voltunk szétesve, a többi már csak következmény volt. Pont mi szoktunk bevágni tűpontosan a helyzeteinket, amikor kell, erre fel most csak akkorra lett meg a célzóvíz, mire már lefőtt a kávé. Ja, így jártunk. Egyszeri kisiklás, kezeljük így. Hajtás után elnagyolt vázlat.
Continue readingLa Madonnina vera # Milan v Inter
Urak, urak, hej, ha ezt most be tudnánk húzni, azt a kutya mindenit!!! Igaz, ezt mindig, mindig, mindig meg akarjuk nyerni, így volt ez akkor is, amikor mindkét csapat nagy rakás szerencsétlenség módjára roncsderbyzett életre-halálra. Ez most viszont más, nagyon más, itt tét van, komoly tét, méltó a névadóhoz. Már februárban is az élről szálltunk harcba, az óriási különbség az volt, hogy akkor egy nagy menetelés után, már leszállóágban vettük fel a kesztyűt, könyörtelenül be is lettünk darálva. Azóta sok minden változott, erősebbek, egységesebbek lettünk, ha tavaly még hozzánk lehetett vágni, hogy csak a mákdarálót pörgettük, nos, idén tegye már fel a kezét egy abból a tízből, és mondja azt, hogy nem érdemeltük meg. Ezzel szemben a kuzinok inkább gyengültek, nem kell már rettegnünk az import belga csokitól, aki egymaga el is döntötte azt a bizonyos meccset annak idején, hiába szakadtak meg a mieink egytől egyig. És ha azt mondom, hogy a Kukásokat sosem tudtam komolyan venni, a Merda mínusz tízről meg már Makó-Jeruzsálem, akkor azt hiszem, nem kell tovább ragozni… Hajtás után derűsen, bizakodva tekintünk a nagy meccs elé.
Kicsik vagyunk # Milan 1-1 Porto
Pajtik, volt ez a meccs tegnap este. Látni élőben nem láttam, nem tudom, ki szenvedett nagyobbat, a csapat, Ti, akik néztétek, vagy én, aki keservesen dobálta magát az úszómedencében, a kis vízben, merthogy nem ment. Nagyon nem ment, semmi sem akart összeállni, mintha elfelejtettük volna, amit tudunk. A második feles már jobban csúszott, azért nagy szerencse, hogy nem rúgott 2-3 gólt annyi helyzetből a Porto az elsőben, mert akkor a hajunkra kenhettük volna. Így viszont megbúboltuk őket egy hamisítatlan Anulu-bombával, és még a győzelemért is mehettünk volna, ha és amennyiben már ott tartanánk. Nem tartunk viszont, így is örölnünk kell a pontunknak, egy jó kis becsületpuntinak, hogy ne nullával csúnyálkodjunk már, az azért annyira égő lenne. Ebben most ennyi volt, fogadjuk el, csigalassan megy ez is, mire felnövünk újra az európai élmezőny szintjéhez. Hajtás után nagyon röviden összeszedjük, aztán tegyük el emlékbe.
Speciálba # Roma v Milan
Pajtások, komoly hét áll előttünk, a ma esti fővárosi túra tűnik még a legegyszerűbb menetnek a portóiak látogatása és a Madonnina előtt. Ezzel párhuzamosan szállingóznak vissza a sérültek, Brahi már ma bevethető, Antal, Flóra és Messi pedig talán hétközben újra meccskész lesz. Nem kevésbé fontos, hogy a két nagy öreg, Ibra és Zsiguli, folyamatosan edzésben van, tőlük is javuló formára számíthatunk. Az ellenfelet mondják esélyesebbnek az estére a bukik, oké, nem brillíroztunk mi sem az elmúlt hetekben, épp csak hoztuk az eredményeket. De hogy mi vagyunk a jobb csapat, ez nem lehet kérdés. Hajtás után visszafogott felvezetés.
Támadnak a varánuszok # Milan v Torino
Pajtások, még felocsúdni sem volt időnk a szombat esti hullámvasutazásból, máris itt a kezünkben az újabb jegy a soron következő kanyonozásra. A hétköziek általában bolondosra sikerülnek, ha ehhez hozzátesszük, hogy mostanában mi már a hétvégén is hisztérikus, operába való futamokat taposunk a szép zöld gyepbe, nos, akkor most sem számíthatunk semmilyen nyugalmas, kiszámítható, racionális történetre. Ki tudja, mikor fog a VAR visszajátszani egy két perccel azelőtti jelenetet, kikockázva a dimenziókapu megnyílását, és most majd megadják Muntari gólját a torinóiak ellen? Vagy egyszerűen csak a pályára szabadul egy hasmenéses mammut, nehezebb, hatalmasabb, tekintélyt parancsolóbb, mint az az 50 tonnás monstrum, amely tegnap este sasszézott le az M5-ön. Ezekre úgysem lehet felkészülni, vagy bírja az ember gyomra, vagy nem. Szívem szerint azt mondanám, Zsír büntessen be egy duplát az első fél órában, aztán 15 kommenttel szenderegjük át az estét, de hát mikor lesz ebből bármi is. Hajtás után rövid felvezetés.
Tatarozzuk a Kastélyt # Milan 3-2 Verona
Azt mondják, a turai kastélyszálló a legjobb Európában. Nem hiszem. Lehet, van neki 120 szobája, aranyfrincfranc, gyémántfiszemfaszom, selyembiszbasszal meg izébizével, Milan-szíve, főleg ekkora, biztos nincs. A mi Kastélyunknak viszont van és óriási. Persze, ez a Milan-szív dolog egy óriási bárgyúság, a mai világban vicc, hülye, aki egy kicsit is elhiszi — ebben sok igazság van. És igen, a mi Kastélyunk elsősorban óriási sportember, amikor a maximumot nyújtja úgy is, hogy idén még pályára sem lépett, lassan fél éve nyílt titok, hogy egy szett használt téli gumi árért bárki viheti, nekünk ugyan nem kell semmire. És nem, nem durcázott be, nem szarta telibe az edzéseket, nem engedte el, hanem mindent beleadott még ebben a megalázó helyzetben is, és abszolút formában, pengén szállt be, amikor égett a ház. Nélküle ez minimum két pont mínusz. Óriási tanár emberségből, sportemberségből, és abban is példakép, hogy kell megmutatni, tényleg jelent valamit ez a mez neki. Azt merem állítani, egy ilyen Kastélyra igenis szükségünk lenne — mindenre emlékszem tőle, csak a korábban jól megszokott emberbe vezetett, saját lábban elakadt meg a világ faszára elrugdalt labdákra nem. Hajtás után sommázat.