Egy derbinél persze nem sok minden számít a végeredményen kívül, de most számunkra talán tényleg nem az eredményjelző tábla lehet a legfontosabb a vasárnap esti után. Mihajlovics tényleg tudott kezdeni valamit a csapattal, ennek a meccsnek pedig nem szabad a mélybe taszítania senkit – ugyanúgy, ahogy fordítva sem kellett volna az egekbe emelnie. Continue reading
Legyaktuk az Empolit, és ezzel pontot is tehetnék az összefoglaló végére. Nyilván masszív naivitás volt azt várni, hogy hat nappal az után, hogy Firenzében sem működött sok minden, majd csupán egy Kucka megoldja a problémáinkat, de azért próbáltunk ez ellen mindent meg is tenni. Hogy ez mennyire volt tudatos, azt majd meglátjuk, mindenesetre maradt cirka két napunk arra, hogy adjunk magunknak esélyt idénre.
Continue reading
… и значит, мы умрем. Hallgatom ezt a zenét. Ez a refrénje. Olyan nyomasztó sötétség, sivárság, kilátástalanság árad belőle, ami talán azt is mélységesen lehangolja, aki nem is érti a szöveget. „AIDS-ed van – meghalunk. „- hát, ezt énekli a lány. Érdemes egyszer meghallgatni, szerintem nem játssza a Nájlon FM. Na, ez olyan szinten megüti az embert, hogy már fel sem veszi a tegnap esti történéseket. Hajtás után azért összeszedjük a tanulságokat, és örülünk neki, hogy ebbe senki sem halt bele.
Valószínűleg a tegnap este legtöbbször elhangzott mondata a „de azért helyén kell kezelni”, és ebben van is valami. Legyaktuk a Perugiát, méghozzá habsimán, ami persze önmagában nem érdem, de megtanították velünk a kicsit is értékelni. Így teszünk mi is a hajtás után. Continue reading
Én nem tudom mi történt a srácokkal, de kajakra megfordítottak egy olyan meccset, amelyen simán ki kellett volna kapnunk. És ezzel véget is ért a szezon, ollé, vivát, ámen! Összekapartunk kemény 52 pontot, amivel sikeresen alulmúltuk tavalyi önmagunkat is, de Galliani mester majd elmagyarázza mindenkinek, hogy míg tavaly 45 ponttal maradtunk le a Juventusról, most csak 35-re, és ez mi, ha nem előrelépés?! Pippó apánknál egy kicsit beakadt a lemez, de legalább már a mai naptól elkezd a következő szezonon dolgozni, Isten áldása legyen a munkáján, tényleg. Na de basszameg, csak megvertük az Atalantát, úgyhogy hajtás után hozsannaáradat!
Merthogy ez az volt, ne akarjunk mást belelátni. Azok, akik továbbra sem értik, hogy miért vagyunk a tabella közepén, azok persze óhatatlanul is hivatkozási pontként tekintenek egy ilyen produkcióra, hogy aztán a következő alkalommal keserűen meghasonuljanak, újra, újra és újra, de ez legyen az ő bajuk. Mondom, ne feszüljünk rá a történesekre, a lényeg az, hogy azok, akik a gyomorforgató szezon ellenére is kilátogattak a San Siróba vagy leültek a képernyők elé, végre kaptak valamit a csapatuktól. Hajtás után rendhagyó összefoglaló.
Kezdjük a legfontosabbal, egészen megható, hogy Bonera végre visszatért, ráadásul kapitányként, szokás szerint tanárian. Ha ez nem jelentett volna kellő motivációt, Diego Lopez egy egészen parádés mozdulattal majdnem kivédte Berardi bombáját, így negyedóra után már egyértelmű volt, hogy ismét egy különleges meccset láthatunk, a Sassuolo ellen egyébként is egészen meglepően vidám jelenetekkel szoktuk szórakoztatni a közönséget.
Amilyen ótvar érzés hétről hétre úgy ülni le az éppen aktuális meccs elé, hogy akkor most vagy csak simán beégetjük magunkat, vagy nagyon csúnyán meg is alázzuk magunkat, annyira funky volt a Roma elleni szombat esti. A rohadásból már bőven kaptunk idén, jönni is fog még, de végre megint volt egy értékelhető 90 perc, szóval egy poszt erejéig örüljünk ennek, hőbörögni úgyis fogunk még eleget.
Ez volt az a meccs, amit ha elveszítünk 11 emberrel, akkor sem tudunk szólni egy szót sem, mert a „kalkulálható pontvesztések” kategóriájába tökéletesen illeszkedett. Lényegében semmi meglepetés nem ért bennünket, még ha nem is az alap forgatókönyv érvényesült, de a vége ugyanaz lett: néhány nap alatt ebből nem lehet csapatot formálni. Continue reading
