összefoglaló kategóriaarchívum

Juventus – Milan: 0 – 0 / Szportyielló diadalmenete

Van ez a közepesen vidám trend itt a blogon, ami erős korrelációt mutat a Milan szereplésével, miszerint ahogy egyre közeledünk az idény végéhez, és egyre tisztább a kép, hogy mit (nem) érünk el ebben a szezonban, úgy bizony egyre kevésbé lelkes a szurkolótábor, és hát ebbe a körbe mi is vastagon beletartozunk. Író, olvasó egyaránt. Amikor pár hónapja befirkáltam a nevem a közös kis listára, hogy én szeretném írni az összefoglalót az utolsó igazán komolynak várható meccs után az idényben, valami egészen másra gondoltam. Nem is feltétlenül az eredményre, inkább a hangulatra, és a csapat körüli dolgokra való tekintettel. Megpróbálok azért kiemelni néhány pozitív momentuot is, mert mégiscsak arra emlékszik szívesebben az ember!

Continue reading

Milan-Inter: avagy beharang az öfihez

Mai nap nagyon formabontó posztot fogok megírni, hiszen most vettem észre, hogy valamilyen naiv gondolattól vezérelve én vagyok beírva a Roma összefoglaló megírására is, de ez egészen idáig elkerülte a figyelmem lehet nem is én írtam be magam, hanem a háttérhatalmak? Ki tudja? Viszont jó hír, hogy eddig senki sem hiányolta a csütörtöki remek csapat teljesítmény megregélést, úgyhogy megszülethet ez a csodás iromány.

Continue reading

Coccolino 0-1 Milan / bennyhillshow

Pénteki szuperrangadó, ami csak a nevében és a második félidős feszültség tekintetében rangadó. Majdnem történtek érdekes dolgok a mérkőzésen, de többnyire inkább volt ez tragikomédia, mint krimi. Mindenesetre Pioli masterclass és taktikai zsenialitás megtestesítése ismételten, cleansheet és győzelem. Szóval csak a szokásos és, hogy mit is takar ez, rövid részleteiben vesézzük.

Continue reading

Milan – Atalanta: 1-1

Érdekes és bosszantó meccs volt ez. Érdekes, és pozitív, mert ennyire szépen és vastagon domináló Milan régen lépett pályára egy valamire való ellenféllel szemben. Működött, amit kitalált a Maestro. Még ha vékonynak is látszott a jég néhány védelmi malőr miatt, csak egy minimum vitatható tizenegyessel sikerült a vendégeknek visszakúszni a meccsbe. Mit is mondott Gasperini a lefújás után?

Continue reading

Milan – Rennes 3-0 / Csak a gálakópé

Mit ne mondjak csodás volt ez a tegnap este, ahogy annak lennie kell a kutya ligában ilyen tájt. A tanulságokról röviden annyit, hogy a a pitpull(terrier) csak csivava és Sántamária sem fedezte fel kolombuszon belovagolva a spanyol viaszt, ellenben elvesztek, mint csepp abban a bizonyos tengerben. Volt cserébe Rafa ficánkolás és gól is végre és tetszetős játék néha, de inkább csak magabiztos győzelem.  

Continue reading

Farkasbőrbe bújt bárány / Milan – Roma 3:1

Meghúztuk, behúztuk, felhúztuk, ráhúztuk, elhúztuk. Megtörtént, aminek meg kellett történnie. Stefi meghúzta a bombakezdőt, amit egy félig siket teljesen vak vajákos a Blahán is megjósolt volna, ezzel együtt a csapat be is húzta a meccset, Blájen Krisztike pedig felhúzta magát, hogy lehet egy kontakttal járó sportban hozzáérni, és Moura is ráhúzták a vizes lepedőt, okkal, teszem hozzá. Kikaptak a kotorékok, a Speciális Egyes pedig elkotort az Olimpicoból.

Continue reading