összefoglaló kategóriaarchívum

°36 Giornata: Milan-Sampdoria 5-1 – Megmosolyogtató ötös

Derűre ború, borúra derű,

Giroudra Brahim, gyomorke serű.

A szezon végéhez érve nem csak a türelem, de a meccsek száma is csökken. S mivel a tét nem kevés, kedvem sem setét. Ennek megfelelően egész jól szórakoztam szombaton, szinte számolatlanul szakajtottuk a gólt. Akkor is, ha nbkettő keleti csoport. Még Quagliarella se fájt. Hol Giroud mesterhármas van, ott Giroud mesterhármas van. Leao pedig továbbra is Leao.

Ami még ennél is szellemesebb lehet, hogy a hétvégen egy nagyon mérges Juve ellen megyünk. Abból még egészen klasszikus röhögés is kisülhet. A végén pedig egy kiesés ellen küzdő Verona biztosíthat minket, hogy a sorozat utolsó epizódja méltó az egész évad hullámvasutazásához.

Bajnokok ligája: Napoli-Milan 1-1 – 16 év

Után ismét Bl-elődöntő. 20 év után pedig Madonnina is egyben. Fantastico!

Ahogy a beharangban Harkness felvezette, az egy gólos előnnyel nagyon szigorú visszavágóra volt kilátás. A Napoli jött is, mint a meszes, próbálkoztak is lelkesen, de vagy a védelem, vagy ha ők nem, a szerintem már tényleg a világ legjobb kapusa Magic Mike megoldotta. Egyszerűen valami egészen elképesztő. Az, hogy lábbal mennyire jó és ez mennyit ad hozzá a játékhoz, már az érkezésekor várható volt. De közben olyan reflexei vannak, úgy olvassa a játékot, annyira ruganyos, úgy irányítja a védelmet, hogy azt öröm nézni.

Aztán jött Giroud, de a gól nem nagyon, a tizenegyes után is volt egy óriási kimaradt ziccere. Még szerencse, hogy Leao annyira jó arc, hogy kiosztotta a szezon asszisztját. Fejedelmi.

A második félidőben tovább próbálkozott a Napoli, de ez továbbra is mezőnyfölényt és pár félhelyzeten kívül inkább optimista kísérleteket jelentett. Nem csak Osimhenen volt Tomori és Kjaer, de Krunic folyamatosan rázárt Kvarára, így Calabriával karöltve őt is duplázni tudtuk. Krunic valami egészen kegyetlenül meghajtotta, érti is a játékot, nem is ügyetlen, lassan ott vagyok, hogy nem csak rendben van, hanem igen jó is. Az egész védelem nagyon adta, Theo is fegyelmezett volt és ritkábban ment fel, a négy kieséses Bl-meccsen egy kapott gól egészen parádé.

Bennacer ismét a régi volt egy régi-új poszton, ő is elképesztően odatette magát, védekezésben-támadásban, télen-nyáron, így hát őt is celebrálom. Tonali pedig csak szokás szerint küldte egészen mesterien. Igen, ki merem mondani: Tonali nagyobb, mint Nagy Sándor. Diaz most nem lőtt gólt, vagy osztott gólpasszt, de rendesen meghajtotta. Korrekt. Helyettese Messias is hasonlóképpen cselekedett, köszönet neki is. Széles is megszaladt párszor az alatt a tíz perc alatt.

Originek úgy hallottam szülinapja volt.

Mély volt az év eleji hullámvölgy, de ezt most nagyon összerakta Pioli. Grande. Maestro.

Május közepén jöhet a Madonnina húsz év után. Idegenben lőtt gól ugyan már nem számol, de így is hatalmas lesz.

Na, akkor még egyszer, Bl-elődöntő, megint, ismét, király!

°29 Giornata: Milan-Empoli 0-0 – Nempoli

Nem nyert. Nem lőttünk gólt se. Nemhiába kettős ez a szezon.

Nem volt túl sok spiritusz a csapatban, talán a rotálás miatt, talán annak ellenére.

Nem sok kreativitás volt a pályán, természetesen a dizájner mezt leszámítva.

Nem szereztünk sok pontot otthon, de még így is többet, mint gólt.

Nem ez a meccs a legfontosabb a szezonban és ahogy a kommentekben is írva vagyon, a következő Bl kalapozásra mindegy, hogy második, harmadik vagy negyedik helyen végzünk.

Nem találtuk meg Giroud pótlását továbbra sem, Origi eddig sem tűnt úgy, mint aki szeretne focizni, ezen a meccsen meg aztán pláne.

Nem feledhetjük, szerdán Bl, velünk, bármily meglepő is.

Nem újdonság, de ha a Bl-ben mutatnánk meg, hogy mi az a dns, egy döntővel ez a szezon még nem csak menthető, de sikeres is lehetne.

Nem túl fényes ez az év eddig, de bő egy héten belül akár még sokkal vidámabban is kinézhet.

Bajnokok ligája: Tottenham-Milan 0-0 – Perfetto

Akkor meg is érkeztünk a legjobb nyolcba.

Ez a szezon eddig több mint hullámzó, de Bl negyeddöntőre várni elég jól esik. Még csak teljesen váratlan sem volt, hogy nem lesz gól Londonban, így pedig még szellemesebb, hogy a több mint három óra alatt egy Brahim fejes volt az egyetlen. Majdnem olyan laza, mint Theo ruhakollekciója. Maignan brutális, minden szinten. A Bl áprilisban tér vissza, addig van egy hónapunk, hogy kiélvezzük ezt a rég nem látott vidám helyzetet. Funkytown

Szuperkupa: Milan-Inter 0-3 – Murphy

Amikor eljutottunk oda, hogy minden elromlik.

Rettenetes formában fordultunk a derbire, szuperkupára, miegymásra. Túl nagy nem volt a várakozás és lelkesedés. Nagyon úgy tűnik, hogy nem csak a kummantószekcióban. A kapuban Maignan nagyon hiányzik, a védelem se olyan stabil, mint tavaly, mondhatni több meccsen kapunk gólt, mint nem. Kessiét Pobegára váltani végtelenül optimista gondolat volt, jobb szélsőt és támadóközéppályást már évek óta keresünk. Csatárban pedig Origi sült be igencsak. Pioli motivátorkodása is kevésbé hatékony, ahogy a tulajdonosváltás sem tűnik úgy, hogy nagyon jót tett volna. Ez így nagyjából megegyezik a Murphy-együtthatóval. Itt tartunk, aztán, hogy hogyan tovább, a jövő heti epizódban meglátjuk.

°18 Giornata: Lecce-Milan 2-2 – Mélypont

Ez már megint annyira retek volt, hogy remélhetőleg ennél nincs lejjebb.

A Roma és a Torino elleni már valamennyire megágyazott ennek, de ez a kezdés így is erős volt.  A folytatás pedig még erősebb. A második félidő már használhatóbb volt, de ez összességében még annál is kevesebb, mint ez a poszt. Lepusztult poszt egy lepusztult meccsről. Még szerencse, hogy a Berlusconi kupa szerdai kiadásán javíthatunk.

°14 Giornata: Cremonese-Milan 0-0 – Rákóczi túrós

S még a tortát is a saját arcunkba toltuk.

De, hogy valami szórakoztató is legyen, mert olyan is volt. Kösz mindenkinek, aki magára ismer.

Eredet lövéseinél a távolban fel sejlik Keszi kajánul vigyorgó arca. Origi akkor sem lő gölt, amikor gólt lő. Koszonjuk Origii nagy performansz vot. Origo Lazetic, a szertáros és nagyanyám elől veszi el a játékperceket. Origi megtanulnfocizni. Origi pedig ha másban nem is, fejjel tuti jobb mint Ribikenk.

Antika az év gólpasszát adta volna. Rebic helyett is jöhetne valaki. Bárki. Anti leveszi a bohoc cipot.

Melák Csávó. Csáó első kezdő meccsén nem is annyira rossz. Igen, nem málik a csávó.

Tata 20 méteren kint, erre iszom. Sanyi clean sheet,a többit hagyjuk.

Ellenben Messiason tényleg látszik, hogy végig nálunk nyomta az alapozást.

Jajj, Károly! Nagyon akar, de nagyon nem megy. Karesz felszed 10 kilo izmot.

Legalább Bennacer ma is. Ha pozitívumot kell keresni.

Kalulu, csakfelfelé.

No Szél, no party 🙁

No Giroud no party

No limit