Címkearchívumok: empoli

°29 Giornata: Milan-Empoli 0-0 – Nempoli

Nem nyert. Nem lőttünk gólt se. Nemhiába kettős ez a szezon.

Nem volt túl sok spiritusz a csapatban, talán a rotálás miatt, talán annak ellenére.

Nem sok kreativitás volt a pályán, természetesen a dizájner mezt leszámítva.

Nem szereztünk sok pontot otthon, de még így is többet, mint gólt.

Nem ez a meccs a legfontosabb a szezonban és ahogy a kommentekben is írva vagyon, a következő Bl kalapozásra mindegy, hogy második, harmadik vagy negyedik helyen végzünk.

Nem találtuk meg Giroud pótlását továbbra sem, Origi eddig sem tűnt úgy, mint aki szeretne focizni, ezen a meccsen meg aztán pláne.

Nem feledhetjük, szerdán Bl, velünk, bármily meglepő is.

Nem újdonság, de ha a Bl-ben mutatnánk meg, hogy mi az a dns, egy döntővel ez a szezon még nem csak menthető, de sikeres is lehetne.

Nem túl fényes ez az év eddig, de bő egy héten belül akár még sokkal vidámabban is kinézhet.

°19 Giornata: Empoli-Milan – Évzáró

Az Empoli ellen zárjuk az évet. A többit meglátjuk.

Amilyen jól indult a szezon, úgy fáradtunk le a végére. Ez se lesz könnyű meccs, az Empoli idén meglepően jól tolja. Nálunk a szokásos kérdések, reméljük nem az elmúlt hetekben látott válaszokkal.

Ha minden jól megy, mindkét oldalon láthatunk Romagnolit a védelem tengelyében. Ha pedig minden még annál is jobban megy, akkor három karácsonyi ajándékkal lep meg minket a Messias. Kellemes ünnepeket, jo szórakozást!

Talán kezdő: Maignan, Florenzi, Tomori, Romagnoli, Theo, Tonali, Kessie, Messias, Brahim, Saelemaekers, Giroud

Tipp: Empoli-Milan 1-3 (Messias, Messias, Messias)

Whatever Erópa Liga # Milan v Empoli

Nohát, előttünk egy újabb mérkőzés, amely közelebb visz minket a megváltást jelentő nyári szünethez. Li Szin Cin úrék országlásának második meccse egyébként. Nyilván az Empoli úgy en block le van szarva, a lényeg, ami  mindenkit érdekel, az az, mi lesz itt nyáron, milyen jellegű mozgások várhatóak. És akkor el kezdenek repkedni az összegek. Ebbe én nem merek beszállni, mert az is hihetetlen, hogy ennyi pénzt össze tudtak gubázni az úriemberek, elég keményen tolják, és nem lenne racionális a lépésükről, ha megállnának ennyinél. De reméljük, azért senki sem fog éhen halni emiatt Kínában. A toszkánok látogatása meg maximum arról szólhat, hogy akkor innentől kezdve mindenki nagyon-nagyon meg szeretné mutatni, hogy mennyire is fontos lenne őt megtartani ehhez az új projekthez. Meglátjuk.

Continue reading

Véletlenek márpedig nincsenek // Empoli-Milan 1-4

Nehezen lehetett belőni, hogy mégis mire számítsunk Empoliban: az ilyen helyzetben lévő furkók szoktak kis pondró módjára odapörkölni akkor, amikor talán kevésbé számítunk erre, ráadásul egy meg nem nyert Derby után érkeztünk ide. Bacca kiesése (már ha ez tényező) és egy lerottyant középpálya sem állta utunkat, négy pontra a listavezető – még ha ezek szürreálisnak is tűnnek, de nem mostanában volt az már, hogy ilyenekről beszélhetünk az advent kezdetén. Continue reading

Empoli – Milan 2-2 // Vissza a jelenbe

Nagyjából ugyanazzal az elképzeléssel, és taktikával próbálkozott Mihajlovic az Empoli ellen, mint amivel sikeresen gyalulta földbe a Fiorentinat. Bacca korai gólja után, azt gondolhattuk, hogy ez rendben is lesz, visszazárunk, kontrázgatunk, és újból meglesz a három pont. Viszont felelőtlenül azzal nem számoltunk, hogy az Empoli, pláne otthon, nem fogja olyan könnyen adni magát, mint azt tette a Fiorentina a San Siroban. Aminek meg is lett az eredménye, kétszer is sikerült visszajöjjenek a meccsbe, és igaz, hogy a vereség nem volt benne, de a győzelmünk se. Így bár egy megérdemelt, de semmit sem érő döntetlennel jöhetünk haza, kvázi értéktelenné téve az egy héttel ezelőtti fontos diadalt.

Continue reading

Tartsd oda a másik orcád is! // Empoli-Milan

A Fiorentina elleni győzelem után most egy tipikusan olyan helyre megyünk, ahol lehet bizonyítani: ez az Empoli meg tudja keseríteni bárki életét, a Milantól pedig bizonyosan más fog kelleni, mint egy héttel ez előtt. Ekkora váltásra ha kevés volt egy fél év, akkor valószínűleg egy hét sem lesz elegendő, de legalább 20 percig érdekes lehet a meccs. Continue reading

Az őszinte szívatás // Milan-Empoli 2-1

Legyaktuk az Empolit, és ezzel pontot is tehetnék az összefoglaló végére. Nyilván masszív naivitás volt azt várni, hogy hat nappal az után, hogy Firenzében sem működött sok minden, majd csupán egy Kucka megoldja a problémáinkat, de azért próbáltunk ez ellen mindent meg is tenni. Hogy ez mennyire volt tudatos, azt majd meglátjuk, mindenesetre maradt cirka két napunk arra, hogy adjunk magunknak esélyt idénre.
Continue reading

Milan – Empoli // Jó lenne felKuckázni őket


Az egyre gyászosabb mederben csordogáló mercato árnyékában újra bajnokin szerepel a csapat, ezúttal az Empoli látogat, Mihajlovic első hazai meccsén, a San Siroba. Mondanunk sem kell, hogy kötelező (lenne) a győzelem. A szeptemberi válogatott szünet miatt szokták mondani, hogy a szezon első két fordulója ugye még a felkészüléshez tartozik, ez igaz, csak míg a barátságos haknimeccseknek igazából csak anyagi tétje van, itt már pontokat osztanak. Emiatt se lenne rossz végre megszerezni a 2015-2016-os idény első pontját/pontjait.
Hajtás után elméletben agyonverjük az Empolit.
Continue reading

Pattanjunk vissza! # Empoli v Milan

A vasárnap esti fájó pofon után itt az esély, hogy helyre köszörüljük legalább valamennyire a becsületünkön esett csorbát. Persze nem felejtenénk el, hogy a Juventus kegyetlenül a tudtunkra hozta, hol a helyünk, akkor se, ha nyernénk, de talán már nem sajogna annyira az  a seb. Inzaghi számára most az a legfontosabb, hogy morálisan megfogja a csapatát, ne engedje, hogy a kezdeti lelkesedés elvesszen. Menni kell tovább előre, akármi is legyen a szezon végén, legalább annyi adasson már meg, hogy elmondhassuk, mindent megtettünk. Nem lehet azt mondani, hogy minden ideális lenne a felkészülés szempontjából, igaz, mindent magunknak köszönhetünk. Hajtás után villámléptekben felkonferáljuk a ma esti bajnokit.

Continue reading