Eléggé elfogytunk önmagunkhoz képest a félszezon végére, most jön egy utolsó hurrá otthon az eddig felemás Viola ellen. Itt bizony nyerni kell, ha egyáltalán csak félszemmel is nézni akarjuk a VB szünet alatt a teljesen elhúzó kukásokat. Nem tudom ígérni, hogy jó lesz, de most 2 hónapig nem nézhetünk Milan meccset, úgyhogy élvezzük ki, akár szar, akár parádés.

Valami hihetetlen, de ezek ellen nem tudunk normális meccset játszani, a tavalyi hazai rémálom után újabb teljesen őrült, néha komédiába fulladó szombat estét töltöttünk velük. Klasszis megoldások, VAR parádé, ‘perszehogyőlövi’ típusú gól, a fonalat teljesen elveszítő játékvezető, Balotelli tribute, volt itt minden basszus – most legalább jól jöttünk ki ezekből végül. Ettől függetlenül olyan rengeteg dicséret nem illetheti a csapatot, kivéve leginkább 2 embert, akik a hátukon vitték az egészet.

Ilyet sem manapság írhattunk le, a továbbjutásért játszunk a BL-ben a San Siroban, közel egy évtized után juthatunk be a legjobb 16 közé. Valahol siralmas ezt leírni, de egyben jó is, végre újra itt vagyunk, és végre erről lehet posztot írni, nem pedig egy Sassuolo elleni 8. helyért folytatott örökrangadóról Cerci vezetésével. A feladat nem lesz egyszerű, az elvárás viszont egyértelmű: ezt mindenképpen meg kell csinálni innen, és semmilyen kifogás nem elfogadható, túl sok múlik a mai meccsen.

Megint egy nyögvenyelős 3 pontot sikerült hazahoznunk idegenből, de ez is ugyanannyit ér, mint a parádés győzelmek. El lehetett volna dönteni az elején, az viszont nem a mi stílusunk, minden Milan szurkoló átlagéletkorát csökkentenie kell ennek a csapatnak, ahol csak lehet, legyen szó mercatoról, sérülésekről, szerződéshosszabbításokról vagy persze meccsekről. Így szeretjük őket, mert basszus mennyire jó már, hogy valahogy mindig behúzzuk a végén.

Az odavágóhoz hasonlóan nem túl nagy élmény nekiállni ennek a posztnak – kicsit jobb a helyzet, mivel ezúttal abszolút nem a játékosainkon múlt ez. Ettől függetlenül persze kár a meccsért, lehetett volna belőle valami nagyon szép, de legalábbis izgalmas, ehelyett a bíró egy nevetséges ítélettel vágta tönkre az egészet. Ez ráadásul nem először történik meg az elmúlt években, úgyhogy a tovább után kieresztjük kicsit a gőzt, aztán lehet küzdeni a továbbjutásért.

A Juventus ellen soha nincs nem fontos meccs, de ez a mostani különösen nagy jelentőséggel bír. Mindkét csapat számára vízválasztó lehet: ők jönnének fel, nem csak a tabellán, hanem hitben is, hogy akár a liga legjobb csapatait is meg tudják verni, és versenyben lehetnek velük, nálunk pedig azokat a kételyeket kell eloszlatni, amik az utóbbi hetek során keletkeztek, hiszen nem vagyunk túlságosan jó passzban. Tét tehát bőven van, a tavalyi két meglehetősen unalmas derbynél izgalmasabb meccsre van kilátás este 6-tól.

Papíron ettől a meccstől várhattuk a legkevesebbet a csoportkörben, és még a sérülések is a legjobb ütemben ütöttek be, szóval óvatosan mentünk neki a szerda estének. Még így a limitált elvárásokkal együtt is komoly gyomrosba szaladtunk bele, a tavalyi BL körben nem volt ilyen súlyos vereségünk, sajnos osztálykülönbség volt a csapatok között, pedig jelenleg ez a Chelsea sem a közvetlen európai elit része. A tovább után rövid fenyítés, aztán felejtés.

Vicces ezeket a sorokat írni, mert egyáltalán nem ez volt a poszt címe, amikor a 90. perc környékén elkezdtem nagyvonalakban gépelgetni az óvatosan örömködő posztot, hogy aztán egy nagyon buta szabálytalanság után Bajrami betekerje az egyenlítést, ezzel kivégezve néhány “így is tudni kell nyerni” és hasonló mélységű soromat, melyeket dühösen töröltem, hogy mire felnézzek egy reneszánsz remekmű elevenedjen meg szemeim előtt: az isteni Radó felhőkarcoló magasságból lefejeli a labdát a mindig kicsit lesajnált, de most hőssé váló Ballo-Tourénak, Leao elképesztően laza emelése meg már “csak” a katarzist hozta. A bajnok tud ilyet, ahogy ezt megint megmutatta.

9 év. Ennyi idő után nyertünk hazai Bajnokok Ligája meccset. Ideje volt már, ahogy annak is, hogy egy könnyű és többnyire izgalmaktól mentes győzelmet hozzunk. Ez utóbbi is teljesült többé kevésbé, lehetett volna szebb, nyilván kapott gól nélkül, de azon kívül elégedettek lehetünk. Sőt, így két kör után a csoportot is vezetjük, a másik meccs döntetlenje elég jól jött nekünk, a következő két fordulóban pedig jönnek majd az igazi tesztek a Chelsea ellen.

Nincs pihenés, folytatódik a daráló, és ezúttal Genovába látogatunk a két BL nap között egy alapvetően könnyebbnek ígérkező meccsre. Elkiabálni persze nem szabad, főleg a Salzburg ellen már látványosan fáradó kulcsemberek miatt gondban lehetünk, de a döcögősebb idegenbeli bajnoki kezdés miatt nagyon kell ez a három pont, nem fér bele most a bukdácsolás.