A keddi kiharcolt nagy győzelem után egy papíron könnyebb, önbizalom építésére szolgáló meccs vár ránk, de a valóság az, hogy a Monza jó kis csapattá nőtte ki magát a szezon második felére, úgyhogy kőkemény 90 percre kell számítani. Újabb teszt ez a bevezetett formációnak és a szervezettségnek, kiválóval kellene átmenni ezen is, mert a BL helynek nem szabad ilyen elhullajtott pontokon múlnia.

Régóta vártunk erre, végre BL egyenes kiesés meccset játszhattunk a San Siroban, és az előzetes várakozások és (részemről) alacsonyabb elvárások ellenére győzelemmel is sikerült visszatérni erre a színtérre, ez pedig rohadt sokat jelen most ennek a csapatnak és minden szurkolónak. Életjeleket mutatunk, a szervezettség visszatért, a motiváció nagyon a helyén volt, és nem várt hősei lettek az estének – ez pedig lökést adhat, esetleg még továbbjutást is érhet.

Zsinórban 7 nyeretlen meccs, 5 vereség, számtalan megalázó eredmény, ezt mutattuk fel az utóbbi egy hónapban, belegondolni is rossz, mekkorát fordult a világ. Nem is lehet ilyenkor nagy okosságot mondani egy következő meccsről, egyszerűen tényleg csak nyerni kéne valahogy végre, szomorú, de itt tartunk. A tovább után inkább megnézzük, mi vezethetett el ehhez a példátlan széteséshez, a kommentek között pedig várjuk a véleményeket, este pedig talán a visszatérhetünk a helyes útra is, ez egyelőre erősen feltételes mód.

Nehéz mit mondani, mert ki akar erről a meccsről többet hallani. Sokat lehetett gondolkodni a szuperkupa bukta után, és talán mindenki úgy volt vele, hogy az a mélypont, ennél lejjebb már úgysem mehetünk – hát nem így lett. Az Atalanta elleni 5-0 óta a legmegalázóbb vereségünket szenvedtük el, ez pedig lehet egy korszakot is keretbe foglal egyben. Nagy a baj, és nem csak a pályán lévő dolgok miatt aggódhatunk, a BL helyről való lecsúszás pedig egyre valószínűbb opciónak tűnik.

Bizony ma Supercoppa Italiana döntőt rendeznek, ugye mennyire várta mindenki! Kicsit el is felejtettem én is, hogy lesz ilyen, jelenleg annyira nem hiányzott. De tény ami tény, egy Madonnina következik, egyenesen Szaúd-Arábiából, természetesen nagyon szimpatikus rendezés és szervezés mellett két eléggé szenvedő csapattal a főszerepben. Az azért szerintem nem kérdés, mennyire vesszük komolyan ezt, nincs olyan játékos, aki egy döntőre ne pörögne fel, pláne a városi rivális ellen. Bennem azért mérsékelt mind az izgalom mind az elvárás.

Nem szokhattuk hozzá az utóbbi években a jelenlegi hullámvölgyhöz, aggasztóan teljesít a csapat, ez a kupakiesés is intő jel volt. Oké, ezt a sorozatot azért mindenki el tudja engedni viszonylag könnyen szerintem, de nem egy ilyen megalázó vereséggel. Van baj sajnos, a következő hetek és hónapok komoly tesztet fognak jelenteni, miközben a tulajdonosok szándékaival kapcsolatban is sok a kérdőjel. Komor helyzetértékelés a tovább után.

A szerdai könnyed győzelmet követően egy rangadóval folytatjuk a San Siroban, egy az utóbbi időben nekünk jól álló ellenféllel szemben, nagyon elbízni magunkat azonban nem szabad. Főleg, hogy a teher adott, mert nyerni kellene mindenképpen, tapadni a Napolira, visszaelőzni a Juventust, kihasználni az Inter pontvesztését, leszakítani a Romát – csak ilyen egyszerű a képlet.

Milyen jó is volt újra meccset nézni, visszatértünk, egy kellemes szerda 12:30-as átmozgatóval – és de jó, hogy ezt tudom írni, mert a banter éra minden PTSD tünete előjön az emberben, amikor azt látja, hogy ilyen korán játszunk, egy alsóházi csapat ellen, aki már szívatott meg minket tavaly, idegenben, szar felkészülési meccsek után. Nálam ez automatikusan veszélyes x szagú, végtelen sok bénázással. De hát van egy Rafánk, egy Tonalink, és még sorolhatnám, a végeredménynél simábban ment ez, az az igazság.

Eléggé elfogytunk önmagunkhoz képest a félszezon végére, most jön egy utolsó hurrá otthon az eddig felemás Viola ellen. Itt bizony nyerni kell, ha egyáltalán csak félszemmel is nézni akarjuk a VB szünet alatt a teljesen elhúzó kukásokat. Nem tudom ígérni, hogy jó lesz, de most 2 hónapig nem nézhetünk Milan meccset, úgyhogy élvezzük ki, akár szar, akár parádés.

Valami hihetetlen, de ezek ellen nem tudunk normális meccset játszani, a tavalyi hazai rémálom után újabb teljesen őrült, néha komédiába fulladó szombat estét töltöttünk velük. Klasszis megoldások, VAR parádé, ‘perszehogyőlövi’ típusú gól, a fonalat teljesen elveszítő játékvezető, Balotelli tribute, volt itt minden basszus – most legalább jól jöttünk ki ezekből végül. Ettől függetlenül olyan rengeteg dicséret nem illetheti a csapatot, kivéve leginkább 2 embert, akik a hátukon vitték az egészet.