Nem gondoltam volna a szezon előtt, hogy mikor 30-asba lép a fordulók száma, akkor bajnoki reményekkel teli beharangozót lehet majd írni, mégis itt vagyunk. 9 forduló van hátra, minden meccs brutális téttel bír, Szardíniára meg amúgy sem teljes nyugodtsággal utazik az ember, még egy szarabb Cagliari elleni meccsre sem. Ettől függetlenül persze én is, ti is, Pioli is, a játékosok is, na meg mindenki más tudja, ez egy kötelező győzelem itt most, nagy nyomás ide vagy oda. Utolsó meccs a válogatott szünet miatti kis pihenő előtt, magabiztos győzelemmel illene zárni, hogy önbizalommal telve mehessünk bele a végső szakaszba.

Ezúttal sem hengereltünk, viszont otthon tartottunk három elképesztően fontos pontot. Ráadásul egy újabb fiatal csillag van felemelkedőben nálunk, ez a meccs pedig a rossz játék mellett abszolút róla szólt, mert a korábbi nagyszerű védőmunkáját most már góllal is megkoronázta. Így pedig 9 meccsel a vége előtt a forduló eredményeinek köszönhetően hivatalosan is minden tekintetben vezetjük a táblázatot, a szezon előtt kitűzött fő célt – azaz a BL helyet – pedig ha matematikailag még nem is értük el, gyakorlatilag már bebiztosítottuk. Visszafogott öröm, és készülés az utolsó 9 meccsre a tovább után. 

Ez a meccs pont olyan lett, amilyennek krasnaja kolléga várta a beharangozóban, sok szót nem is érdemes vesztegetni rá, na meg nem is igazán lehet miről beszélni. Mindkét csapat padlón gyakorlatilag, ennek megfelelően igazán senki nem akart itt kockáztatni és kikapni, úgyhogy lett egy kocogós 90 perc, néhány izgalmasabb momentummal. Becsületből azért jöjjön egy rövidke összefoglaló, hiszen néhány játékosunkat – szerencsére – meg lehet dicsérni, a mostanában rendszeres problémánk pedig ismét látszott, ezt is meg kell említeni.

A múlt hétvégén még megúsztuk a “tipikus Milan” eredményt és élményt, a szombat esti szenvedés viszont tökéletesen bepótolt minden fájdalmat. Elmentünk a liga (simán) legrosszabb csapatához, és képtelenek voltunk értelmes teljesítményt nyújtani, sőt a végén még az egy pontnak is örülhettünk, majdnem a szezon égése lett az egészből. Brutális hibák, kritikán alul teljesítő húzóemberek, és hát a vasárnapi Inter-Sassuolo meccse eredménye után egy hatalmas elszalasztott lehetőség, így foglalható össze ez a meccs pár szóban, a tovább után azért kicsit hosszabban is megtesszük.

Folytatódik a bajnokság, önbizalommal telve, újra Scudetto reményekkel, visszatérő kulcsjátékossal, egy kiesőjelölt ellen megyünk tovább, a Sampdoria látogat a San Siroba vasárnap kora délután. Matiné, élre ugrási lehetőség, újabb Maignan bravúrok, Tonali dominancia, Leao varázslatok és szexi Giroud gólok, minden idők egyik legrosszabb Milan edzőjének San Siroba történő visszatérésével, hát mi kell még itt ebéd utánra? A 3 pont nyilván, de azért vigyázni kell, a tovább után mondom miért lehet ez egy trap game a semmiből.

Ismét derby februárban, ismét abszolút sorsdöntő meccsként, nem sokkal egy megmagyarázhatatlan Spezia elleni összeesést követően, a bajnoki álmok szétfoszlása közepette. Sok a párhuzam a tavalyi találkozóhoz képest, viszont vannak különbségek is, most sokkal esélytelenebbül állunk ki, legalábbis sokan nem tippelnének ránk, pedig egy valamivel azért gyengébb Inter ellen megyünk. Fel van adva a lecke, menthető még itt az elmúlt két hét kisiklása, de ehhez a szezon legjobb meccsét kell lehozni, itt semmi nem maradhat a tankban.  Szombat, 18:00 (!), San Siro, Derby della Madonnina.

A fenti két szó leírja, mi jellemezte a csapat legutóbbi meccsét, illetve az azóta mindenkit lázban tartó mercatot. Mivel egy teljes poszt erejéig senkit nem kínoznék a már bőven elfelejtett múlt hét vasárnap esti rémes derbyvel, ezért csak röviden értékelném, aztán inkább ráfordulok a (számunkra nem létező) mercatora, ami szerintem kissé indokolatlanul erős indulatokat váltott ki a szurkolótáborból, értem is persze, hogy miért, mégis meg vagyok lepődve. Én eléggé máshogy látom a dolgokat, úgyhogy vitaindító is egyben a poszt, kommentek között várom az ellenvéleményeket, főleg hogy amikor ezt olvassátok, valószínűleg már semmilyen komolyabb mozgás nem lesz várható a piacon részünkről.

Folytatjuk a kötelezően bedarálandók sorát, ezúttal a Spezia következik otthon, egy szokatlan, kellemes kis hétfő kora esti meccsen. A változatosság kedvéért most hátul és a középpálya kétfős részén kezdünk elfogyni nagyon, elöl viszont a teljes arzenál Pioli rendelkezésére áll, így pedig hát egy ilyen ellenfelet különösebb izgalmak nélkül illene megverni. Az Atalanta-Inter döntetlen miatt ideiglenesen a vezetést is átvehetjük, növelhetjük az előnyünket egy top 4-es riválishoz képest (egy elmaradt meccse van mindkét csapatnak), a Napoli pedig velünk párhuzamosan játszik idegenben Bolognában. A mi fordulónk lehet ez tehát, több motiváció remélem nem is kell a csapatnak.

Lehet kicsit izzadósabb volt ez, mint vártuk előzetesen, de az én fejemben még a 60. perc körül 0-1-nél sem igazán fordult meg, hogy itt nem fogunk kiegyenlíteni, aztán valahogy továbbjutni. Sikerült is, viszont a pechsorozatunk is folytatódik közben, mert úgy néz ki Tomori sérülése elég komoly, és minimum egy hónapot ki kell hagynia. A tovább után rövid keserédes értékelés következik, hűen a Coppa Italia egetverő színvonalához.

A lehető legszebben indítottuk az új évet: magabiztos győzelem otthon egy rangadón, ráadásul Mourinho újbóli teljes beárazásával, annak ellenére, hogy felforgatott csapattal álltunk ki ezúttal is, a listavezető kuzinokat nem hagytuk ellépni ezzel, a BL helyért folyó várható harcban (már ha lesz ilyen egyáltalán) pedig Napoli-Juventus-Roma trió mindegyikéhez képest növeltük a különbséget. A visszatérők és az újonnan berobbanó húzóemberek ismét letették a névjegyüket, Maignantól kezdve Tonalin át egészen OliG-ig van kit dicsérni bőven, ezt meg is tesszük a tovább után, némi taktikai elemzés mellett, mert Pioli apró, de annál hatásosabb változtatásokkal élt.