Egyéb kategóriaarchívum

24/25 Szezonfelvezető körkapcsolás

Kedves olvasok, kummantolók és szakemberek. A szerkesztőséggel össze ülve, hosszas tanácskozás és mély logisztikai elemzések által, megpróbáltuk az eddig tudottak és látottak alapján a legpontosabban meghatározni mi is történhet, mi fog történni az előttünk álló hosszúnak tűnő szezonban és megemésztettük a nyár történéseit is. ( ha bármi máshogy alakulna, akkor az csak is a véletlen műve lehet, hiszen profik vagyunk, legalábbis valamiben biztos, mindannyian) 

Reméljük tetszeni fog a már szokásos szezon felvezető kérdez-felelek, terjedelmes és talán tartalmas is lett. Alább majd tőletek is várjuk a válaszokat feltétlen. Continue reading

Első rangadó, reménytelen dallamok: LAZIO-MILAN

A címben szereplő rangadó csak az illető csapatok neve miatt mondható ugyan rangadónak, nem az első két forduló alapján. Mikor beírtam magam a titkos beosztásokat tartalmazó táblázatba a nevem emellé a meccs mellé, mint első blog írás a szezonban, még egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ilyen negatívba fog állni a szénánk, sőt még reménykedtem is, hogy a két bemelegítő mérkőzés után ezt a rangadót simán letoljuk izomból, hát a sors, Fonseca, s nemes fiai felül írták ezt, ennek méltán negatívabb, de nem annyira negatív beharang következik alább, mintha egyből idegből szombaton írtam volna….

Continue reading

Valami Amerika: Miami – Toronto 2:2

Végre elkezdődött a Calcio Vice Milano cityben is. Mindenki úgy várta ezt az évadot, mint a szervízből visszaérkező laptopot, amit már évek óta csak toldozott, foltozott, miközben tudvalevő volt, hogy ezen csak a Windows újrahúzása segíthet. Aztán az új masina be is mutatkozott egy Toro elleni kékhalállal, és okkal szegezhetjük neki Fonottszéknek, meg a játékának, hogy: https://www.youtube.com/watch?v=aiIeHxX16E0&t=10s  

De a helyzet szerencsére messze nem olyan ganyé, mint amilyennek elsőre tűnik. Tovább után ki is fejtem, miért.

Lencsevégre kapták a srácokat a tengerentúl, íme pár lesifotó, kezdve a Misterrel.

Continue reading

Felbőg a blogmotor # Milan v Torino

Váratlanul, és teljesen ütemtelenül, mint ahogyan Kaká eltette a hosszúba a kővé meredt van der Sar mellett 2007 áprilisában, elindulnak a Seria A 2024/25-ös küzdelmei. Az EB és az olimpia bőven szolgáltatott rá lehetőséget, hogy lebontsuk, és felhígítsuk magunkban a tavalyi, igen tömör élmény-képződményeket. Ettől még nagyon meleg van, és főleg nagyon korán. Na de, ha már nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy megnyissam blogunk 15. szezonját, akkor igyekszem a magam öreges módján, ha nem is kivágni a rezet, de nem feláldozni a lökhárítót, ahogyan azt tették itt néhány perce bizonyos roppant meggondolatlan fiatalemberek, felhajtva oda, (és főleg olyan rössel) ahogy és ahová egyáltalán nem kellett volna.

Continue reading

Búcsú – Olivier Jonathan Giroud

Nehéz dolog egy olyan összefoglalót írni a – sztem – mindannyiunk által kedvelt és ami fontosabb, „elismert” férfiistenségről anélkül, hogy ne legyek elfogult és objektív tudjak maradni. Giroud számomra – és már villantok is egy szubjektív szempontot – annak a korszaknak az elmúlását és egyben egy reménytelibb jövőnek a kezdetét jelentette hozzánk igazolásakor, amelyre kimondottan nehéz szívvel és fájdalmasan gondolok vissza. Az egyik kedvenc „képem”, melynek talán a kummantszekcióban is nyoma lenne a régi felületen, az az, amikor Kevin Constant teljesítményét egyszer kimondottan jóra és bizakodásra okot adónak tartottam az egyik bajnoki után. Bár még nem tudtuk…és ekkor még hol volt a vége annak a borzalmas időszaknak…

Continue reading

°36 Giornata: Milan – Cagliari / Letudni a kötelezőt

Már csak 3 forduló van hátra, ennyire rég vártam egy szezon végét – gondolom mindenki szombat esti programjába be van karikázva már hetek óta ez a Cagliari elleni szuperrangangadó. A játékosokon is látszik az utóbbi fordulókban, hogy gyakorlatilag teljesen kicsekkoltak, a szurkolók is elégedetlenek, a vezetőség tétova volt az edzőkérdést illetően most meg kapkod össze-vissza, úgyhogy hozok egy kis bizonyosságot ebbe az időszakban egy rendkívül minimális és unalmas beharangozóval. Olvasás helyett inkább hallgassátok krasnaja és bb kollégák úttörő podcastjét, ha már a csapat nem tudott megújulni idén, mi mindent megpróbáltunk.

Continue reading

Szurkoljunk!!! # Milan V Genoa

Nem mondom meg, hogy miket adtam meg az OpenArtnak, de nem túl kedvezőeket, és hát mit ad Isten, eléggé hajaz (haha) Pistánkra

Pajtások, elérkezett a 35. forduló is, egy nem túl sikeres időszakot követően fogadjuk a Genoa együttesét. A mérkőzésnek komoly tétje nem lesz. Viszont meccsnap lesz, és még talán szép idő is, az esti hatos kezdés egy kicsit korai, de az igazi szurkolók biztosan odaérnek majd! A San Siróba kilátogatók bizony megérdemelnének egy méltó szereplést a csapattól. Mivel a vendégek is légüres térben mozognak a tabellán, megvan rá az esély, hogy sikerül értékelhető teljesítménnyel és eredménnyel zárni a fordulót. Hajtás után rövid felvezetés, meccshangulat teremtés, ilyenek. Continue reading