Egyéb kategóriaarchívum

°19 Giornata: Cagliari – Milan / Féltáv és téli mercato

Srácok-lányok, ez még mindig csak a 19. forduló lesz, én már legalább 5 évet elveszítettem az életemből ebben a szezonban, és baszki még csak a felénél vagyunk úgy néz ki, ez most kicsit megütött, ahogy elkezdtem írni a beharangozót.  Inkább foglalkozzunk egy kicsit bővebben a mercatoval, ha már vannak érdekes történések, hiszen lomtalanításba kezdett a vezetőség.

Amikor meglátta, hogy ez még csak a 19. forduló

Continue reading

Szégyen, gyalázat # Atalanta 5-0 Milan

Az 5 az sok, nagyon sok, borzalmas és brutálisan megalázó. És ezzel pont sikerült le is zárnunk egy teljes évtizedet. Szép. És biztosan nem véletlen, ezt észre kell venni. 2010. január 6-án Dinhóék verettek egy ötöst Gasperini Genoájának, most viszont mi kaptunk az arcunkba ezt a korábban elképzelhetetlen mélységű megaláztatást. Szép hosszú a klubtörténet ugye épp a megelőző meccs volt az a bizonyos, szintén gyászba forduló 120 éves jubileum – nem gyakori, hála a Jóistennek, de volt már ilyen. Legutóbb 1998. március 5-én sikerült belenézni egy ekkora pofonba, akkor a Roma büntette ilyen arányban Maldiniéket. Az a szezon egy gusztustalan tizedik hellyel végződött, a következő viszont scudettót ért. Igen, nagyon gyorsan vissza tud pattanni. Hajtás után lerázzuk magunkról ezt a gyászos időszakot.  Continue reading

Tapossuk el a cshírákat! # Atalanta v Milan

Kedves Népek, Boldog Karácsonyt Nektek! Ez most a legfontosabb. Aki meg annyira megszállott, hogy aranyvasárnap is megnézne egy agyaggalamb-lövészetet, nos, nekik jó hírünk van, megkapják, lesz móka-kacagás, videóbírós meg kamufetrengős dráma, talán még egy pár egyenes labda is. Mint az közismert, újraosztották a lapokat, régen hiába fújtunk ki az orrunkból egy ilyen random szutyok kiscsapat örüljenekhogyittlehetnekazában Atalantát, most már az lenne a meglepi, ha megcsapnánk őket. Nem lehetetlen, mondjuk gólt lőni, azt pont nem ártana hozzá. Nagy kár, hogy a srácokat zavarba hozza az ellenfél kapusa, még nagyobb, hogy az üres kapu is. Node félre az önsavazással, tavaly olyan szépen elpakoltuk őket ugyanebben a leosztásban, hogy öröm volt nézni. Hasonló örömökre készülve, a tovább után pár kusza gondolat a kurva nagy győzelmünk elé.    Continue reading

Gyógyulj meg, Szinyó bácsi! # Bologna v Milan

Hölgyek-Urak, a jó öreg Szinisa 3 kör kemó meg csontvelő-átültetés után is keményen tartja magát, és le fog ülni ma este a padra. Azt mondja, a betegsége jobb emberré tette, türelemre nevelte, problémája legfeljebb a csapata teljesítményével van, meg is feddte őket keményen az udinei 0-4 után. Igazi kőszikla a csávó, ha a srácai is csak negyedannyira lennének azok, sok kérdés nem is lenne a ma esti meccsel kapcsolatban. Bevallom, sosem voltam a szerb csodálója, imádtam fikázni, amíg nálunk volt, és örültem neki, amikor egyébként teljesen indokolatlan és inkorrekt módon menesztette a Don. Mindegy, a legfontosabb, hogy épüljön fel minél hamarabb ebből a cudar betegségből, menjen el a Juvéhez, és bukjanak el 6 BL-döntőt sorozatban. Hajtás után a meccsre is kitérünk. Continue reading

Szerintem rúgassuk már ki Carlót! # Milan v Napoli

Vagy nem? Hát dehogynem!!! Micsoda dolog, hogy ott lent égeti magát, és akkor utolsó kétségbeesésében pont a mi hátunkra taposva próbálná megmenteni a seggét, nehogy szégyenszemre munkanélküliként kelljen már ünnepelnie a karácsonyt??!!! No go!!! Nekünk úgyis szükségünk lesz valakire, akivel hétről hétre lehet ijesztgetni szerencsétlen Stefanót, ha kiszopik Bresciában vagy éppen Mezőkovácsházán. Szóval gyerekek, Tatjana levelét megírta, vérszagra gyűl az éji vad, mit csűrjem-csavarjam, dugjunk almát a Malacunk szájába! Hajtás után megbeszéljük, ki hány feles után keveri össze Bigliát Magdi anyussal. Continue reading

Szegény Győzy lábtörlője # Juventus 0-3 Milan

Épp jókor érkeztünk meg a bűzös zebraverembe 2010. január 10-én.  Ciro Ferrara aranylábú legényei egy bemakkolt pármai győzelem után már azt hitték, hogy tudnak valamit, úgyhogy épp ideje volt helyretenni őket. Na, nem mintha ne tudta volna mindenki – őket is beleértve – hol a helye szerencsétlen nyomoroncoknak, elvégre addigra már öt (!) zakót szedtek össze a bajnokságban, melyet további tíz követett. Eme becses sorozathoz volt szerencsénk egy oda-vissza 3-0-ával hozzájárulni. Persze abban az évben sem lettünk bajnokok, sőt, épp csak 2 ponttal szereztünk többet, mint tavaly Gattával, cserébe viszont volt még jó futball, voltak klasszisaink. Ebben az évben vertük például idegenben a Realt (Pato-dupla) vagy a Marseille-t (Pippo-dupla) a BL-csoportkörben, ez a kettő ugyanaz a polc volt abban az időben. Hajtás után egy picit visszamerengünk a pattintott kőkorszak romantikájába.  Continue reading