beharang kategóriaarchívum

Mögé, elé # Skendija i Crotone

Kedves Barátaink, idő híján egy hibrid öfi-behari poszttal szeretnénk kedveskedni Nektek. Adná a Jóisten, hogy több időnk legyen, és meg tudjunk mindent szépen és jól csinálni, ahogyan annak a rendje meg a módja, de hát sajnos van az úgy, hogy örülsz, ha még napszállat előtt ki tudsz kecmeregni a zalai dombok közül, otthon még eldolgozgatsz úgy éjfélig (szabin, úgy a fasza), aztán meg ha a benned pislákoló halvány lelkiismeret utolsó foszlányai nem engedik, akkor még nem térsz nyugovóra, hanem megpróbálod taccsra menteni ezt a szögletre tartó labdát. Nem, nem ez nem sajnáltatás volt, hogy is ne, amikor egy 3-0-ra simán azt tudjuk mondani, hogy jó, jó, ez most még elment, de még legalább ennyit benne hagytunk?! Hajtás után minimális formátumú helyzetértékelés.

A Crotone tavaly éppen bent tudott ragadni az A ligában, sokak meglepetésére. A nagy tavaszi hajrát még nem pihenték ki, avagy szeretik a nosztalgiát, és elő-előveszik a pakliból dicső múltjuk hagyományait. Most persze lehetne azt mondani, hogy dehát mi ennyire jók vagyunk, hogy innentől magabiztosan ütni fogjuk az alsóházi csapatokat, de ez egy méretes önbecsapás lenne. A Crotone nekünk augusztusban, tíz emberrel nem tud mérce lenni. Pedig adná magát, hogy megdicsérjünk több jó teljesítményt nyújtó játékost is, kezdve Susóval, aki szerzett magának jobb lábat, Cutronével, aki igazi kis gólvágóként jelentkezett be a nagyok között, és emellett még az előkészítésben is otthon van, Calhanogluval, aki végre ki tud osztani igazi zsugákat is, ilyeneket pedig már valami félelmetesen régen nem láttunk ettől a csapattól, és akkor még nem is említettük a négytüdős Kessie-t vagy a magabiztos és jól passzoló Musacchiót stb-stb.

Mégis azt mondom, ki fogjuk mi még fizetni a valós árát ennek a nagy nyári átműtögetésnek, és csak remélni tudom, hogy Montellával át tudjuk lépni az árnyékunkat, és nem kell majd valaki újnak kitalálnia mindent a legelejétől jövő nyáron. 

Continue reading

Príma is meg teszt is // Crotone-Milan

Nem akar ám trend lenni, de egy nappal a bajnoki rajt előtt mindössze néhány említés erejéig térünk vissza a csütörtöki hatosra – hiszen nagyjából bármi más eredmény után kicsit ráncoltuk volna a szemöldökünket. Indulhat az öldöklő harc a BL-ért, vasárnap elindulunk egy olyan úton, amin ki tudja, ki és mennyien, és egyáltalán elesnek-e. Continue reading

Gyertek, albánok! # Milan v Skendija

Kedves Olvasóközönség, folytatjuk menetelésünket az Európa Ligában, holnap esti ellenfelünk a tavalyi macedón ezüstérmes, a tetovói illetőségű Skendija lesz. A tét a roppant impozáns, 64 kiváló csapatot felvonultató ún. főtáblára kerülés. Ez igazából csak annyit jelent, hogy onnantól nem egyenes kieséses rendszer van, hanem négyfős csoportokba sorolják a csapatokat, és körmérkőzéses, oda-visszavágós minibajnokság fog dönteni a továbbjutókról. (Aki pedig kiesik, az majd a Serie B-ben folytathatja, de ne szaladjunk most ennyire előre.) A továbbiakban felvezetjük a két csapat közös történelmét, beleértve az előzmény párharcokat és a mind a két klubban megfordult edzők-játékosok névsorát is, meg minden, ahogy szoktuk az ilyet. 

Continue reading

°38 Giornata: Cagliari-Milan – Akáció!

Már csak egyet kell aludni és érkezik az utolsó kanyar, amikor is lezárhatjuk ezt a parádéstól igen távoli, ámde mégis mozgalmas szezont. Viszont a Cagliari ellenit még le kell tolni, úgy is, hogy egyik oldalon sincs semmi tét. Gond egy szál se, legfeljebb látunk egy napsütős jutalomkört, biztos szórakoztató lesz, ha már az egész évre ez volt jellemző.

Continue reading

Az bonóniai univerzitás látogatása

Keservetös kénjaink közepette az garaboncok jőnek küetségbe nyári szállásunkra. Vaj nekönk, miért sújtá szögény fejünkvöt ily kegyetlen haragval Öregisten, nem tudhatánk. Sohse gondolánk vala, huty egyesek ily nagyon nem tudják mogukat szégyenleni. De iszen nem égett vala senkinek sem az bűr az képirül, hejába csak az siralmatos megpattanós lesgólval tudánk egyenlíteni vala, de még az Vince is igen víg vala lefújatás után. Beh, mennyivel is kíméletösebb vala leszimulálni az ilyen mérközésekvet, miként dicső eleink tevék vala az FIFA 2005-tel. Imígyen meg nízheténk és sopánkodhatánk vala, miként vín cömöndék, huty amazok fakardokval meg vízipisztolyokval bajt vívának vala.

Continue reading

Ez után már csak kettő # Atalanta v Milan

Cimborák, odáig süllyedtünk, hogy összetett kézzel várjuk, legyen már vége ennek a gyalázatos szezonnak, hogy a méltó helyére kerüljenek az idei sikerek, a trágyadomb közepére, oda. Vince fiai gondoltak egy merészet, nagy nehezen benyomták a kuplungot, és az amúgy sem a tempós előrehaladásra szánt kettes fokozatból bevágták rükvercbe, oszt nyélgáz. Szerencsére egy szénakazal megfogta a Ladát, fizikai sérülés nincsen, a lelki traumát meg lábon hordozzuk évek óta. Bizony, mi pontosan ott tartunk, ahol 3 éve, közben pedig Massimiliano tanár úr már a második BL-döntőjét érte el egy másik csapat élén. Most lehet mondani, hogy végre ránk is süt a Nap, de ha a Csi úrék idehozzák azt a rossz, vén buzit, akkor ki beszél, és miről beszél?!! Hajtás után továbbra is az Atalantáról lesz szó természetesen.

Continue reading

A hetes szám szentségében # Szar Crotone, szar Roma

Emberek, most ilyen hibrid összefoglaló/beharangozó poszttal jelentkezünk, ha nem gond. De ha az, akkor is. A Crontone ellen mocsoklavináról is lehet és kell is értekezni, a Roma elleni „rangadóról” pedig nyilván kötelező. Van egyfajta lefelé hajló íve az amúgy sem császári meg királyi szezonunknak. Lehet, hogy már nem emlékeztek rá, de sokáig voltunk harmadikak. Aztán lecsúsztunk ezekre a kevésbé patinás helyezésekre. Mostanra pedig akkora lett a nihil, mint mondjuk pontosan egy éve a Brocchi úr regnálása alatt. Most lehet azt mondani, hogy szar Montella nem tud motiválni, szar játékosok nem tudják mit jelent a Milan-mezt viselni stb. stb. stb., kurvaannyát az összesnek (Boldog Anyák Napját, egyébként!) De szerintem inkább arról lehet szó, hogy kurvára nem akarunk odaérni az Erópaliga selejtezőre. Ahogyan tavaly sem. És ahogyan a gyökér kuzinok meg a féreg violák sem, mert már ráuntak ők is. Hajtás után szarozunk még egy keveset az ünnepi hangulat elmélyítéséért.

Continue reading