Az Udinese ellen pörgetheti tovább Szinisa Úr a szerencsekereket. Eddig kettőt nyert, kettőt vesztett, voltak egészen bíztató jelenetek, voltak egészen gyászos helyzetek, lassan pedig kezd elválni az ocsú a búzától. Csak rá kell érezni a ritmusra, hogy egy klasszikus antik polihisztort idézzek és máris közelebb kerülünk az igazsághoz.
Csak a Madonnina kegyeinek szólt a múlt heti fellángolás, vagy tényleg komolyan vesszük magunkat innentől? Akár ennyire is redukálhatnánk a holnap esti métával kapcsolatos felvezetőnket. Érzelmi okokból azonban nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne szórjuk tele sallangokkal teljesen feleslegesen a felületet. Így is lesz, széép-naagy tőrténelmi összefüggés környezetbe helyezzük a dolgokat, a nagy római blogger előd-példakép mintájára, igaz, mi nem olyan csiribiri emberekkel foglalkozunk, mint Thészeusz vagy Romolus, hiszen itt van nekünk Szinyó meg Pippó, akik nem olyan piszlicsáré dolgokkal foglalkoznak, mint holmi városalapítások. (Hanem mivel is???)
A Pippo idejéből maradt erjedt moslékot már bekanalaztuk, elég volt! Kérjük, követeljük az új fogást! Az alapanyagok ugyan nem sokban változtak, a szakács viszont friss, mutassa hát meg, hogy mit tud! Az első két forduló megmutatta, hogy valamit ki kell találni. Láttuk, hogy ott tartunk, ahol a part szakad. Ezt a legőszintébben maga Szinyó ismerte be. Volt rá három hét. Három hét nem a világ, ahhoz azonban elégnek kell lennie, hogy lássuk, van-e még idén kiút a fostengerből, avagy nyomunk egy szaftos remake-et. Igenis, látni akarom holnap, hogy ugyan nem vagyunk makulátlanok, vannak még bajaink, de Szinyó elindult egy úton, vannak válaszai, képes futballt előcsiholni ebből a hervatag bagázsból. Aztán lehet, hogy a pesszimistáknak lesz igaza, és bebizonyosodik, hogy Krisztus is csak vízen tudott járni, nem szartengeren, mit akar akkor egy Szinyó, alias Miha, alias Traktoros, alias Cigány, alias Barbika, alias Borovói Bombázó, alias Barbika, alias Kamionos.
Az egyre gyászosabb mederben csordogáló mercato árnyékában újra bajnokin szerepel a csapat, ezúttal az Empoli látogat, Mihajlovic első hazai meccsén, a San Siroba. Mondanunk sem kell, hogy kötelező (lenne) a győzelem. A szeptemberi válogatott szünet miatt szokták mondani, hogy a szezon első két fordulója ugye még a felkészüléshez tartozik, ez igaz, csak míg a barátságos haknimeccseknek igazából csak anyagi tétje van, itt már pontokat osztanak. Emiatt se lenne rossz végre megszerezni a 2015-2016-os idény első pontját/pontjait.
Hajtás után elméletben agyonverjük az Empolit. Continue reading
Bár hétfőn már debütált Mihajlovic Milanja, azonban az első igazi nemiszerv-méregetésre vasárnapig kell várni. Firenzében egyébként sem lenne könnyű, és veszettül sajnáljuk a sportfogadókat, mert ha van meccs, amire halvány tippünk sincs, akkor az a mienk. Azért írunk elé néhány mondatot, de ha nem így lesz – hát, az időjósok is tévednek. Continue reading
Cimborák, IN-DUL-A-SZE-ZON!!! A nyári szünet kellett, nagyon kellett, a poszt-nem-írás nemkülönben, de most vége a lazsálásnak, és begyújtjuk a rakétákat. Igaz, egyelőre csak egy olasz kupa selejtező van a menüben, a vészterhes Pippo-éra hagyatékaként, az is csak két nap múlva, de hát nem lehet mindig BL-döntőket beharangozni! (Egyet szeretnék, csak egyet, a kutya úristenit.) Most más lesz, nagyon más, alaposan fel lett forgatva a moslékos dézsa az Atalanta felszeletelése óta, nyilván erről is szólni fog a poszt, de csak egy kicsit, ugyanis jövő héten szerkesztőségi körben fogjuk megnyitni ezt a felettébb furának ígérkező szezont.
Hol van már az az idő, amikor Brienza küldte a mélybe a Milant a legutóbbi bergamói meccsen – mindenesetre Franco gólja tényleg baromi nagy ütés volt, mert azóta sem sikerült padlóra állni, mondjuk a leginkább azt kellene tudni, hogy pontosan melyik státuszában tartunk ennek a folyamatnak. Emlékezetes szezonzáró következik, szerencsére nem borítékolható végkimenetellel. Continue reading
Az utolsó hazai meccsre készülünk, de nagy ünneplés biztos nem lesz. Ha csak az nem, hogy Bonera ismét kapitányként vezetheti ki a srácokat méltóképpen szimbolizálva az egész szezont. Most jöhetne valami bíztató, de azon túl, hogy egy ideig nyugi lesz a San Siróban és szépen süt a nap, túl sok jó nem jut eszembe.
Azon kívül, hogy az ég egy adta világon semmi tétje nincs a hátralévő bajnokinak (ugyanabban a helyzetben vagyunk, mint a Juventus, hé!) azért még egy-egy apró momentum meg tudja melengetni az ember szívét. Bármennyire is hihetetlen, de volt ilyen az elmúlt héten is, még ha ez a győzelemmel kicsit érthetőbbé is vált.
Continue reading
Folytatódik a szopómenet kegyetlenül, nincsen megállás. Minden tiszteletem azoké, akiket le tud még kötni ez a borzalom, én viszont úgy vagyok vele, hogy az obligát posztot megírom, azt’ meglátjuk. Sok időm mondjuk nincsen rá, mert egy órán belül indulhatok a közösségi kutyaoltásra, egy roti meg egy németjuhász kannal megyek, biztos jót fog tenni az idegeimnek. Bevallom, korán kelő keményen dolgozó magyar ember vagy mi a lófasz lévén pont nem azzal akarom tölteni a szombat estémet, hogy nézem, ahogyan Pippo búval baszott pofával totyog az oldalvonal mellett, miközben lődörögnek a nagy-nagy bajnokok a pályán. Fityfenét, azt. Sz’al elmehet a picsába az egész bolhacirkusz, ahogy van. Hajtás után rövidre fogjuk.
