Egyéb kategóriaarchívum

°38 Giornata: Milan – Verona / Búcsú

Hölgyek-urak, egy felemás szezonon vagyunk túl, és elérkeztünk a végéhez. Nem nagy baj ez, hogy végre zárhatjuk ezt az évet, elfogytunk nagyon, változtatásokra van szükség, új arcokra a csapatban, úgyhogy ez a mercato most létfontosságú. De előtte még letudjuk ezt a 90 percet, az előző két évvel ellentétben most nem lesz semmilyen izgalom az utolsó fordulóban, a BL hely bebiztosítva, lötyögünk egy kicsit és ünnepeljük, amit és akit lehet.

Continue reading

Juventus – Milan 0-1 / Unalmasan is jó

Fel lehet lélegezni, úgy tűnik megcsináltuk a BL-t. Egyszerű nem volt, kellett hozzá szerencse, érdemelni nem biztos, hogy megérdemeltük, de ez mind nem számít, mert létfontosságú volt odaérni. Bebiztosítani ezt pedig pont a Juventus ellen tudtuk, egy elképesztően unalmas és színvonaltalan meccsen – ez persze nagy meglepetéssel nem szolgált nézve a hónapok óta tartó “játékunkat” illetve az ellenfél padjára tekinte a futballmazochizmus védőszentjét Allegrit megpillantva minden értelmet nyert. Azért kiszurkoltuk, ellenük mindig jó, így meg a szezon sem nagy bukás.

Continue reading

°36 Giornata: Milan – Sampdoria / Érdeklődés hiányában

Végéhez közeledik a bajnokság, és papíron a szezon legkönnyebb meccse következik nekünk, a liga leggyengébb csapata ellen, hazai pályán. Friss még a BL zakó, a bajnokságban nyújtott teljesítmény meg január óta kritikán aluli, úgyhogy az a minimum, hogy itt ma lássunk valami szórakoztatót is, és futballra emlékeztető momentumokkal örvendeztessen meg bennünket a csapat.

Continue reading

Búcsú a fegyverektől # Inter 1-0 Milan

Pajtások, hát ezt is letudtuk. Nem volt jó, de cserébe vége lett. Nyilván, ha visszanéznék egy-két forrást, akkor részletesebben vissza tudnám adni, de nem hiszem, hogy erre van igény. Nálam biztosan nincs, annak ellenére, hogy a BL-elődöntő mégiscsak piros betűs ünnep a mi kis szerény évkönyveinkben, azért az lehorgasztó, hogy még csak május idusa, és már a 4. Madonninát buktuk el az évben, gólt sem rúgva. Lealázva most mondjuk pont nem lettünk, szóval még ez volt a legjobb mind a négy vereség közül. Zseniális. Köszönjük szépen az ilyen legjobbakat. Hajtás után röviden sommázunk.

Continue reading

Spezia – Milan 2-0 / Vége

Újabb hét, újabb kiscsapat elleni csalódás a bajnokságban. Ez pedig immáron ha matematikailag nem is, de minden emberi számítás szerint végleg a BL helyünkbe került. Egy hete még két lehetőségünk is volt alkotni valamit így a szezon végén, két meccs alatt szétesett mindkettő. Fájó, érthetetlen, és nehéz is újat mondani, mert mindenki tisztában van az okokkal és hozzászokott már ehhez sajnos.

Continue reading

Milan – Inter 0-2 / Lenullázva

Sajnos nem az lett ebből az elődöntőből, amit vártunk, vagy legalábbis reméltünk – hogy még ha esélytelenebbek is vagyunk, két kiegyenlített meccset tudunk játszani, ahol nem vallunk szégyent. A szoros párharc úgy a kezdő sípszóig tartott – bár annyira zavarodottan és félve kezdte a csapat a meccset, hogy lehet ez már előbb eldőlt – utána átrohant rajtunk az Inter, és 15 perc alatt lerendezték a továbbjutás kérdését. Ez van, a poszt ugyan negatív lesz, mert egy ilyen 90 perc után nem lehet másmilyet írni, de legalább tényleg itt voltunk, és egy meccs van még, hogy emelt fővel távozzunk.

Continue reading

20 év után # Milan v Inter

Vannak dolgok, amiket az ember elképzel, hogy milyen lesz, ha majd egyszer, vagy, milyen lesz, ha majd még egyszer valaha megadatik az életben. A BL-elődöntőt és a róla szóló posztot nem úgy képzeltem el, hogy ülök egy bajor kisváros ír pubjában, a Real meccset nézve, örülök, hogy van net valamilyen, és kólát iszom, mert én vezetek haza. Meg nem tudok már futni vagy két hete, és nem is jönnek úgy az ipponok sorjában. No de a haverom örül mint Real szurkoló, hogy van hol nézni a meccset, végre már asztalunk is van, nem a párkányon szorongunk, effektíve az esőben sétálva az összes „sports pubnak” csúfolt helyből súlyosan kiábrándulva, már arra készülve, hogy majd esetleg sztrímelünk valamit. És 42 perc után vezet a Real és egyre közelebb van az a kép, amit már mindenki látott, legfeljebb nem mert elhinni már a nyolcaddöntők után. Hajtás után felvezetünk, na most kurva sok kiérlelt gondolatot ne várjatok, mert egyrészt rikácsolnak a németek, másrészt itt még kibaszott dohányzás is van, harmadrészt ezen a neten max a szcientológia egyházba tudok felvételt kérni, egy Stefano Pioli interjút nem tudok betölteni.

Continue reading

Milan – Lazio 2-0 / Megbasztuk gyerekek ezt a Laziot

Krasnaja kolléga kimondta a jelszót a beharangban, és ez most rendben is volt. Nagyon lelkesedni nem tudok és akarok, mert inkább csak bosszantó, hogy egy rangadót (bár tegyük hozzá, ez a Lazio brutálisan felülteljesít idén, valójában inkább ez a papírforma) ilyen simán és megabiztosan meg tudunk nyerni, miközben a Salernitana, Empoli, Cremonese elleni hazai meccseken el fog úszni a BL hely. Legalább láttunk egy zseniális gólt, kompakt játékot, és szervezettséget, ezekre mind nagy szükség lesz a szezon hátralévő 6 vagy jobb esetben 7 meccsén. Tovább után konstatáljuk, hogy azért nyerni is tudunk néha-néha.

Continue reading

Kínosan növekvő nyomás # Milan v Lazio

Pajtások, még jóformán túl sem tettük magunkat a legutóbbi pontvesztésen, máris itt a soron következő bajnoki futam. Azt is mondhatjuk, hogy itt a lehetőség a javításra. Ez már tényleg a hajrá, a záró öt fordulót nyitjuk meg a Coccolino ellen. Ellenfelünk semmi speciálisat nem tud, ettől még elvan a második helyen, mint a tejbetök, és például azzal a semmi speciálissal is 4-0-ra kifújták az orrunkat legutóbb. Igazság szerint teljesen mindegy, hogy ki az ellenfelünk a bajnokságban, egy kellemetlen 1-1-re bárhol, bármikor jók vagyunk. A sorsolás — merthogy most már azt is nézni kell — alapján ez még akár a mi fordulónk is lehet, kedvező esetben végletekig kiélezhetjük a roncsderbyt, és tényleg csak Gasp meg Mourinho csatlakozása kell ahhoz, hogy 3 pont legyen a különbség a második és a hetedik helyezett között. A döntetlennel vagy vereséggel ne adj Isten persze még ugyanúgy beérhetünk a négybe, de a kummantolói általános válsághangulatot figyelembe véve ettől most eltekintenék. És tegyük hozzá, hogy közben BL-elődöntőre készülünk a városi rivális ellen, 20 év után, ennek minden perce ünnep lesz, alig várom már. Hajtás után röviden felvázoljuk, mire számíthatunk.

Continue reading

Milan – Cremonese 1-1 / Kínos

Nem is csak kínos, hanem elképesztően szar is. Már meg sem lepődünk, de újabb kiscsapat a San Siroban, és újabb 90 perces unalmas gyömöszölés – ezúttal még majdnem az 1 pont sem lett meg, úgy 15-ször láttuk már ezt csak ebben a szezonban, mindenki tudta valószínűleg 20 perc után, hogy mi lesz a végkifejlet.  A bajnokságban teljesen értékelhetetlen a szezon második fele (ne feledjük, úgy mentünk neki az új évnek, hogy -5-re feljöttünk a Napolihoz képest, most 22 ponttal vannak előttünk), úgy néz ki BL szereplés sem lesz ebből, az meg egy komolyabb dominót is elindíthat. Pedig ez a mezőny nem olyan ám, hogy itt ne lehetett volna kényelmesen másodiknak lenni, szóval bőven lesz kinek felelősséget vállalnia. Tovább után még rövid feszültséglevezetés.

Continue reading