Na, miről is kéne írni? Legszívesebben kitörölném a picsába az egészet. Amikor belekezdtünk az alábbi kérdőív kitöltésébe, akkor még épp hogy csak elküldték Maldinit, de még élt a Don, és még szó sem volt arról, hogy Tonhalat elűzik Newcastle-be. Azóta minden nappal csak egyre szarabb, és ez olyan szinten aláássa a motivációt, hogy mindig találok kibúvót, miért csúszik ez a poszt még egy nappal. Ehh, és közben ott volt a szezon, ami ugyan kimondottan nem volt jó, de legalább még nem kevésszer egészen szar is. Na de nem siránkozok tovább következzék a szokásos kérdezz-felelek, hajtás után pedig ne légy rest, válaszolj a negyvenmilliós kérdésre tenmagad is — RIP Vágó István.

Continue reading →

Minden nappal egyre inkább megkésett ez a poszt, inkább ma megírom, mert holnap, lehet, tovább bővül ez a lista. De tekintsük ezt a posztot úgy mint referenciát további, nagyszerű posztokhoz, amelyek érdem szerinti terjedelemben kifejtik mindazt, ami ide csak fél sorban vések fel. Ja, milyen volt a Verona ellen? Semmi, csak az átlagos, találtunk egy gólt, Dikaz harcolta ki, Zsír értékesítette a tizit, aztán a szokásos cserék után és közben kaptunk egy szottyadt egyenlítést, utána meg meddő gyömöszölés, a végén meg Rafa kétszer is villant, szemkápráztató módon. Hajtás után képeskönyv képek nélkül. Azt egyébként már nem tudom, melyik kummanttárs jegyezte meg, hogy a Verona ballagási egyenruhába öltözött, ez a galléros valami tényleg úgy nézett ki. De nagyon jó volt, na.

Continue reading →

Hölgyek-urak, egy felemás szezonon vagyunk túl, és elérkeztünk a végéhez. Nem nagy baj ez, hogy végre zárhatjuk ezt az évet, elfogytunk nagyon, változtatásokra van szükség, új arcokra a csapatban, úgyhogy ez a mercato most létfontosságú. De előtte még letudjuk ezt a 90 percet, az előző két évvel ellentétben most nem lesz semmilyen izgalom az utolsó fordulóban, a BL hely bebiztosítva, lötyögünk egy kicsit és ünnepeljük, amit és akit lehet.

Fel lehet lélegezni, úgy tűnik megcsináltuk a BL-t. Egyszerű nem volt, kellett hozzá szerencse, érdemelni nem biztos, hogy megérdemeltük, de ez mind nem számít, mert létfontosságú volt odaérni. Bebiztosítani ezt pedig pont a Juventus ellen tudtuk, egy elképesztően unalmas és színvonaltalan meccsen – ez persze nagy meglepetéssel nem szolgált nézve a hónapok óta tartó “játékunkat” illetve az ellenfél padjára tekinte a futballmazochizmus védőszentjét Allegrit megpillantva minden értelmet nyert. Azért kiszurkoltuk, ellenük mindig jó, így meg a szezon sem nagy bukás.

Végéhez közeledik a bajnokság, és papíron a szezon legkönnyebb meccse következik nekünk, a liga leggyengébb csapata ellen, hazai pályán. Friss még a BL zakó, a bajnokságban nyújtott teljesítmény meg január óta kritikán aluli, úgyhogy az a minimum, hogy itt ma lássunk valami szórakoztatót is, és futballra emlékeztető momentumokkal örvendeztessen meg bennünket a csapat.

Pajtások, hát ezt is letudtuk. Nem volt jó, de cserébe vége lett. Nyilván, ha visszanéznék egy-két forrást, akkor részletesebben vissza tudnám adni, de nem hiszem, hogy erre van igény. Nálam biztosan nincs, annak ellenére, hogy a BL-elődöntő mégiscsak piros betűs ünnep a mi kis szerény évkönyveinkben, azért az lehorgasztó, hogy még csak május idusa, és már a 4. Madonninát buktuk el az évben, gólt sem rúgva. Lealázva most mondjuk pont nem lettünk, szóval még ez volt a legjobb mind a négy vereség közül. Zseniális. Köszönjük szépen az ilyen legjobbakat. Hajtás után röviden sommázunk.

Újabb hét, újabb kiscsapat elleni csalódás a bajnokságban. Ez pedig immáron ha matematikailag nem is, de minden emberi számítás szerint végleg a BL helyünkbe került. Egy hete még két lehetőségünk is volt alkotni valamit így a szezon végén, két meccs alatt szétesett mindkettő. Fájó, érthetetlen, és nehéz is újat mondani, mert mindenki tisztában van az okokkal és hozzászokott már ehhez sajnos.

Sajnos nem az lett ebből az elődöntőből, amit vártunk, vagy legalábbis reméltünk – hogy még ha esélytelenebbek is vagyunk, két kiegyenlített meccset tudunk játszani, ahol nem vallunk szégyent. A szoros párharc úgy a kezdő sípszóig tartott – bár annyira zavarodottan és félve kezdte a csapat a meccset, hogy lehet ez már előbb eldőlt – utána átrohant rajtunk az Inter, és 15 perc alatt lerendezték a továbbjutás kérdését. Ez van, a poszt ugyan negatív lesz, mert egy ilyen 90 perc után nem lehet másmilyet írni, de legalább tényleg itt voltunk, és egy meccs van még, hogy emelt fővel távozzunk.

Vannak dolgok, amiket az ember elképzel, hogy milyen lesz, ha majd egyszer, vagy, milyen lesz, ha majd még egyszer valaha megadatik az életben. A BL-elődöntőt és a róla szóló posztot nem úgy képzeltem el, hogy ülök egy bajor kisváros ír pubjában, a Real meccset nézve, örülök, hogy van net valamilyen, és kólát iszom, mert én vezetek haza. Meg nem tudok már futni vagy két hete, és nem is jönnek úgy az ipponok sorjában. No de a haverom örül mint Real szurkoló, hogy van hol nézni a meccset, végre már asztalunk is van, nem a párkányon szorongunk, effektíve az esőben sétálva az összes „sports pubnak” csúfolt helyből súlyosan kiábrándulva, már arra készülve, hogy majd esetleg sztrímelünk valamit. És 42 perc után vezet a Real és egyre közelebb van az a kép, amit már mindenki látott, legfeljebb nem mert elhinni már a nyolcaddöntők után. Hajtás után felvezetünk, na most kurva sok kiérlelt gondolatot ne várjatok, mert egyrészt rikácsolnak a németek, másrészt itt még kibaszott dohányzás is van, harmadrészt ezen a neten max a szcientológia egyházba tudok felvételt kérni, egy Stefano Pioli interjút nem tudok betölteni.

Krasnaja kolléga kimondta a jelszót a beharangban, és ez most rendben is volt. Nagyon lelkesedni nem tudok és akarok, mert inkább csak bosszantó, hogy egy rangadót (bár tegyük hozzá, ez a Lazio brutálisan felülteljesít idén, valójában inkább ez a papírforma) ilyen simán és megabiztosan meg tudunk nyerni, miközben a Salernitana, Empoli, Cremonese elleni hazai meccseken el fog úszni a BL hely. Legalább láttunk egy zseniális gólt, kompakt játékot, és szervezettséget, ezekre mind nagy szükség lesz a szezon hátralévő 6 vagy jobb esetben 7 meccsén. Tovább után konstatáljuk, hogy azért nyerni is tudunk néha-néha.