Szeles időben és széles vállakkal és Milan-szívvel

Pajtások, életem ötvenhetedik beharangja ezen párosítással, annyi tésztát még a ’86-os vébé előtt sem ettek meg, ahány poént elsütöttem már velük kapcsolatban. Sokkal izgalmasabb, hogy valami teljesen váratlan módon sikerült a mai nap beleszaladni egy óriási fiesztába, Visegrádon méghozzá, igen, ebben a kurva szélben, történetesen bizonyos helyi civil szervezetek — feltételezem hathatós tanácsi támogatással — levágtak egy disznót — de lehet, hogy többet is — a városközpontban, és megfőzték, megsütötték a népnek. Valami olyasmi volt a képlet, hogy nevetséges ötszáz forintos áron vehettél műanyag tányért evőeszközzel, és onnantól kezdve a véreshurkától az abált szalonnán át az orjalevesig fogyaszthattál, amennyi csak beléd fért, és ha ez nem lenne elég, akkor szintén ötszáz forintjával mérték a forralt bort, 3 decijét, és ha már kezd unalmas lenni ez a mágikus szám, nos, akkor szintén bajszos Rákóczi fejedelemmel ihattál rendes tisztességes ötcentes felest, pálinka nyílván. Ja, és volt ott egy jóféle zenekar is, frankó retró rázós számokat előadva, olyan közbeékelésekkel, mint hogy egyszer belefagyott a nyál a szólista szaxofonjába ilyen körülmények között, és hajszárítóval sem jött ki. A helyi dalárda produkciója szintén emelte a hangulatot, több volt a piros orr ilyen körülmények között, mint a Bohócdoktoroknál. Ez valami akkora fantasztikum, hogy egy pár éve engem egy M41-es dízelmozdonnyal nem lehetett volna elvontatni a rendezvényről, most hiszitek vagy nem, de ha lett volna beharang, akkor az csak egy bevetődő Superman kolléga jóvoltából történt volna meg. Mivel azonban megöregedtem, unalmas lettem és tartózkodó, beharang az van, bár Ti ezzel sokkal beljebb most nem vagytok, de részemről ez is teljesen rendben van. Viszont, ha csak tizedakkora buli lenne ez a mostani, mint amit most hirtelen felskicceltem, akkor azzal sokan kiegyeznének, én is. Hajtás után repkednek az XG-k.
Continue reading →

Másnapos disznópörkölt Buddy konyhafőnök tollából -> a bánki edzőtáborban járt a legfényesebb kecskeméti konyhaművészet. De mondhatjuk azt is, hogy „perkelt”, hogy a Szerkesztőség Sztárséfjét idézzük! Megnézném őket Borbás Marcsival együtt, óriási Gasztroangyalok lennének!

Pajtások, itt van újra a ritorno, szép mint mindig énnekem! Soha rosszabb ne legyen — nem azért, mert jó volt, hanem az már veszélyesen szar lenne. Január van és hideg, nesztek akkor egy fennkölt fővárosi kutyák vendégjáték! Mind a két csapat önveszélyesen közlekedik, leginkább a saját szurkolótáboraikra nézve kártékonyak. Nézzünk rá akkor a két dúvad doyenre, akik párhuzamos dimenziójukból osztják az észt hétről a népnek! Lett is nagy öröm, amikor arról kezdett írni a sajtó, hogy szerződést akarnak hosszabbítani a Hókuszpókkal! Nálunk ilyen hírek nem járnak — már lángolna a Casa Milan — cserében viszont folyamatosan sebesültszállítván már elegünk van az egészből. A balti államok megidézése után rövid, ámde karcos felvezetése következik ennek a futballünnepnek.

Drága Urak, akkor foglaljuk össze hirtelen, mit tapasztaltunk ebédidőben! N.B. hogyan ne váljunk gasztrobloggá, koncentráljunk a tolódásokra!! Ami egész jól ment, ha már csak a meccs előtti célkitűzésekre tekintünk:

Pajtások, egyrészt Boldog Szilvesztert, vérmérséklettől és alkológiai viszonyulásoktól függetlenül méltó ünneplést Minden Kedves Kummanttársnak / Csendestársnak!

Continue reading →

Pajtik, akkor itt van előttünk egy újabb próbatétel, egy bibliai utolsó vasárnapi ebéd Pistával. A téma az a Monza lesz, amely a leginkább barátinak tekinthető gárda az A Liga mezőnyében. Esetükben még azt a morbid fordulatot is el tudnám képzelni, hogy egy csúnyább bekurvulás esetén idény közben elengednék hozzánk Hullámpala Dínó mestert, temérdek Fester bácsi érzelmes kinyilatkoztatással egybekötve. Hajtás után néhány fordulat.

Eljött ez a nap is, azt a bámulatos eredményt érhetjük el, hogy a 2023-as naptári évben másodszor is kiesünk a BL-ből –  és még mondják sokan, hogy nem különleges ez a csapat! Utazunk Angliába, ahol hagyományosan nem megy nekünk, most viszont nincs más választás, kell a 3 pont ahhoz, hogy Európában maradjunk tavaszra is – aztán az meg a másik meccsen múlik, hogy melyik szinten történne ez, tehát nem a saját kezünkben van a sorsunk. Innen szép nyerni?

Úriemberek, hát szóval ránk virradt ez a december szépen gyönyörűségesen, be is lepett minket a hó, de majdnem nyakig, ha nem olvadna annyira. Csak egy pár nap az ünnepekig, és annyi minden van, hogy csuhajja, agyporkoronghúzódásos vizsga meg egy jó kis, nem is kis utazás, ide-oda csámborgások a hegyekbe, meg van, hogy a harmadik karácsonyi vásárból érek csak haza. És akkor ehhez képest nekünk itt van ez a szeretett AC Milan futballcsapat, annyi minden széppel megörvendeztető mostanában, hogy nyílván széjjel vagyok agyig motiválva, hogy órákig bugázzam a háttéradatokat plusz majd persze a meccsre is üljek le időben, vigyem haza a céges gépet, és csiholjak elő valami kalóz sztrímet, amivel majd csak jól rábaszok egyszer (remélem azért nem). Most mit mondjak, tudom, hogy ez olyan, mint amikor a csöves veri magát, hogy de fasza gyerek, hogy ő megmondja, hogy piára kell, na ennek mintájára én is elmondom, hogy a hajtás után, hacsak a kummantoló urak nem váltják meg a világot, nagyjából zérus szakmai érték fog lenni található.

Ezt most lehoztuk, ahogy kell. Az önmagában baj, hogy ennek külön kell örülni és kiemelni, annyira egyedi esetnek számít, de ilyen idők járnak errefelé. Ráadásul azért volt pozitívum szombat este bőven ezen kívül is, Bennacer visszatért 7 hónap után, Jovic végre labdába ért, és ha már ott volt két gólhoz hozzá is járult, Theo tolt egy Maldinit balról középre behúzódva, és pályára került megint egy 18 illetve egy 15 éves fiatal a meccs végén.