Jót tett ez a teljesen nyugodt, sima győzelem a hétvégi vereség és három meccses (bajnoki) nyeretlenség után, úgy állt fel a csapat ebből, ahogy azt kell egy igencsak gyászos ellenféllel szemben, gyakorlatilag az első perctől fogva nem férhetett kétség ahhoz, ki nyeri ezt a meccset. Messi ismét robbantott, és ezzel gyakorlatilag egy csapásra a kezdő jobbszélsővé vált biztosan, két remek, nagyon okos gólt tett el az este során. Egyetlen keserű része van ennek a győzelemnek, Kjaer sérülése, sajnos elég súlyosnak tűnik a dolog, és hosszabb időre elveszíthetjük. 

Drága elvtársak, nincsen lazálás, nincs idő a sebek nyalogatására, itt az újabb hétközi, nagy kaland: megyünk Genoába. És ha már régi ismerősök, ki más ülne a padon, mint a jó öreg Seva, a 2000-es évek egyik legpengésebb gólvágója, Carlo nagy csapatának oszlopos tagja. Ha nincsenek a tulajdonosváltások, akkor már biztos ült volna a mi padunkon is, de ami késik, az nem múlik. Az sem lehet véletlen, hogy a testvéri Griffekhez került, amennyit bizniszelt egymással a két csapat. Emlékszem, még Gál Jani bácsi idejében, ha nem volt 20 közös tulajdonunk velük egy időben, akkor egy se, és tényleg ők voltak azok, akikkel nagy dolgokat kis pénzből meg lehetett oldani okosba. Hajtás után nagyon röviden felskicceljük a dolgokat, a lényegi történések úgyis a kummantmezőben lesznek.

Continue reading →

Pajtások, szépen keretbe foglaltuk a Bajnokok Ligája diadalt, vagy ha jobban tetszik, Stef mesterék valamilyen bizarr kereszthímzéses projektbe kezdtek a nagy hidegek hatására, melynek alapmotívuma, hogy az A-ban szopunk. Nem volt Csirko kolléga egyedül, amikor azt írta a hariban, hogy ő még legszívesebben örülne magának egy pár hétig. A fasznak sem hiányzott ez a piszkos Sassol, sok nekünk ez az erőltetett menet. Sajnos az van, hogy erősen kifingóban vagyunk, megborult a játékunk, a kapott gólok pedig csak csúsznak lefelé, mint kisgyerek arcán a takony. A Susu meg tipikusan egy olyan csapat, amelyik nem fekszik nekünk, a magas, intenzív presszinget nagyon nem bírjuk. Stef meg egy olyan csávó, akinek megvan az elképzelése, mit játsszon a csapata, mit szeretne a pályán látni. Ez pedig egy építő, pozitív, szemet gyönyörködtető támadójáték. Lenne. Sajnos viszont ezzel együtt elég merev is, és a legritkább esetekben hajlandó kompromisszumot kötni, és alkalmazkodni az ellenfélhez. Úgy esett, ezt itt bizony csúnyán buktuk. Hajtás után egy kis Pietro Magneto-színvonalú pacsmagolás kritikus játékhelyzetekről — igen, azt gondolom, ez ennyire egyszerű volt — aki másképp látta, OK, állok rendelkezésére a kummantszekcióban.

Emberek, odapiszkáltunk bizony! És megérdemeltük. Nagyon. Nem volt szép a meccs, de elsősorban nem miattunk, az ellenfél egyszerűen nem is akart focizni, amit bár Simeone Atléticojától persze megszokhattunk, ez még így is meredek volt hazai pályán egy sorsdöntő meccsen, egy kategóriákkal rosszabb kerettel rendelkező csapat ellen. A mieink pedig megvillantották azt a bizonyos BL DNS-t – vagy hogy is mondta Galliani anno – az elejétől fogva hittek benne, nem brillíroztunk ugyan, viszont irányítottuk a játékot végig, az utolsó 20-25 percre pedig a nagyobb helyzetek is elkezdtek érkezni, hogy aztán jöjjön az a fickó, aki 4 éve még a Serie D-ben (futárkodás mellett), tavaly meg a sima kieső Crotonéban nyomta, most pedig 30 évesen élete első BL meccsén elképesztően fontos győztes gólt lőjön. Parádé, elképesztő sztori, és életben vagyunk, tovább lehet jutni a csoportból, az összefoglalóból az is kiderül, pontosan mi kell ehhez.

Még akkor is, ha semmi értelme és nem is reális. Nem tudok úgy posztot írni, hogy ne mi nyerjünk. Igenis nyerjünk! Hét meccse nyeretlenek vagyunk a BL-ben, ez mégis mi??? El se hiszem, hogy ez a Milannal előfordulhat. Csórókoporsó, bánatkutya, csicskagyász — egyik se mi vagyunk, engedjük el. Ráadásul, ezek ellen még ment is a játék az odavágón. Azóta ez persze kellően kontextusba került, egy leprás kancsal Porto oda-vissza letolt minket a pályáról, de ez most mindegy. Igenis jó lenne nyerni, jó lenne Milan-gólokat látni, visszavágni ennek a szimpatikus és patinás ellenfélnek. Meg különben is, még sajog a szombat esti koki helye, az igazi gyógyírt csak Rafaelló-lazázásokban meg Ibra-alázásásokban mérik. Hajtás után nagyon röviden megágyazunk egy vagány partinak.

Continue reading →

Pajtások, kezdjünk ezzel. Teljesen indokolatlan és rendhagyó, de nincs érkezésem megmagyarázni. Több multimédiás tartalom máma itten — legalábbis a posztban — nem lesz. Túlcsordultam, kész, legyen ennyi elég. Megvolt akkor az első zacskózás a bajnokságban. Fájni nem tud, sportszerű, pörgős meccsen szoptunk ki egy egyébként játszós, szimpi gárdától, kétséget nem hagyva, hogy egyébként mi lennénk itt a jobbak — tekintsük ezt is ajándéknak. Az előjelek nem voltak rózsásak, de egészen idáig működött a „mindegy, mi van, a végén valahogy behúzzuk” elve. Ötöt azért nem sikerült vágni, de még négyet se, na bumm. Fejben voltunk szétesve, a többi már csak következmény volt. Pont mi szoktunk bevágni tűpontosan a helyzeteinket, amikor kell, erre fel most csak akkorra lett meg a célzóvíz, mire már lefőtt a kávé. Ja, így jártunk. Egyszeri kisiklás, kezeljük így. Hajtás után elnagyolt vázlat.

Őrült derbyn vagyunk túl, és ahogy a cím is mondja, egyszerre lehetünk elégedettek és elégedetlenek is. Jó ez az eredmény, mert az Interen volt a nagyobb győzelmi kényszer, a tabellát nézve így maradt a 7 pontos előnyünk velük szemben, ott vagyunk az első helyen a Napoli mellett, és még veretlennek mondhatjuk magunkat, morál szempontjából is veszélyes lett volna egy vereség. Kevésbé jónak viszont azért mondanám, mert az igazi trónköveteléshez most „hazai” pályán meg kellett volna verni a címvédőt, 10 pontra duzzasztva a különbséget. És hát a játékkal sem lehetünk kibékülve, az Inter veszélyesebb helyzeteket alakított ki – igaz ebben mi is partnerek voltunk néhány nagy hibával. Mivel volt jó pár érdekesség a meccsen, a tovább után hosszabb elemzés következik.

Urak, urak, hej, ha ezt most be tudnánk húzni, azt a kutya mindenit!!! Igaz, ezt mindig, mindig, mindig meg akarjuk nyerni, így volt ez akkor is, amikor mindkét csapat nagy rakás szerencsétlenség módjára roncsderbyzett életre-halálra. Ez most viszont más, nagyon más, itt tét van, komoly tét, méltó a névadóhoz. Már februárban is az élről szálltunk harcba, az óriási különbség az volt, hogy akkor egy nagy menetelés után, már leszállóágban vettük fel a kesztyűt, könyörtelenül be is lettünk darálva. Azóta sok minden változott, erősebbek, egységesebbek lettünk, ha tavaly még hozzánk lehetett vágni, hogy csak a mákdarálót pörgettük, nos, idén tegye már fel a kezét egy abból a tízből, és mondja azt, hogy nem érdemeltük meg. Ezzel szemben a kuzinok inkább gyengültek, nem kell már rettegnünk az import belga csokitól, aki egymaga el is döntötte azt a bizonyos meccset annak idején, hiába szakadtak meg a mieink egytől egyig. És ha azt mondom, hogy a Kukásokat sosem tudtam komolyan venni, a Merda mínusz tízről meg már Makó-Jeruzsálem, akkor azt hiszem, nem kell tovább ragozni… Hajtás után derűsen, bizakodva tekintünk a nagy meccs elé.

Continue reading →