
Pajtik, volt ez a meccs tegnap este. Látni élőben nem láttam, nem tudom, ki szenvedett nagyobbat, a csapat, Ti, akik néztétek, vagy én, aki keservesen dobálta magát az úszómedencében, a kis vízben, merthogy nem ment. Nagyon nem ment, semmi sem akart összeállni, mintha elfelejtettük volna, amit tudunk. A második feles már jobban csúszott, azért nagy szerencse, hogy nem rúgott 2-3 gólt annyi helyzetből a Porto az elsőben, mert akkor a hajunkra kenhettük volna. Így viszont megbúboltuk őket egy hamisítatlan Anulu-bombával, és még a győzelemért is mehettünk volna, ha és amennyiben már ott tartanánk. Nem tartunk viszont, így is örölnünk kell a pontunknak, egy jó kis becsületpuntinak, hogy ne nullával csúnyálkodjunk már, az azért annyira égő lenne. Ebben most ennyi volt, fogadjuk el, csigalassan megy ez is, mire felnövünk újra az európai élmezőny szintjéhez. Hajtás után nagyon röviden összeszedjük, aztán tegyük el emlékbe.





