Nyaking állunk a szarban. Megint, újra, ismét, újra, mint mindig. Tort ül a fekete humor. Nevetségesek vagyunk, bénák, oktalanok, balszerencsések és reménytelenek is – leképezzük a szánalmasság minden árnyalatát, nem középiskolás fokon. Korábban sosem képzelt mélypontokat élünk meg, és amikor azt gondoljuk, hogy elértük az abszolút mélypontot, rendre találnak egy újabb szempontot a srácok, ahol sikerül alulmúlni korábbi önmagukat. Mi lesz itt még, beérünk tizennegyediknek? Vagy kiesünk a faszba??! Nyilván ez most erősnek érződik, de már nem az elképzelhetetlen kategóriája, sajnos. Nyáron a nagy többség bizakodó volt, és bár úton útfélen hangoztatta mindenki, hogy idő kell, ma már 5% (lehet, sokat mondok), akik szerint jó úton járunk. Optimista itt még valaki? Szóljon már akkor!
Pazzo nélkül is összejött a tripla
